Fotó: Merényi Zita
Az utóbbi napokban Ferenc pápa, a latin-amerikai püspöki konferenciák, Böjte Csaba ferences szerzetes is kifejezték aggodalmukat az amazóniai erdőtüzek miatt. Valóban ilyen nagy a baj?
– Igen, de nem csak azért, mert az esőerdők égnek, ez ugyanis máskor is előfordult már. A természeti rendszerek megszokott velejárója a tűz. Évente a világ földterületének három százaléka leég, ez normális. Az Amazonas vidéke azonban trópusi esőerdő, tehát nem természetes, ha tűz pusztítja. Azóta vált ez természetessé, mióta mindennapos az erdőirtás, és az éghajlatváltozás miatt melegszik, szárazabbá válik ez a terület. Ráadásul rendszeressé vált a rendszeres gyújtogatás. Ennek több oka van: a mezőgazdaságból élők legelőt nyernek ezzel, azok pedig, akik illegálisan jutnak fához, utána így tüntetik el a nyomokat. Ma az amazonasi tüzek jelentős részéért az ember a felelős. Előfordulhat, hogy a tűz egy villámcsapás miatt keletkezik, de a továbbterjedéséről szintén az ember tehet. Az esőerdő ugyanis eredendően kiváló tűzfal.
A természetes nedvességű esőerdőben a tűz magától nem terjed sokáig.
Az esőerdők Dél-Amerika területének egyharmadát teszik ki. Sokak szerint a föld egyik tüdejéről van szó, amely ha megsérül, annak nagyon súlyos következményei lehetnek.
– Van itt egy kis félreértés. Az biztos, hogy az amazonasi esőerdők szerepe nagyon fontos, de nem igaz az a több helyen megjelent, és Macron francia elnök által is hangoztatott állítás, miszerint a föld oxigénellátásának húsz százaléka innen származik. Nem több ez kilenc százaléknál, és az Amazonas-vidék el is fogyasztja ezt a mennyiséget. Nem ez az igazán fontos. Az viszont igaz, hogy minden erdőirtásnál szén-dioxid szabadul fel, ami jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez. Ám ha békében megvárnánk, hogy az erdő újranőjön, nem volna ez olyan nagy probléma. Ezért nem okoznak nagy gondot például a szibériai tüzek, mert az erdő működéséhez hozzátartozik, hogy időnként leég, ám ha visszanő, akkor ismét elnyeli a szén-dioxidot. Ez természetes körforgás. Problémát az jelent, ha az erdőterület nem tud visszanőni. Márpedig sajnos nagyon valószínű, hogy a most leégett esőerdőket az emberek nem hagyják majd újranőni. Akkor sem tud visszanőni az esőerdő, ha rövid idő alatt, azaz egy-két évtizeden belül háromszor is leég.
Mit jelent az, hogy az emberek nem hagyják visszanőni az esőerdőket?
– Ha például ráengedik a marhákat legelni, akkor a növényzet nem tud visszanőni. Az emberek jelentős része itt mezőgazdaságból él, érdekük, hogy művelhető területhez jussanak. Főleg a marhatenyésztőkről van szó, hiszen Brazília egyik legfontosabb exportterméke a marhahús. Rengeteg ország vásárol brazil marhahúst.
Nagyon nehéz kérdés ez. Könnyű elítélni a fejlődő világot, és felszólítani a lakóit, hogy ne irtsátok az erdőket, hagyjátok meg nekünk az oxigént. De a középkorban Európában mi ugyanezt tettük: kiirtottuk az erdőségeket, és a helyükön mezőgazdasági területeket hoztunk létre. A fejlődő országok azt mondják, nekik is joguk van a fejlődéshez, a jobb élethez, s ehhez még több mezőgazdasági területre van szükségük, iparra, infrastruktúrára. Milyen alapon akadályozzuk meg mi ezt?
Így tehát bezárul a kör?
