– Itt dolgozom a bontóban, letettem a szakvizsgát, már majdnem két éve, hogy itt vagyok. Én hordó vagyok, behordom az anyagot. Éppen máma jött egy kamionnyi, úgyhogy van bőven, megint kitart egy ideig. Szeretem ezt a munkát. Nekem a feleségem is a Máltánál dolgozik, gyermekfelügyelő kilenc éve. Jó, hogy van itt helyben munkánk, máskülönben nem is tudom, mi lenne. Így nem kell eljárni máshova, nem kell hajnalban kelni, no meg nem kell segélyért könyörögni.” Tarnabodon, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tizedik születésnapját ünneplő elektronikai bontóüzemében járunk.
Az alig több mint hatszáz lelkes Heves megyei falu, Tarnabod neve mára fogalommá vált. A máltai szeretetszolgálat tizenkét éve indította el itt Befogadó Falu elnevezésű programját, hajléktalanná vált családoknak biztosítva otthont. A történet egy lebontásra ítélt kelenföldi irodaházzal, egy épp csak össze nem dőlő tarnabodi viskóval, néhány tarthatatlan helyzetbe került családdal, két segíteni akaró Miklóssal meg egy stramm polgármesterrel indult. A félig kész, használaton kívüli kelenföldi épületbe olyan otthontalanná vált családok költöztek be, amelyek vidékről jöttek Budapestre szerencsét próbálni. Néhány év múlva azonban kiderült: menniük kell. A Málta munkatársai követni kezdték az életüket, s megpróbáltak kivezető utat mutatni számukra. Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke és munkatársa, a tarnabodi bontóüzem alapítója, Kohányi Miklós elkísérte az egyik sokgyermekes családot Tarnabodra, oda, ahonnan néhány éve menekülni próbáltak. Ekkor szembesültek azzal, micsoda körülmények vannak a faluban. A család épp a település szélén álló, rozoga házba költözött vissza, a polgármester, Pető Zoltán pedig beállt az ajtóba, s azt mondta: addig el nem megy onnan, amíg a szeretetszolgálat munkatársai meg nem ígérik, hogy maradnak, és segítenek. Így történt, hogy a Málta elindította a Befogadó Falu programot Tarnabodon (később pedig ennek mintájára más, hasonló sorsú településen is), és Tarnabod elindult – méghozzá nem is akármerre.
„Aki most érkezik a faluba, annak könnyen szemet szúrhat, mennyi minden hiányzik még, és láthatja az itt élő emberek mindennapos küzdelmét – mondja Vecsei Miklós. – Az összkép mégis más. Nemrégiben egy vendégünk úgy fogalmazott: míg más, hasonló településeken az utcák mozdulatlanok, addig Tarnabodon mindenki megy valahová.” Szerinte a céltalansággal együtt járó nyomor mostanra szegénységgé enyhült, az embereknek céljaik vannak, és megpróbálnak tenni valamit a boldogulásukért. A szeretetszolgálat a falu rehabilitálásának első lépéseként falubuszt indított az igencsak kieső Tarnabodon, így az emberek már eljuthattak a közeli városokba. Majd játszóházzá alakították a kocsmát. „Azt vettük észre, hogy tanítás után még a gyerekek is a kocsmában gyűlnek össze, pedig nem volt ott semmi, csak egy játékgép, a pult, no meg apa – meséli Lantos Szilárd, a Málta modellprogramokért felelős vezetője. – Ám lassan rájöttünk, hogy azért vannak ott olyan sokan, mert ott áll a sarokban egy jancsikályha, s ez az egyedüli fűtött helyiség a faluban. Kiváltottuk az épületet, s egy igazi közösségi teret alakítottunk ki belőle.” 2011-ben aztán a Málta átvette az óvodát és az iskolát is, valamint gyermekházat létesített, ahol az egészen kicsi gyermekekkel és édesanyjukkal kezdtek foglalkozni, s helybeli asszonyokat képeztek ki gyermekfelügyelővé.
A szeretetszolgálat éppen tíz éve, 2006-ban munkahelyet is teremtett Tarnabodon, ahol többnyire közmunkából élnek az emberek: az egykori istálló viharvert épületét korszerű elektronikai bontóüzemmé alakították át. „Huszonöten dolgoznak itt. A környékről és az ország különböző területeiről szállítják ide az elektronikai hulladékot, amit lomtalanításkor nem visznek el, s mi mindössze kézi erővel apró alkatrészeikre szedjük szét ezeket – mondja Rozi, az üzem koordinátora, az első tarnabodi szociális munkás. – Nem könnyű munka ez, valóban dolgos emberek vannak itt, akik megtanulták, mit jelent nap mint nap dolgozni, és megértették, hogy az ő teljesítményüktől függ, fennmarad-e a bontó.” Tarjányi József villamosmérnök, aki az üzem legelső vezetője volt, így fogalmaz: „A Málta missziója, hogy azokban a családokban, ahol generációk óta nem dolgoztak, a munka újra hozzátartozzon a hétköznapokhoz.” Marika néni a kezdetektől az üzem dolgozója. „Eleinte csak kézi csavarhúzónk volt, most meg már elektromos csavarbehajtóval dolgozunk – meséli. – Jó, hogy itt az üzem, mert másképp nem volna munkánk. Sokat segít a bontó a családoknak. A férjem nemsokára nyugdíjas lesz, remélem, én is innen mehetek nyugdíjba.” A bontóüzem folyamatosan fejlődik: már épül az új járólapgyártó üzem, s az udvar egyik részén gyógynövényeket termesztenek majd. Tarnabod megállíthatatlan. Hiába, ahogy Vecsei Miklós mondja: „Az igazán nagy csodák istállókban szoktak születni…”
