A kilencvenes években hosszú időre pap nélkül maradt a plébánia. De hogyan lesz a nehézségből kegyelem: az akkori váci megyés püspök, Keszthelyi Ferenc ideiglenesen egy Magyarországon tanuló lengyel papra bízta a közösség lelkipásztori ellátását. Jozefowicz Mátyás kezdeményezésére 1999-ben Krakkóból Vecsésre érkezett az Irgalmas Jézus-kép hiteles másolata, amelyet egy, az eredetihez hasonló fa mellékoltáron helyeztek el. Helyi bányászok hozták el a képet Lengyelországból és az isteni irgalmasság tiszteletének hagyományát, amely termékeny talajra hullott Vecsésen. „Amikor idekerültem, 2006-ban – mondja Varga Péter plébános –, kialakult tisztelete volt már az isteni irgalmasságnak, ami nekem is nagy ajándék. Péntekenként megtartjuk az irgalmasság óráját, és minden évben megünnepeljük az irgalmasság vasárnapját, amelyre mindig sokfelől jönnek hozzánk zarándokok. De nem csak e téren gazdag itt a lelki élet, és ez a helyi embereket dicséri. A lakosság egészéhez képest kevesen járnak ugyan templomba, de a vallásgyakorlók között különlegesen magas a közösségi életben aktívan részt vevők aránya.”
A különböző közösségek, többek között a családközösség, a Szent Ignác-i lelkiségen alapuló Keresztény Élet közösség, a karizmatikus közösség vagy a rózsafüzér társulat mellett számos lelki és missziós kezdeményezés működik a plébánián, mint például az Alfa-kurzus, az irgalmasság tiszteletét terjesztő Faustinum vagy a lelki adoptálás. „Minden egyházközség közösségek közössége kell hogy legyen, és ezt itt sokan megértették – mutat rá Varga Péter. – Munkánknak négy fő pillére van: a karitász, a közösségek, az imádság és a misszió. Ha ezekre odafigyelünk, akkor a plébánia valóban Krisztus trónszéke lehet.”
Gáspár Csaba, a képviselő-testület világi elnöke rámutat egy fontos motivációra: „Amikor nem volt papunk, megéreztük, milyen az, ha nincs lelkipásztor, ha üresen áll a plébánia. És ez nagy megerősítést jelentett számunkra, megértettük, hogy bizony mindenkire szükség van, hogy dolgunk van ebben a közösségben.” Nem véletlen az sem, hogy a plébániának két akolitusa is van, egyikük Gáspár Csaba, illetve most jár képzésre egy harmadik jelölt.
„Az elköteleződés fontos feltétele annak, hogy egy plébánián közösségi élet legyen – teszi hozzá az egyik hitoktató, Frics Zoltánné, Szilvi. – Minél többen elköteleződünk, annál inkább tudunk nyitottak lenni és megszólítani másokat. A családközösségbe is mindig igyekszünk meghívni a templomban megforduló házaspárokat. Így történt, hogy egy idő után olyan nagy lett a közösség, hogy szétosztódtunk lelkiségi mozgalmak szerint: van a Házas hétvégéhez, a Schönstatt mozgalomhoz, a Családok Jézusban közösséghez kapcsolódó csoportunk, és alakulóban a MÉCS csoportunk is. Tapasztaljuk, hogy sokszor nehéz időt, energiát szakítani a plébániai feladatokra, de naponta tudatosítanunk kell, hogy ez ugyanolyan fontos része az életünknek, mint a munkánk.”
Pusztainé Botka Mónika felnőtt megtérőként élte meg, milyen fontos, hogy az egyházi közösségek valóban befogadóak legyenek. „Volt bennem egy személyes istenkeresés, de meg is hívtak, és a kettő együtt vezetett el a megtéréshez. Megszólítottak a család- és a Keresztény Élet közösségből, a rózsafüzér társulatból, és megvolt a lehetőségem, hogy válasszak. Jó a sokféle közösség, mert így a különböző emberek megtalálhatják azt, amelyben a személyiségüknek megfelelő feladatokat végezhetnek.”
„A gyökerek itt tulajdonképpen nem nyúlnak régre, de vannak előttünk példák az egyházban – mondja Varga Péter, és hozzáteszi: – Sok még a feladatunk. Különösen fontos, hogy az egyházközségen belül, illetve a városban jelen lévő többi felekezettel együtt is még nagyobb egységet hozzunk létre, és ezt közvetítsük a külvilág felé. Ez egy fejlődő település, de nagyon kevés a vallásgyakorló. Nagy a felelősségünk a tanúságtételben, és ehhez kulcsfontosságú az egység megvalósítása.”
A vecsés-andrássy-telepi plébánia nemcsak az isteni irgalmasság tisztelete, de egy új imádságos forma meghonosításában is élen jár. Varga Péter két éve találkozott egy imafüzérrel, amelyet azóta igyekszik mind többekkel megismertetni.