– Természetesen lenne megoldás, hiszen globális érdek, hogy az amazonasi esőerdő ne pusztuljon. 2005 és 2012 között ötödére csökkent az erdőpusztítás. Az akkori brazil kormány különböző intézkedéseket vezetett be, összefogott a nemzetközi közösséggel, és létesítettek egy alapot. Azokat, akiknek anyagi forrást jelentett volna az erdőirtás, ebből támogatták, hogy más tevékenységet folytassanak, amely szintén biztosítja a megélhetésüket. Az viszont sajnos tény, hogy most kétszer annyi az erdőtűz, mint tavaly ilyenkor. Ez annak a jele, hogy a jelenlegi brazil vezetés másképpen áll ehhez a kérdéshez, így megfordulhat a korábbi pozitív tendencia. Ez pedig azért volna nagy baj, mert a rendszeres erdőirtás visszafordíthatatlan folyamatot indít be az Amazonas vidékén. Mára a szélső erdők húsz százalékát már kiirtották. A szakértők számítása szerint ha ennek mértéke eléri a harminc-negyven százalékot, akkor a leégetett terület kiszárad. Az esőerdő azért is különleges, mert maga hozza létre az esőjének a felét. Jönnek a felhők keletről, leesik belőlük a csapadék, a fák pedig visszapumpálják a levegőbe ugyanazt a párát, amely továbbmegy, és megint esni kezd. Az Amazonas-medencében lehullott esőnek a fele újrafelhasznált víz. Ha viszont a fák nem tudják visszapumpálni a lehullott csapadékot a levegőbe, akkor beindul egy kiszáradási folyamat. Erre több módon is ráerősít az éghajlatváltozás. Az amazonasi esőerdő – mint általában az erdők – nagyszerű légkondicionáló. A szárazföl-
dön a globális átlagnál 0,2 fokkal jobban melegszik az éghajlat, az Amazonas-régióban viszont eddig csak 0,6 fokot melegedett a globális 1 fokhoz képest, mivel ez a csodálatos párologtatóhatás lehűtötte. Az ijesztő az, hogy szakértők méréseket végeztek a területen, és megállapították: ahol kiirtják az erdőt, és legelő vagy mezőgazdasági terület lesz a helyén, ott 4,3 fokkal lesz melegebb. Így még jobban párolog a csapadék, viszont az eső kevesebb lesz, és reális a félelem, hogy az Amazonas-medence szárazabb, szavannaszerű területté válik. Ezt jól látjuk már azokon a területeken, ahol kiirtották az erdőket.
Vannak, akik csak legyintenek erre: messze van, nem érdekes.
– Sajnos nagyon is az. Nem elsősorban az oxigén, hanem az időjárás és az éghajlat miatt. Az Amazonas-régió mellett és a Peru partjainál lévő tengeráramlások összjátéka időnként beindítja a kisgyermekről (a kisded Jézusról) elnevezett El Niño folyamatot. Azokban az években, amikor ez beindul, az egész világ éghajlata kibillen az egyensúlyából, ezt mindenütt megérezzük. Ha az Amazonas-vidék valóban szavannává válna, sokkal gyakoribbak lennének az El Niño-jelenségek. Nagyon sokan aggódnak emiatt, és ezért fontos ez ügyben a fokozott sajtófigyelem. Sajnos csak az utóbbi hetekben hatezer erdőtüzet regisztáltak, jóval többet, mint tavaly vagy a korábbi években. Ha a nemzetközi nyomás hatására sikerülne ezt még időben megállítani, akkor talán stabilizálni lehetne a helyzetet. Remény van arra is, hogy az új brazil politikai vezetés belátja, hosszú távon nem érdekük az erdők irtása, hiszen az esőerdőkből is van bevételük, például az ökoturizmus révén. Lehet, hogy ebből több jövedelemre tennének szert az ott élő emberek, mint a marhalegeltetésből. Ezt a folyamatot kellene erősítenie a nemzetközi közösségnek.
Ha viszont elszavannásodik az Amazonas vidéke, marhalegeltetésre sem lesz sokáig alkalmas…
Ez így van, és azt is tudni kell: az esőerdőnek szegényes a talaja. Gyakori, hogy az erdő leégetése után a farmerek csupán néhány évig tudnak mezőgazdasági tevékenységet folytatni a területen, utána pedig kénytelenek továbbállni, mert a föld annyira tönkremegy. Az égetések csupán rövid távú nyereséget biztosítanak az ott élőknek.
Egyes vélemények szerint a klímakatasztrófa veszélyét néhány civil szervezet és a zöldpártok találták ki, politikai haszonszerzés céljából. Klímakutatóként miként vélekedik erről?
