nem játszik – búvik holdalatti
tájon vízcseppek hűvös
harmat föld-emlék
minden porcikája
jég-golyók metsző csillaga
aztán megduzzad gátjai közt
álmos folyó
sovány patak
kalyibák odvas torka
tágul oda a béke –
hallgat a meteorológia
csak a csapdosó erőknek
rézszíne füstöl szüntelen
egyik a másikat követve
fák csapata fegyvertelen
csend fogja kézbe félelmüket
kutya hasal ajtó előtt
reggel még harmat volt ígéret
özönt hozott a délelőtt
ajándékváltás lehetett volna
mit napkőben véd az
ősi kéz – forrásban
füröszti arcát míg a
földdel titkokat cserél
felborult rend rendre
játszik mint vízcsepp napoknak
teraszán
nem mérte csupán fényszalaggal
ki ott virraszt
az éj fokán