„Életünk akkor lesz valóban keresztény, ha a Krisztussal való szeretetkapcsolatunk igazán erős – mondja a plébános. – Megérlelődött bennem a vágy, hogy tegyek valamit azért, hogy mind én, mind az egész egyházközség még közelebb kerüljön Jézushoz. Ekkor került a kezembe a füzér, ami valójában egy elmélkedést segítő eszköz.”
A különböző gyöngyökből álló füzért egy svéd evangélikus püspök, Martin Lönnebo állította össze, és ma már számos országban, a protestáns és a katolikus egyházban egyaránt elterjedt. A püspök egy kézzel fogható eszközt szeretett volna készíteni önmaga és mások számára is, amely segít elmélyíteni az istenkapcsolatot, ugyanakkor szabadságot ad az imádság formájában. Minden gyöngyszem hordoz egy-egy jelentést, s ezek témaként vezetnek az elmélkedés során, de nem tartoznak hozzájuk kötelező imák. Ezért is alakult úgy, hogy a füzérnek különböző elnevezései vannak: egyes helyeken a hit vagy élet gyöngyeinek nevezik, mely jelzi, hogy a füzér a saját istenkapcsolatomról, életemről segíthet gondolkodni, máshol Megváltó- vagy Krisztus-füzérnek hívják, ami arra utal, hogy végigvezethet Jézus földi életének legfontosabb állomásain is. Hogy milyen sokféle imádságra buzdíthat, bizonyítja az is, a Gyöngyök útja zarándokutat is a Krisztus-füzér ihlette.
„Nekem elsősorban abban segít – mondja Pusztainé Botka Mónika –, hogy elcsendesedjem, végiggondoljam a napi történéseket. Olyan ez, mint egy egzámen (lelkiismeret-vizsgálat), átgondolom az Istennel és az emberekkel való kapcsolatomat, mit tettem jól, rosszul. Nagyon bele tudok merülni a hétköznapok teendőibe, de a Krisztus-füzér mindig segít visszakerülni Isten közelébe. Sokszor már az is elég, ha ránézek, és eszembe juttatja, mi az, ami igazán fontos.” Varga Péter, aki úgy érzi, őt inkább a Jézusról való elmélkedésben segíti a füzér, rámutat: „Karl Rahner, aki számomra a legkedvesebb teológus, fogalmazta meg: »a jövő kereszténye vagy misztikus lesz, vagy nem fog létezni«. Nagy szükségünk van arra, hogy megtanuljunk elmélkedve, a kötött imádságok mellett saját szavainkkal is beszélgetni Istennel, hogy igazán személyes kapcsolatunk legyen vele.”
Pilinszky János 1959 májusában járt az előző évben felszentelt vecsésandrássy-telepi templomban. Pünkösd egy új templom falai között című cikkében így írt az Új Emberben az ottani közösségről:
„Szép ünnep volt pünkösdvasárnap a Vecsés-Andrássy-telep híveinek. A templom építkezése 1949–56 között szünetelt s csak a hívek rendkívüli áldozata tette lehetővé, hogy a falak fölépüljenek, s a templom tető alá kerüljön. (…)
A vecsési templom valóban a vecsésieké, s minden téglája valóságosan őrzi az építők keze nyomát. Falai még csupaszon állnak, de már ezeket a csupasz falakat is a szeretet, az odaadás láthatatlan, megható freskói népesítik be. És nem zavaró a sarokban álló hatalmas vaskályha, sem a burkolat nélküli mennyezet. Aki itt térdepelhet, nem azt látja, hogy félig kész templomban van, hanem valamiképp az alkotó szeretet műhelyében érzi magát.
Az új vecsési templomot a hit és a szeretet emelte, s ennek a hitnek és szeretetnek a jelenléte a templomlátogató legszebb és legmaradandóbb élménye.”
A Krisztus-füzérről, vagy ahogyan sok országban nevezik, a hit gyöngyeiről szóló, kiadás előtt álló könyvhöz Beer Miklós váci megyés püspök mellett Anselm Grün írt ajánlót. A bencés szerzetes többek között így fogalmaz:
„A hit gyöngyei hitünkben való elmélyülésünket szolgálják. Ahhoz segít az imafüzér, hogy hitünket meg is tapasztalhassuk. Ahogy egyenként kezünkbe vesszük a gyöngyöket, hitünk legfontosabb titkai jutnak eszünkbe, azért hogy a szívünket is megérintsék. (…)
Az egyházatyák azt mondják, hogy Krisztus olyan gyöngy, mely a kagyló fájdalmából való. De éppen Krisztus által válunk mi is sugárzó gyöngyökké mások számára. Ezért mindenkinek azt kívánom, akik a hit gyöngyeit a kezükbe veszik, hogy mindig egyre mélyebben nőjenek bele hitünk titkába, és Krisztus által valóban gyöngyszemmé váljanak mások számára. Szívesen ajánlom tehát a magyarországi hívőknek is a hit gyöngyeit.”