– Sajnos nem így van, és ezt tudományos kutatások igazolják. A kollégáim jó része depressziós, és nekem is volt egy periódusom, amikor nagyon nehezen tudtam kijönni a letargiából. Folyamatosan olvasom a szakirodalmat, és mindennap találkozom olyan hírrel, amiből egyértelműen látszik, hogy a helyzet napról napra romlik. Újabb és újabb összefüggésekre jövünk rá, amelyek mind azt mutatják, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint eddig hittük. Mindig tudtuk, hogy az amazonasi esőerdő billenőpont, de az, hogy már most ennyire melegszik és szárazodik, még minket is megdöbbentett. Már napjainkban is egy hónappal később érkezik meg az esőerdőben az esős évszak, mint azelőtt: október helyett csak novemberben. Kétségbeejtő, hogy egyre több ilyen összefüggést ismerünk fel. A közelmúltban meglátogatott egy volt évfolyamtársam, aki Brüsszelben eurokrata, semmi köze a környezetvédelemhez. Eljött vele a felesége és a tizenöt éves lánya is. Elmeséltem nekik, hogy az egyik kislányomnak, az ikerpár egyik tagjának, a hamarosan kilencéves Boginak (Ürge-Vorsatz Dianának hét gyermeke van – B. D.) klímafélelme van. Az történt, hogy magammal vittem őt egy tévéfelvételre, és látta az egyik bejátszást. Azóta is vigasztalom. A vendégeim tizenöt éves lánya pedig elsírta magát, hogy neki már nem lesz gyereke, és elmesélte, hogy az osztálytársai már nem is klímadepresszióban, hanem klímagyászban élnek. Már most gyászolják a saját életüket, mert tudják, hogy ez a civilizáció menthetetlen. Próbáltam biztatni, hogy talán még megmenthető, de az a baj, hogy a világ nem mozdul, pedig már annyiszor rámutattunk, hogy az utolsó percben vagyunk. A gond az, hogy akik tagadják a klímakatasztrófa veszélyét, azoknak sokszor ez gazdasági érdekük, és mindent elkövetnek azért, hogy ne ismerjük fel a bajt.
Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájában nagyon egyértelműen figyelmeztetett arra, hogy óriási felelősséggel tartozunk az Isten által teremtett világ állapotáért.
– Neki köszönhetjük ezt a fokozott figyelmet, ezzel az enciklikával indult el a változás ebben az ügyben. Ezután fogadta el csaknem kétszáz ország a fenntartható fejlődés céljait, majd következett a párizsi klímaegyezmény. Különleges jelentősége van annak, hogy az Egyház a klímavédelem mellett áll. Ferenc pápa a lényegre, a szegények aránytalanul nagyobb érintettségére hívta fel a figyelmet. Valóban azt látjuk, hogy az éghajlatváltozás döbbenetes mértékben növeli az egyenlőtlenségeket. Az emberiség alig tíz százaléka felelős a káros szén-dioxid-kibocsátás feléért. Ha ez a tíz százalék semmi mást nem tenne, csak annyira csökkentené a kibocsátását, mint az európai uniós átlag – és ez nem sötét, hideg barlangban tengődést jelent, hanem jó életkörülményeket –, akkor az egész világ kibocsátása az egyharmadával csökkenne. Haragszom, amikor sokan például az afrikai népességnövekedésre hivatkoznak. A népesség még a legpesszimistább számítások szerint is legföljebb ötven százalékkal fog növekedni, miközben a fogyasztás csak az évszázad közepéig háromszáz százalékkal. Ez azok önfelmentése, akik a saját fogyasztásukat fontosabbnak tartják, mint mások jogát az élethez. A túlságos fogyasztás trónfosztását kellene elérni. Ha a Katolikus Egyház elvei jobban érvényesülnének, és nem a kizsákmányolásról, a vagyonszerzésről, a fogyasztás hajszolásáról szólna az élet, akkor az éghajlatváltozás okozta gondokat is sokkal könnyebben meg lehetne oldani.
Ha érvényesülnének Jézus intelmei: Ne tedd másokkal azt, amit nem kívánsz, hogy veled cselekedjenek?
– Igen. Ne az álljon az életem középpontjában, hogy mennyi luxusban lehet részem, mi mindent halmozhatok fel, hanem a szeretetre törekvés. Az egész probléma gyökere, hogy abban a tévhitben élünk: a világ javai végtelenek, és korlátlanul növelhetjük a fogyasztást. Ez nem így van, mert a föld és az erőforrásai végesek. Azért nehéz megváltoztatni ezt a mentalitást, mert a jelenlegi gazdasági világmodell arról szól, hogy mindig többet és többet vásároljunk. A megoldás az volna, hogy ne az jelentse a növekedést, ha megint megvehetek valamit, amit aztán úgyis eldobok. Érjem be azzal, hogy esetleg kevesebb fizetést kapok, mint amit elképzeltem, de legyen több a szabadidőm, törődjek többet a családommal, a környezetemben élőkkel, járjak közösségbe, a természetbe. Egy bizonyos szint után az emberek a több szabadidőt jobban értékelik, mint a mértéktelen fogyasztást. A Katolikus Egyház is arra figyelmeztet: ne a földi javakat halmozzuk, hanem az égieket, a szeretet szellemében építsünk közösséget, törődjünk a rászorulókkal. Mindez összhangban van Jézus tanításával.
