Az emberi méltóság jelentése onnan ered, amit „Imago Dei” névvel illet az egyház, vagyis hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ennek egyik következménye, hogy az egyház számos megnyilatkozása (Gaudium et spes, 26. pont és számos más enciklika), és hasonlóképpen a modern emberi jogok is ősforrásnak és viszonyítási alapnak tekintik az emberi méltóságot. E felismerésben az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, az Európai Unió Alapjogi Chartája és a magyar Alaptörvény is osztozik (Alaptörvény II. cikk: „Az emberi méltóság sérthetetlen.”).
Az emberi méltóság megfelelő értelmezéséhez azonban tudatában kell lennünk az abból eredő kötelezettségeknek és korlátoknak is. Már a Gaudium et spes is a jogok és kötelezettségek egységéről szól – „ugyanakkor növekszik az emberi személyt megillető magasztos méltóság tudata, mivel a személy fölötte áll minden dolognak, jogai és kötelességei egyetemesek és sérthetetlenek” (26.) –, és nem feledkezik meg az ebből eredő korlátokról sem: „Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen” (69.). Ez a gondolat köszön vissza a közjó fogalmában is (lásd például Caritas in veritate, 7. pont). Az emberi méltóság tehát leg – alább annyira kötelezettségek forrása, mint amennyire jogoké. Egyik legközvetlenebb megnyilvánulása olvasható II. János Pál 1990. évi béke világnapi üzenetében – már a címe is beszédes: Békesség a Teremtő Istennel, Békesség az egész teremtett világgal –, amely az élet iránti tiszteletre figyelmeztet: „Az élet és mindenek előtt az emberi méltóság tisztelete az alapvető vezérlő elve mindenfajta egészséges gazdasági, ipari vagy tudományos fejlődésnek.”
Az utóbbi évek morális és lelki válsága az élet minden területét áthatja, és ha az ember a teremtés központi figurája, akkor emberi méltóságából eredő felelőssége is ehhez igazodik, s ki kell terjednie mindarra, ami emberi mivoltával egybeforrott. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008. évi körlevele a teremtett világ védelméről ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A környezet megóvása több mint a jelen és a jövő generációk méltó életkörülményeinek biztosítása, hiszen az ember Istennel, az emberekkel és a teremtett világgal való kapcsolata egységet alkot. A természeti környezet megóvása nem más, mint a közjó, vagyis az emberi méltóság védelme és előmozdítása.” Az ember nem élheti meg emberi méltóságát a teremtett világ megőrzése és tisztelete nélkül, mert maga is a teremtett világ része. Semmilyen fejlődés nem létezik a környezettől függetlenül. Tetteink minden következménye visszahat ránk, önnön méltóságunkat rombolja.
