Sokan úgy tartják, nem érdemes álmokat kergetni. Bosco Szent János korának egyik legnagyobb álmodója volt: merész álmaiban templomokat, oratóriumokat, iskolákat látott – talán ez az épület is szerepelt az álmaiban, ami most elkészült Kazincbarcikán. Kicsit hitetlenül hallgatták mindazok, akik februárban az alapkő megáldásánál jelen voltak, hogy az építkezés nyár végére befejeződik, és ősszel, az új tanévben már ebben az épületben folyik a diákok szakmai képzése. De a munka gyors léptekben haladt, így a nyomdász-, festő-, kőműves-, hegesztő-, cipész-, varró- és fodrásztanulók már birtokba vehetik az új, modern tanműhelyeket. Olyan csoda ez, amely méltán vívja ki a város vezetésének és lakóinak elismerését. Az intézmény 1988 óta működik Kazincbarcikán, 1993 óta a Szalézi Társaság fenntartásában. Hogy a különbséget érzékelni tudjuk, érdemes megnézni a régi épületeket Herbolya peremkerületben, ahol szegénységben és nyomorban folyt az oktatás. Ma az intézmény mintegy háromszáz diáknak ad esélyt, hogy tanulmányait elvégezze és szakmát szerezzen. Közülük hatvan százalék roma származású, sok a halmozottan hátrányos helyzetű, állami gondozott, csonka vagy munkanélküli családból származó, különböző problémákkal küzdő fiatal. A szaléziak az ő számukra – a legveszélyeztetettebbek, a legelhagyatottabbak számára – álmodták meg és építették fel ezt az iskolát. Adriano Bregolin a diákokhoz szólva emlékeztette őket arra, hogy minden embernek van értelme és szíve, de keze is van, amellyel alkothat és jót cselekedhet, hogy – Don Bosco szándéka szerint – becsületes polgár és jó keresztény váljon belőle. Havasi József atya, szalézi tartományfőnök nagyon sokat tett azért, hogy ez az álom megvalósuljon. – Van okunk örülni – mondta ünnepi beszédében –, hiszen egy új egyházi iskolát áldhatunk meg abban az évben, amikor hatvan éve az országban majdnem az összes egyházi iskolát bezárták. Sok pénzbe és munkába kerül egy ilyen épület felépítése. Nekünk pénzünk nincs, de van hitünk, és bízunk a Jóistenben, aki mindig küldött jótevőket, akik készek voltak segíteni. Követjük rendalapítónkat, Bosco Szent Jánost, aki szegény volt, de mert álmodni, hitt Istenben és az emberek jóságában és világraszóló művet épített fel. Az osztrák, német és olasz jótevőkön kívül, akik megelégedéssel nyugtázták, hogy adományaikból milyen nagyszerű, tartós ajándék vált a fiatalok számára, az ünnepségen megjelentek a város vezetői is. Gyárfás Ildikó, a térség országgyűlési képviselője őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel szólt az iskola fejlődéséről. Visszaemlékezve arra, amikor 1993-ban az intézmény működtetését átadták a szalézi rendnek, elmondta: azt kívánta, hogy nagyon sok politikus érezze azt ami most ő: hogy jót tett, olyat, ami évtizedek múlva is megmarad.
