Melyik Máriára tekintünk?
Fotó: ANSA

 

Kedves zarándokok, akik Máriáé és Máriával vagytok!

Köszönöm, hogy magatok közé fogadtatok, és csatlakoztatok hozzám ezen a reményben és békében megélt zarándoklaton. Már most szeretnélek biztosítani mindnyájatokat, akik csatlakoztatok hozzám, akár itt, akár távolról, hogy a szívemben hordozlak mindnyájatokat. Érzem, hogy Jézus rám bízott titeket (vö. Jn 21,15–17), átölellek és Jézusra bízlak mindannyiatokat, „különösen azokat, akik leginkább rászorulnak” – ahogyan Mária tanított minket imádkozni (az 1917 júliusában történt jelenés). Ő, minden rászoruló édes és gondviselő anyja, nyerje el számunkra az Úr áldását! Minden egyes nincstelenre és boldogtalanra, akitől elrabolták a jelent, minden egyes kirekesztettre és magára hagyottra, akitől megtagadták a jövőt, minden egyes árvára és igazságtalanság elszenvedőjére, akinek nem engedték meg, hogy legyen múltja, szálljon le Isten Jézus Krisztusban megtestesült áldása: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen! Ragyogtassa rád arcát, és legyen hozzád irgalmas! Fordítsa feléd tekintetét az Úr, és adjon neked békét!” (Szám 6,24–26).
Ez az áldás egészen beteljesedett Szűz Máriában, mivel egyetlen más teremtmény sem látta magán úgy felragyogni Isten arcát, mint ő, aki emberi arcot adott az örök Atya Fiának. Mi pedig most szemlélhetjük ezt az arcot a Fiú életének örvendetes, világos, fájdalmas és dicsőséges eseményeiben, amelyeken végigmegyünk a rózsafüzér elmondásakor. Krisztussal és Máriával Istenben maradunk. „Ha – ugyanis – keresztények akarunk lenni, akkor máriásnak kell lennünk, vagyis el kell ismernünk azt a lényegi, létfontosságú és gondviselésszerű kapcsolatot, amely Máriát Jézushoz fűzte, és amely megnyitja számunkra a Jézushoz vezető utat” (VI. Pál: Beszéd a bonáriai Mária-kegyhely meglátogatásakor, Cagliari, 1970. április 24.). Így akárhányszor a szentolvasót imádkozzuk, akár ezen az áldott helyen, akár máshol, az evangélium ismét útnak indul vala­mennyi­ünk, a családok, a népek, az egész világ életében.
Zarándokok Máriával… De melyik Máriával? A lelki élet tanítójával, az első  (tanítvánnyal), aki példát adván nekünk követte Jézust a kereszt „szűk útján”, vagy pedig egy „elérhetetlen” és ezért követhetetlen Miasszonyunkkal? Azzal, aki „áldott, mert hitt” mindig és minden körülmények között Isten szavának (vö. Lk 1,42.45), vagy pedig egy „ájtatos kislánnyal”, akihez azért fordulunk, hogy olcsó kegyelemhez jussunk? Az evangéliumban szereplő Szűz Máriával, akit az imádkozó Egyház tisztel, vagy pedig egy szubjektív érzékenységek által megformált Máriával, akit úgy képzelünk el, mint aki visszatartja Isten igazságot szolgáltató, büntetni kész karját: egy olyan Máriával, aki jobb, mint a kegyetlen bíróként elképzelt Krisztus; olyan Máriával, aki irgalmasabb, mint az értünk leölt Bárány?
Súlyos igazságtalanságot követünk el Isten és az ő kegyelme ellen, ha azt állítjuk első helyen, hogy a bűnöket megbünteti az ő ítélete, és nem tesszük eléje – ahogyan az evangélium tanúsítja –, hogy a bűnöket megbocsátja az ő irgalmassága! Az irgalmasságot eléje kell tennünk az ítéletnek, és amúgy is Isten mindig az ő irgalmasságának fényében hozza meg ítéletét. Nyilvánvaló, hogy Isten irgalmassága nem tagadja az igaz­sá­gosságot, mert Jézus magára vette bűnünknek a büntetéssel együtt járó következményeit. Ő nem tagadta a bűnt, hanem megfizetett értünk a kereszten. És így – a hitben, mely egyesít minket Krisztus keresztjével – megszabadultunk bűneinktől; tegyük félre a félelem minden formáját, mert nem illik ahhoz, akit szeretnek (vö. 1Jn 4,18). „Valahányszor Máriára tekintünk, újra felébred bennünk a gyengédség és a szeretet erejébe vetett hit. Benne látjuk, hogy az alázat és a gyengédség nem a gyengék, hanem az erősek erénye, akiknek nincs szükségük arra, hogy rosszul bánjanak másokkal annak érdekében, hogy fontosnak érezzék magukat. (…) Az igazságosságnak és gyengédségnek, a szemlélődésnek és a mások felé való úton levésnek ez a dinamikája teszi őt az Egyház mintaképévé az evangelizációban” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 288). Bárcsak Máriával együtt mindnyájan Isten irgalmasságának jelévé és eszközévé válnánk, aki mindig megbocsát, és mindent megbocsát!
Szűz Mária kezét fogva és az ő tekintete által kísérve örömmel énekelhetjük az Úr irgalmas tetteit. Elmondhatjuk: Lelkem neked énekel, Uram! Irgalmad, mely megnyilvánult összes szentjeid és az egész hű nép iránt, engem is elért. Szívem gőgje miatt úgy éltem, hogy nagyravágyásom és érdekeim elterelték figyelmemet, de semmilyen trónt sem sikerült elfoglalnom, ó, Uram! Egyetlen lehetőségem a felmagasztaltatásra az, hogy a te édesanyád a karjába vegyen, köpenyével betakarjon, és a te szíved mellé helyezzen. Így legyen!

Fordította: Tőzsér Endre SP