Fotó: Thaler Tamás
A tanácskozás első napján Erdő Péter bíboros, prímás mondott köszöntőt, majd Robert Somerville professzor, a New York-i Columbia Egyetem tanára tartott történeti előadást az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról. A következőkben többek között Martos Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, Perendy László SchP, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Vukovits Koszta, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum gyűjteményvezetője, valamint Kelemen Imre, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgatója beszélt. A továbbiakban püspökök, papok, szerzetesek szóltak az Eucharisztia plébániai közösségben, elsőáldozásra való felkészülés tekintetében, katekumenátus keretében való tiszteletének lelkipásztori vonatkozásairól. Előadások hangzottak el többek között a szentségimádás új aktualitásáról, a szabadtéri szentmiséken való áldoztatás kérdéseiről, ahol a hívek tömegei vesznek részt.
Bábel Balázs érsek arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy november közepén Debrecenben ökumenikus tudományos konferenciát rendeztek, Mert egy a kenyér címmel, és az evangélikusok az úrvacsora évét hirdették meg 2020-ra.
Nagy Károly, a budapesti Rózsafüzér Királynéja-templom plébánosa elmondta, amikor egy húszezres lakótelepen két hitoktatóval elkezdte a plébánia kialakítását, igyekeztek megélni, hogy ahol ketten, hárman együtt vannak, ott van közöttük Jézus. Emellett minden pénteken este egyórás szentségimádást tartottak, és lassanként életre kelt a lakótelep. További kezdeményezéseket is felsorolt: havonta egyszer az Oltáriszentség előtt imádkozzák a rózsafüzért; betegekhez viszik a szentséget, mintegy szívátültetésként; húsvétkor és úrnapján beviszik Jézust azok közé a házak közé, amelyek újonnan épültek; a vasárnapi szentmiséken a Miatyánk alatt a gyermekek körbeölelik az oltárt, s ilyenkor Krisztus is körbeöleli őket; családos lelkigyakorlatokon a gyerekeknek külön szentségimádást tartanak; a felnőtthittan, a lelkinapok, a lelkigyakorlatok jó ideje az Eucharisztiáról szólnak. Nagy Károly legmegdöbbentőbb beszámolója az volt, amikor elmondta, milyen hatása van annak, hogy iskolai, óvodai hittancsoportokat visznek a templomba, nem csak katolikus iskolákból. Ilyenkor ő, a plébános megmutatja, hogyan kell keresztet vetni, hogy kell imádkozni. Az egyik gyerek a tabernákulum felé mutatott, és megkérdezte, hogy mi az. „Itt lakik Jézus, lehet vele beszélgetni” – válaszolta. A gyermekek ennek hallatára a frissen tanult módon keresztet vetettek, és elmélyülten imádkoztak. A „vérkeringés” elindult bennük is.
November 27-én Bodor György zugligeti plébános az elsőáldozásra való felkészítés római katolikus gyakorlatáról, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a görögkatolikus gyakorlatról, míg Udvardy György veszprémi érsek a felnőttek szentségek felvételére való felkészítéséről és a szentmise liturgiájába való bevezetéséről tartott előadást. Udvardy György érsek rámutatott, fontos látni, milyen folyamatok révén jut el valaki a szentségek ünnepléséhez, hiszen a beavató szentségek lényegében Krisztus életébe és tanításába vezetnek be, s nemcsak közel visznek hozzá, hanem egyesítenek is vele. Az Eucharisztia a beavatás teljessége. Mindenkit részesít a krisztusi küldetésben is. Jézus a saját életére nevel, megjelenik benne az Egyház szentsége, Krisztus misztikus teste, az újjáteremtés valósága – hangsúlyozta a veszprémi főpásztor.
Udvardy György felhívta a figyelmet arra is, hogy amikor a felnőttek beavatásáról van szó, amikor őket készíti fel az Egyház a szentségek vételére, akkor sosem olyan emberek jelentkeznek, akik teljesen tiszta lappal érkeznek, hiszen a világ őket már beavatta valamibe. Éltek valamilyen kultúrában, talán valamilyen vallási hagyományban, keresték az élet értelmét, vannak már közösségi tapasztalataik. Megéltek sikereket, kudarcokat, örömöket, szenvedéseket. Amit az Eucharisztiáról hallanak, azt ennek a közegnek a szűrőjén keresztül tudják értelmezni, így hamis elvárások ébredhetnek bennük. A felnőtt emberek esetében ezért el kell érni egy új látásmódot, gondolkodást, a személyes bűnök felismerését – hangsúlyozta Udvardy György.
Az érsek szerint tehát a beavatási folyamat célja a teljes ember megérintése. Hatni kell az értelemre, az érzelemre, az akaratra, a lelki kapcsolatokra, az ezekre való képességekre. Cél az is, hogy az Egyház teljességébe avassunk be: a hitbe, a keresztény közösségbe, azon belül a szolgálatba, a liturgia ünneplésébe, az imaélet kialakulásába, a közösségért vállalt feladatokba, karitatív tevékenységbe, vagyis az osztozásba, a sorsközösség vállalásába. Így válhat végül az Eucharisztia vétele gyógyszerré, útitárssá, a remény erősítőjévé, a megváltás és a kiengesztelődés zálogává.
