Megújulásra van szükség

Szeptember 27-én, vasárnap a Szentatya repülőgépen Brnóba (Brünnbe) utazik, ahol délelőtt 10 órakor a Turany repülőtéren szentmisét mutat be, majd visszatér Prágába. Délután negyed hatkor az érsekségen ökumenikus találkozón vesz részt. Szeptember 28-án reggel Benedek pápa az ősi városban, Stará Boleslavban fölkeresi a Szent Vencel-templomot, majd háromnegyed tízkor szabadtéri szentmisét mutat be a cseh nemzet védőszentjének liturgikus ünnepe alkalmából. Az apostoli látogatás célja, hogy Krisztust a tőle eltávolodott emberek figyelmébe állítsa. Ezért is kezdődik programja a világszerte ismert kegyszobor felkeresésével – mondja P. Petr Sleich, a karmelita kolostor perjele. A Prágai Kis Jézus gyermek ugyan, ám királyi jelvényt tart a kezében. Ő a Krisztus, a világegyetem uralkodója. Antoine de Saint-Exupéry nagy tisztelője volt e kegyszobornak, híres regényét, A kis herceget is ez ihlette. A statisztikák szerint a cseh lakosságnak csupán negyedrésze nevezhető hívőnek. A kegyszobor gondozói, a karmeliták – II. József császár feloszlató rendelete után – csak 1993-ban tudtak visszatérni. II. János Pál pápa 1990-ben mondott szavai juthatnak eszünkbe, amelyeket cseh földön mondott: „Megújulásra van szükség, nemcsak politikai és gazdasági téren, hanem lelki és erkölcsi értelemben is.”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.