Fotó: Tibély Gergely
Általában olyan embernek mondjuk, hogy irgalmazzon nekünk, aki felénk támad, például meg akar ütni bennünket. Ebből adódóan hajlamosak vagyunk arra, hogy Istentől úgy kérjünk irgalmat, mintha azt mondanánk neki: „Uram, nyugodj meg!” Az irgalmat könnyen eredeti jelentésével éppen ellenkező módon értelmezhetjük, ha nem megfelelő az istenképünk. Ezért Renátó atya azt javasolta a lelkinap résztvevőinek, hogy a legfontosabb kérdésük az legyen, milyen az istenképük. Ezúttal nem azt kell megvizsgálnunk, hogy mit tanultunk és mit tudunk Istenről, hanem azt, hogyan érzünk vele kapcsolatban.
Sokan vannak, akik elindulnak az Istennel való bensőséges tapasztalat útján, mégis falakba ütköznek. Ennek sok esetben a torz istenkép lehet az oka, vagyis az, ha valaki egy olyan Istennel akar kapcsolatot létesíteni, aki valójában nem is létezik. Torz istenképről árulkodik az is, ha a hívő szorongva gondol Istenre, fél tőle – mutatott rá az előadó. Istenképünk anya- és apaképünk összeolvadásával jön létre, és mintegy örökségként kapjuk, ezért tehát nem vagyunk felelősek érte. Ám az már rajtunk múlik, hogy dolgozunk-e vele, és kérünk-e ehhez segítséget – tette hozzá Béri Renátó. Az előadó arról is beszélt, nem Isten az, akinek szüksége van arra, hogy naponta számtalanszor emlékeztessük irgalmára és arra, hogy ő maga a szeretet. Nekünk magunknak van szükségünk arra, hogy ne feledkezzünk meg erről. Az irgalmasság valódi jelentése a feltétlen szeretet, vagyis Isten irgalmasságát nem kell kérnünk, csupán elfogadnunk. A kérdés mindig az, hogy hiszem-e ezt, és valóban elfogadom-e a szeretetet – fűzte hozzá az előadó.
Béri Renátó a tékozló fiú számtalanszor hallott példabeszédét említette az isteni irgalmasság példájaként. Véleménye szerint egy örökkévalóság sem lenne elég a történet valódi megértéséhez. Megrendítő, ahogyan az apa feltételek nélküli szeretettel öleli magához hazatérő fiát. Az előadó azt javasolta a hallgatóinak, hogy otthon keressenek majd rá az interneten Rembrandtnak a tékozló fiú hazatérését ábrázoló képére. Látni fogják, hogy az alkotó az apa két kézfeje közül az egyiket férfias, erős apai kéznek festette meg, ám a másik gyengéd, nőies anyai kéz. Művészi megfogalmazása ez annak, hogy Isten a szülői szeretet teljességével, apaként és anyaként szeret bennünket. (Béri László Renátóval e témában készült interjúnk az Új Ember 2016. május 22-i számában és a Magyar Kurír honlapján olvasható – a szerk.)
A nagymarosi ifjúsági találkozó programjának szerkezetét tavaly ősszel átalakították: a főelőadást közvetlenül követi a szentségimádás. Így nem szélednek szét a fiatalok, és jobban elmélyíthető az előadás témája. A kármelita előadó ezúttal részleteket olvasott fel A tékozló fiú hazatérése című könyvből.
Amikor Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság szentévét, sokan csodálkoztak, miért van szükség erre – fogalmazott Snell György esztergom–budapesti segédpüspök, a találkozó délutáni szentmiséjének főcelebránsa. Egyesek azt mondták: fölösleges hangsúlyozni ezt, hiszen Istenről szólva mindig beszélünk irgalmasságáról is. A szentév témája ennek ellenére nagyon is indokolt, hiszen például az Ószövetség is elsősorban Isten igazságosságát hangsúlyozza, és kevéssé mutatja meg irgalmas voltát. Jézus nem csupán azért lett emberré, hogy megváltson minket, hanem hogy személyében, a földi körülmények közepette megmutassa, milyen Isten. Istenképünk számos ponton kiigazításra szorul – hangsúlyozta a püspök, és rámutatott: nem egy büntető, hatalmas Úr, hanem az irgalmas Isten vár majd bennünket a végső számadáskor.
Snell György több érzékletes példán mutatta be Isten irgalmának megnyilvánulását. Beszélt Gloria Polo kolumbiai fogorvosról, akit villámcsapás ért. Már halottnak hitték, de orvos testvére nem hagyta, hogy lemondjanak róla. Csodák sorozata történt vele, és visszatért az életbe, ma pedig a világot járja, tanúságot téve Isten irgalmáról. Gloria számtalanszor beszámolt arról, hogy amikor a külső szemlélők számára már halottnak tűnt, ám valójában még haldoklott, maga Jézus lépett oda hozzá, és azt kérdezte tőle: „Ugye számítasz az irgalmamra?” Ő így felelt: „Miért kellene számítanom az irgalmadra, hiszen keresztény életet éltem?” Ekkor Jézus lepergette előtte élete filmjét, ő pedig ráébredt, milyen keresztény is volt. Jézus visszaengedte őt az életbe, és azt mondta neki: „Menj, és próbálj meg valóban keresztény életet élni.” Isten azért küldte vissza Gloriát, hogy tanúskodjon végtelen irgalmáról – hangsúlyozta Snell György. Mi is lássuk meg életünkben Isten lenyűgöző szeretetét, és hálából legyünk irgalmasak másokhoz – kérte végül az összegyűlt fiatalokat Snell György.
A nagymarosi találkozón idén is számos választható program várta a résztvevőket: beszélgethettek a délelőtti előadást tartó Béri László Renátóval, volt biblikus műhely, előadás a keresőknek, a város felett magasodó kálvárián pedig Brückner Ákos Előd és Lejtényi Emánuel atya válaszolt a fiatalok kérdéseire. A plébániakertben az utat tévesztett, csalódott, reményvesztett fiatalokat befogadó Cenacolo közösség tagjai tettek tanúságot Isten irgalmáról, és az Iránytű hivatástisztázó műhely is szívesen látta a résztvevőket.
Az ifjúsági találkozó reggeli imáját Sillye Jenő és barátai vezették, akik négy évtizede Kerényi Lajossal és Balás Béla akkori káplánnal, a mai kaposvári megyés püspökkel karöltve indították útjára a találkozót. A szentmisét követően a budapest-városmajori Majorchestra gitáros kórussal énekelhettek együtt az érdeklődők, majd szabadtéri táncházzal zárult a program.
A nagymarosi találkozóval párhuzamosan idén is megtartották a Gyerekmarost, amelyen ötszáz gyermek vett részt négy korosztályban. A gyermekek öt különböző szentírási történet alapján dolgozták fel az irgalmasság témáját. A Gyerekmaros látogatói egy kis ajándékot is hazavihettek magukkal: egy szentképet, amelynek az egyik oldalán az állt: „Jézusom, bízom benned”, míg a másik oldalán az szerepelt: „Jézus bízik benned”.