Szocska A. Ábel az előadásában az elsőáldoztatásról, illetve a görögkatolikusoknál szokásos kisdedáldoztatásról beszélt. Mint mondta, a görög egyház ősi rítusában a keresztség, a bérmálás és a szent Eucharisztia összetartozott. Igaz, napjainkra ezek sok esetben különváltak, s a római katolikusokhoz hasonlóan elsőáldozásra való felkészítést tartanak a fiataloknak a görögkatolikusok is. Ez azonban csak a XX. század elejétől vált gyakorlattá a Görögkatolikus Egyházban, előtte ragaszkodtak a szentségek csecsemőknek való kiszolgáltatásához. Az elmúlt században vált szokássá az elsőáldozás, a keresztút és a szentségimádás is, római katolikus mintára, ezek az ősi görög rítusban nem voltak jelen. A XXI. században Kocsis Fülöp érsek-metropolita kezdte föleleveníteni és a Görögkatolikus Egyház mindennapjainak ismét részévé tenni az ősi hagyományokat. Szocska Ábel hangsúlyozta, hogy a görögkatolikusoknál így megtalálható az ősi rítus és a római katolikus szokások is. Az ősi rítushoz való visszatérés egybehangzik a Szentszéknek azzal a kérésével, hogy a görögkatolikusok fedezzék fel újra a hagyományaikat.
Bodor György zugligeti plébános a pasztoráció nehézségeiről is beszélt: elvált szülők gyermekei hol itt, hol ott vannak hét végén, a család nem imádkozik, a templomi viselkedést sem tanulják meg a gyerekek. A plébános hangsúlyozta, hogy a hitoktatónak és a plébánosnak is minél jobban meg kell ismernie a családok helyzetét, be kell vonni a szülőket a hitismeretek elmélyítésébe, támogatni kell őket az esetleg elmaradt szentségek felvételében.
A zugligeti plébánián a gyerekek elsőáldozásra való felkészítésében fontos szerepet játszik a bűnbocsánat szentségének hangsúlyozása. Az első gyónás pár hónappal megelőzi az elsőáldozást. Fontosnak tartják, hogy a kisebb csoportokban felkészülők között vegyesen legyenek vallásos és nem vallásos családból származó gyerekek. A szülőket is megpróbálják bevonni a felkészítésbe, hangsúlyozva, hogy a vallásra nevelés elsősorban a családban lehetséges. Ezt segíti a Városmisszió során megismert bécsi példa, melynek szellemében szülő-gyerek találkozókat szerveznek, ösztönzésképpen, hogy a családtagok beszélgessenek egymással.
Az előadó szerint fontos lenne meglátogatni a családokat. Erre sok esetben azért nem kerül sor, mert a szülők elzárkóznak. Az viszont jó gyakorlattá vált, hogy szentmise keretében bemutatják az elsőáldozásra készülő fiatalokat a plébániai közösségnek, tablót is készítenek róluk, hogy mindenki láthassa őket, s így személyesebben tudjanak imádkozni értük a hívek.
Aznap a konferencia utáni, esti szentmisén Erdő Péter a homíliájában hangsúlyozta: az Egyház egyetlen egység, Krisztus teste, az Eucharisztiával a középpontban. Nem lehet, hogy az egyik tag szenved, és az a másiknak ne fájjon. Az üldözések erősítik az összetartozás és a szolidaritás érzését. Ez akkor is igaz, ha olyan keresztényeket ér támadás, akik nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal. A világ sokszor elutasítással, meg nem értéssel fogadja nem csupán a mi hibáinkat, esetleg ügyetlen tanúságtételünket, hanem magának Krisztusnak az örömhírét is. Tehát törekednünk kell arra, hogy hitelesek legyünk; a világ irányunkban megnyilvánuló ellenállása ne a mi hibánk következménye legyen – mondta a bíboros.
A konferencia zárónapján Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkárságának vezetője volt a szentmise főcelebránsa. A délelőtti előadásokat Gáspár István nagymarosi plébános, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) igazgatója, Varga László kaposvári megyéspüspök és Füzes Ádám, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója tartotta. Elhangzott, hogy a szentségimádás során „nem kell görcsölnünk vagy elvárásoknak megfelelnünk, csupán tanítványként jelen lennünk. Fel kell adnunk a hasznosság konzumszemléletét és a saját elképzeléseinket is; Isten tanít, úgy, ahogy ő akarja. A jelenlét a fontos, a megajándékozottságunk átélése, és Krisztus önmagát adja.”
Az Atyával csak Krisztus stílusában tudunk találkozni – mondta Gáspár István –, az engedelmességben. Ő pedig folyamatosan beszél hozzánk, csak az a kérdés, meg akarjuk-e hallani a szavát. Vagy éppen a vallásgyakorlatunkkal védjük magunkat Istentől? A kipipált, letudott imádság soha nem hoz létre valódi kapcsolatot Istennel. Nem munkakapcsolatra vagyunk meghívva, az ima meghitt együttlét.
Füzes Ádám az áldoztatók felkészítéséről szólva, a NEK-re vonatkozóan arról beszélt, hogy „ne csak a hogyanra, hanem a miértre is helyezzünk hangsúlyt a felkészítés során”.
Varga László püspök az előadásában hangsúlyozta: a szentségimádás egyúttal befogadás is: „Én őt, ő engem fogad be, és ez több annál, mint hogy nézzük egymást; bevonom Istent életem minden eseményébe. Ne akarjuk manipulálni Istent, engedjük, hogy ő munkálkodjon! Teremtsük meg a csendet, s ha ebben a csendben jelen tudunk lenni a szentség számára, akkor képesek leszünk majd a hit szemével látni az egész világot és benne embertársainkat.”
A zárónapon különböző lelkiségi mozgalmak és közösségek sajátos tapasztalatait és gyakorlatait is megismerhették a jelenlévők.
A három nap a szervezők reménye szerint ösztönözte a jelenlévőket az Egyház küldetésének a mai világban való teljesebb megélésére.
(Az összeállítás a Magyar Kurír tudósításai alapján készült.)
