Ilyen volt a tavalyi gyógyszer-támogatási akció is. A közeljövőben érdemes megfontolni egy, az 1940-es években már működő karitatív akciót: a havi megajánlások rendszerét – mondta a bíboros. Ennek lényege az volt, hogy a plébániai karitász munkatársai összegyűjtötték, hogy kik szorulnak rá legjobban segítségre, például élelemre, ruhára vagy orvosi ellátásra. Összeírták azt is, hogy ki tud havonta egy bizonyos összeget a segítségre felajánlani. Az adományokból összegyűlt pénzt pedig az egyházmegyei karitásznak utalták át, amely ebből tudott segíteni a rászorulóknak.
1929-ben kezdődött a nagy gazdasági világválság, amely hazánkat is elérte. 1931-ben talán éppen a mélyponton volt az ország, amikor Szent Erzsébet halálának hétszáz éves ünnepét ülték. A karitász a tettek mezején a nyomor enyhítésére a Krisztust! Kenyeret! című művet adta ki, és Szent Erzsébet ünnepén tizenkétezer rászoruló ember részére készített vacsorát. Emellett elindította a havi megajánlási mozgalmat. Ehhez igénybe vették a rádiót, a sajtót, s a hirdetőoszlopokat is.
Tehát Szent Erzsébet égisze alatt indult el ez a mozgalom, és működött még a második világháború idején is. Több mint ezer munkatárs segítségével indult a szervezet, amelynek beszámolóját a Vigadóban tartották meg. Röpiratban szóltak az emberekhez, hogy tájékoztassák őket a nyomorról. A Kiserdőben például fiatalok árultak virágot. Tizenöt városi és nyolc állami szükségtelepen 18 144 felnőtt és 12 500 gyermek lakott 7032 család keretében. 1932-ben már harmincöt vagon természetbeni adományt gyűjtöttek össze a földbirtokoktól: fát, burgonyát, lisztet. Ehhez az évhez kötődik az Actio Catholica országos szervezetének kiépítése. A Vöröskereszttel együtt szeretetotthonokat létesítettek úgy, hogy lakásokat béreltek. Kurzusokat tartottak, lelki órákat szerveztek neves előadókkal, színészekkel, költőkkel.
Majd bevonták a tanuló ifjúságot is – cserkészeket – a gyűjtésbe: pénzt és ruhát gyűjtöttek. Serédi Jusztinián 1934-ben elrendelte, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepét évente meg kell ünnepelni. Katolikus menhelyet állítottak fel a ciszterek. A zacskóakciót is ők kezdeményezték, az élelmiszerek gyűjtésére. Ebben az évben 147 700 személy élt közsegélyen, amelynek csökkentésére hatósági szükségmunkát vezettek be.
Érdekes módon azt is megvizsgálták, hogy ki szorul segélyezésre. Azokat elutasították, akiknek vidéken házuk, jövedelmük, takarékbetétjük, kegydíjuk volt, s csak a valóban rászorulókat segítették. E kezdeményezések nyomán felébredt a főváros is. 1936-ban bevezették a Magyar Normát a Belügyminiszter rendeletére, amely a karitász módszereit átvéve gyűjtött megajánlásokat.
Ez már nemes versenynek számított, hiszen a Magyar Norma 1937. évi gyűjtése hetvenezer, a karitászé harmincezer pengőt tett ki. Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra is felkészültek, és megrendezték az Első Nemzetközi Karitász-kiállítást, amelynek előkelő látogatói is voltak.
A példa vonzó volt, a Salgótarjáni Rt. önköltségi áron szállított brikettet a karitásznak. Az 1940-es összegzés megállapította, hogy a családlátogatások, a megajánlások gyűjtése, a szeretetotthonok gondozása, a szegények húsvéti lelkigyakorlatai, a gyermeknyaraltatás, a karácsonyi akció, a zacskós- és más akciók mind a szeretet jegyében történtek. Elmondható, hogy a karitász nevéhez méltóan és Szent Erzsébet szellemében élte meg az ínséges éveket.
