Fotó: Lambert Attila
Hogyan jött létre ez az egyházmegye életét formáló kezdeményezés?
– Az Egyház folyamatosan keresi, hol és hogyan szólítható meg a mai ember, mi felel meg leginkább a vallásosságának. Ez az egyik legfontosabb kérdés a lelkipásztorkodásban. Nagy kincsként fedeztem fel, hogy két ősi hagyományra épülő kegyhely is van a Pécsi Egyházmegyében: Máriagyűd és Báta. Korunk vallásos embere szívesen vállalkozik a zarándoklatra. Szeret társak kíséretében elindulni egy cél felé, és útközben közösen nézni szembe a felmerülő nehézségekkel.
Miben látja a zarándoklás legfőbb értékét?
– Sokféle különböző motivációval indulunk el, s útközben mindenki változik, formálódik. Nemcsak egyéni gondjainkhoz való viszonyunkat, szándékainkat, hanem a kapcsolatainkat is alakítja a közösen megélt erőfeszítés, és szükségszerűen kialakul bennünk a közösség élménye. S éppen ez az a tapasztalat, amit az Egyház adni tud. Az egyházi közösségben testvérei vagyunk egymásnak, de nem a rokonszenv vagy érdekszövetségek alapján, hanem egyedül azért, mert mindannyian Krisztushoz tartozunk. A keresztségben ez eggyé kovácsol bennünket, s ez az egység lesz a cselekedeteink alapja. Életünk során különböző elköteleződésekkel különböző csoportokhoz tartozunk, de a zarándokút mindannyiunk számára meghatározó közösségélményt ad. Hiszem, hogy az az ember, aki vállalja a zarándoklás gyötrelmeit és örömeit, lélekben megújulva tér haza. A zarándokhelyek liturgikus élményt is nyújtanak. Kisebb közösségeinkben időnként elbizonytalanodhatunk: vajon tudunk-e igazán ünnepelni? Itt azonban visszakapjuk a hitünket, és megerősödünk. Valóban ünnepelhetünk, és nagyon szép ünnepet készít nekünk az Egyház.
Hogyan alakult a zarándoklat a kezdetek óta eltelt hat év során?
– Számomra az idei út visszatekintés is volt. Hat évvel ezelőtt egy ősi kegyhely zarándoklatát szerettük volna megújítani. Püspök elődöm, Cserháti József is tett már erre kísérletet, mégis bátor ugrás volt számunkra ez a vállalkozás. Az első évben még csupán egy maroknyi csapat vágott neki az útnak, de a következő esztendőben újra elindultunk. És évről évre egyre nőtt a zarándokok száma. Egyre többen csatlakoznak az egyházmegye hívei közül, és az iskolák is bekapcsolódtak a hagyományba. Ennek nagyon örültem, mert fontosnak tartom, hogy a diákoknak személyes élményeik legyenek az egyházmegyéjük két kegyhelyéről. Az évek során megtapasztaltuk, hogy alaposan elő kell készülni az útra, mert fontos, hogy valóban mély lelki élményt nyújtson a zarándokoknak. Így született meg az az elhatározás, hogy a zarándoklatra felkészítő anyagot készítünk elmélkedéssel, énekekkel. Ezt már jó előre elérhetővé tesszük a honlapunkon, és elküldjük az iskoláinkba. A készület számomra is fejlődési lehetőséget jelentett, a gondolkodás és a munkatársakkal való együttműködés terén egyaránt.
Kezdettől fogva együtt járta az utat a hívekkel?
– Igen. A zarándokút Isten zarándoknépének útját szimbolizálja, ezért úgy helyes, ha a püspök pásztorként együtt zarándokol a hívekkel. Nagy élményt jelentett nekem a közösen megtett út, és úgy érzékelem, hogy a hívek számára is fontos ez. Ferenc pápa legutóbb az új püspököknek arról beszélt: fontos, hogy a hívek között legyenek, elérhetők legyenek. A zarándoklat erre is alkalmat ad. Számtalan jó lehetőség kínálkozik ilyenkor a beszélgetésre, különböző kérdések megbeszélésére.
Az idei zarándoklat alatt ott volt Önben a búcsú gondolata is?
– Így van, búcsúztam is. Tegnapelőtt találkoztam az egyházmegye papjaival, hogy elköszönjek tőlük. Egyikük megjegyezte: „Püspök atya, neked három nagy kedvenced volt, Máriagyűd, Báta és Püspökszentlászló.” A szívemből szólt.
