Itt vette fel a kereszténységet népével együtt a helyi király, Raja Humabon és felesége, Juanna királyné. Sok évszázad lelkisége tükröződik a cebui nép húsvéti szokásaiban, amelyeket most Mhar Balili székesegyházi káplán mutat be. – Virágvasárnap az emberek pálmaágakat hoznak a templomba megszentelésre. Ezeket mindenki hazaviszi, és felteszi az ajtóra, de nagyon sokan a házi oltárra helyezik, a szobrok, a Szentírás, a gyertyák mellé. Az ágakkal mi is befogadjuk Krisztust otthonainkba – idézi fel a nagyhét eseményeit a káplán. – A hét első felében a hívek elhozzák a házi oltárról a szentek szobrait, és megkezdődik a templom környékén a „Passus”, azaz a szentek körmenete, amikor Krisztushoz járulunk a szentek szobraival. Ilyenkor van a plébániai lelkigyakorlat, de a székesegyházi főplébánián működő harminckét (!) mozgalom mindegyike megszervezi saját lelki napját, saját húsvéti áldozatát.
A szent három nap reggel, ünnepélyes imával kezdődik, amelyet a bíboros atya vezet. A krizmaszentelési szentmisére Cebuban nem nagycsütörtökön kerül sor, hanem egy héttel korábban, mert a nehéz útviszonyok miatt a papság sokáig maradna távol a hívektől… Nagycsütörtökön délután az ünnepi szentmisén történik meg a liturgikus lábmosás. Utána a „Visita”, a látogatás keretében a hívek sorra felkeresik a környékbeli templomokat, kápolnákat. Egészen éjfélig tart a templomok látogatása és a szentségimádás. Különösen szépek az erre az alkalomra készített, többnyire fehér oltárterítők. Mély gondolatokat, elmélkedéseket hallgathatunk, és sokan végzik a keresztutat is. Nagypénteken a bíboros által vezetett reggeli ima után néhány órával egészen délig ismét Krisztus szenvedéséről elmélkednek a hívek. Ilyenkor lehet látni a híres önostorozókat, akik vélt vagy valós bűneik miatt így próbálják engesztelni Istent, vagy igyekeznek még jobban átérezni Krisztus szenvedéseit. Igen: valós fájdalmakat élnek át, igazi vér folyik.
Az európai embernek szokatlan ez a gyakorlat. Bár Mel Gibson Passió-filmjének sikere talán abban is kereshető, hogy mi is szeretnénk érezni Krisztus igazi szenvedését, giccses érzelgősség helyett a maga keménységében.
– Mi, papok sohasem adunk ilyen penitenciát – magyarázza Mhar atya. – Ugyanakkor nem is tudjuk kontrollálni az önostorozókat, nehéz lenne betiltani, mert benne van a helyi kultúrában. Viszont próbáljuk felhívni az emberek figyelmét Krisztus igazi áldozatára. Ezt célozza a hagyományos „Siete Palabra”, „hét szó”, azaz a Krisztus hét utolsó szaváról szóló elmélkedés. Ez a székesegyház sajátossága – délben kezdődik, és délután háromig, Krisztus kereszthalálának időpontjáig tart. Minden szóhoz tizenöt perces elmélkedés fűződik. Háromkor aztán az egész egyházhoz kapcsolódunk a nagypénteki szertartással, majd nagyszabású körmenetben vonul a „Santo Enfiero”, vagyis a szenvedő Krisztus képe az imádkozó néppel. Nagyszombat este sokan gyűlnek össze a húsvéti vigília-szentmisére. Megtörténik a tűz megáldása, a keresztségi fogadalom megújítása, kereszteléssel. Felnőttkeresztségre nagyon ritkán van szükség. Sokan hoznak vizet megáldásra, amit azután az otthoni szenteltvíztartóba töltenek. Vasárnap hajnalban a hívek már hajnali háromkor, négykor a templomban vannak, hogy átéljék a „Sugatot”. Ez egy húsvéti misztériumjáték, amelyet többnyire a plébánia ifjúsága mutat be. Krisztus feltámadásáról szól, de főleg arról, hogy a feltámadt Jézus találkozik a Szűzanyával. Néhány Sugat országos hírű, különösen ahol valamilyen érdekes ötlet teszi különlegessé. Például Cebu egyik külvárosában, Minglanillában daruról ereszkedik le az angyal a sírbarlangban magához térő, feltámadt Jézushoz, hogy levegye róla a halotti leplet. Utána a feltámadási körmenet, majd a húsvéti nagymise következik. A székesegyházi főplébánián a Sugat nem ennyire nagyszabású – teszi hozzá a káplán. – A misztériumjáték után a hívő sokaság két részre szakad: egyik fele a feltámadt Jézussal indul körmenetre, a másik csoport pedig a Szűzanyát követi. A legnagyobb öröm, amikor a két körmenet találkozik: Jézus megmutatja magát Máriának, hogy valóban feltámadt. Majd hajnali ötkor a bíboros személyesen mutatja be a húsvéti szentmisét. A sok húsvétvasárnapi szentmise között ez a hajnali legfontosabb.
Húsvéthétfő már rendes munkanap, vége az ünneplésnek, mindenki megy dolgozni. Amikor a világi szokásokról kérdezem, csak egyet említ Mhar atya: ilyen az „Egghunt”, vagyis a tojásvadászat. Húsvétvasárnap tojásokat rejtünk el a fűben. Ha a gyermekek megtalálták, kapnak valamilyen szerény jutalmat. De a filippínó emberek számára fontosabbak az egyházi szertartások, mint a tojásvadászat. Annak viszont mindenki örül húsvétkor, hogy ismét összejöhet a család. Megkérdezem Mhar atyát, mit üzen az európai olvasóknak. – Húsvét a remény és az öröm ünnepe. Kívánom minden olvasónak, hogy tudjon hinni Krisztusban – mondja -, aki minden szenvedést enyhít, aki minden halálból meg tudja adni a feltámadás kegyelmét. Merjünk hinni Krisztusban, aki mindig velünk van!
Gyönyörű a trópusi délelőtt, sziporkázik a főszékesegyház fehér kőhomlokzata a ragyogó napsütésben. Eszembe jutnak a szombat esték, amikor szeminaristáinkkal a székesegyház körüli lepusztult belvárosi utcákon az idős hajléktalanokat látogatjuk. Most nincsenek itt – majd késő délután jönnek, hogy az épületek árkádjai alatt álomra hajtsák fejüket. Délelőtt kevesebb az utcagyerek is. Egy másik szombati apostolkodás keretében szeminaristáink az egykori utcagyerekekhez járnak, őket korrepetálják egy nevelőintézetben. Külföldi – többek között magyar – adományokból tudunk ételt, segítséget adni a rászorulóknak. Hálás köszönet mindazoknak, akik segítenek. De felmerül a kérdés: milyen lesz a hajléktalanok, az utcagyerekek húsvétja? Fel tudják-e fogni Mhar atya szavait: „Krisztus mindig velünk van.” Még sok a tennivaló…
