„Boldogok a tisztaszívűek!”

A rendezvényen papok, pedagógusok, katekéták, mozgalmak vezetői, szülők, ifjúsági vezetők gondolják tovább a tavalyi – első alkalommal megrendezett – konferencia célkitűzéseit, „hogy az uralkodó közszellemmel szemben kitartsunk az Istennek tetsző életre nevelés melletti elköteleződésben és a tisztaság értékének megvallásában”.
Az Országos Lelkipásztori Intézet, Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, Roska Péter és munkatársai szervezésében zajló találkozón a tiszta szerelemről és a test teológiájáról is szólnak az előadók.

A tisztaság: szabadság – mondta a tavalyi konferencián Bíró László püspök. A szabadság nem elszakadás, leválás valamitől, hanem elköteleződés valami mellett. Korunk jellemzője, hogy a szabadságot leválasztja az igazságról, ebből pedig zűrzavar fakad – idézte XVI. Benedek pápának az Egyesült Államokban mondott egyik beszédét.
Az ember testtől átjárt lélek és lélektől átjárt test. Ezért nemcsak a test ösztöneit, vágyait követi, hanem figyel arra is, akinek templomává lett, arra a Lélekre, amely átjárja őt. A szexualitás Isten ajándéka, legnagyobb értékeink közé tartozik, amiért az ember Isten kedvéért lemondhat. A tisztaság nem beszűkíti, hanem éppen ellenkezőleg: kitágítja, kiszélesíti az ember életét, hiszen a tisztaságban az emberi élet teljességét éljük meg – hangsúlyozta a püspök, aki a mostani konferencián is tart előadást. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának épületében (Budapest VIII. kerület, Práter u. 50/a) április 17. és 19. között sorra kerülő találkozón többek között felszólal Csókay András sebészprofesszor és Fogassy Judit szerzetes nővér is. Bemutatkozik az Antióchia közösség „Tiszta szerelem hétvégéje”, és szó lesz arról is, hogy miként szerepel a szerelem témája az iskolai oktatásban. A résztvevők tanúságtételeket is hallhatnak, többek között a dublini Pure in Heart mozgalomtól. Utóbbi kezdeményezés egy fiatalokból álló katolikus közösség, akik 2000-ben a római világtalálkozón meghallották II. János Pál pápa felhívását: „Ne féljetek az új évezred szentjeivé válni!” Válaszolni akarnak erre a felhívásra még akkor is, ha ez kortársaikkal ellenkező és tőlük különböző életmódot jelent. Úgy érezték, fel kell vállalniuk a szüzességért való harc kihívását, s így született meg egy már meglévő, Medjugorje lelkületét követő imacsoportból a Tiszta Szívek közössége.

Céljuk, hogy tanítást, ösztönzést és erőt adjanak a fiataloknak egy egészséges életmódhoz, a korai szexuális tevékenységtől való tartózkodással és a tisztaság erényének gyakorlásával. Ezt konkrétan iskolákban és lelkigyakorlatokon tartott beszédek által és az imacsoport ima- és közösségi ereje által valósítják meg. A Pure in Heart bejegyzett nonprofit szervezet, mely a jótevők adományaiból tartja fenn magát. Ez teszi lehetővé, hogy évente négy fiatal teljes idejében a missziónak szentelje magát. Ők egy képzési idő után kettesével látogatják a középiskolákat. Többnyire az igazgató meghívására mennek, és egy általuk kidolgozott prezentáció segítségével tartják a beszédeket. Vallják, hogy az egyház nem tilt, és nem mond nemet az örömre, hanem igent mond az életre, és az ember boldogságát akarja. Az az általános tapasztalat, hogy a fiatalok fogékonyak, és nagy figyelemmel hallgatják az előadásokat. A nap végén döntést hozhatnak, és aláírhatnak egy tisztasági fogadalmat. Más közösségekkel együttműködve a fiatalok számára lelki napokat, lelkigyakorlatokat is szerveznek.
Az imacsoport hetente gyűlik össze, hogy támogassák az evangelizációs munkát, és építsék a közösséget. Az engesztelés egyik módja a havonkénti virrasztás.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .