Még nagyobb kitartással, hűséggel
Fotó: Lambert Attila

 

Templomszentelésre gyűltek össze a nagylózsiak május 13-án. A faluközösség összefogásával és az egyházmegye támogatásával megújult a település temploma. Veres András püspökkel ünnepelt a nagyszámú hívősereg.
A Kisalföld és a nyugati dombvidék találkozásánál fekvő Nagylózs ősi – a források szerint az 1430–40-es években épült – templomának viszontagságos története végre nyugvóponthoz érkezett. A hívek összefogásával megújult az istenháza. Az ezerkétszáz lelkes falu nemcsak jelentős összeggel – a beruházás költségének több mint egyharmadával –, hanem fizikai munkával is hozzájárult az épület megújulásához. A munka során, amelyet Hajtó Géza, a plébániai képviselő-testület világi elnöke irányított, gondosan megőrizték a templom műemlék jellegét. Veöreös András építészmérnök mintaszerűnek nevezte az együttműködést az egyházközséggel. Teljesen megújult az épületbelső. A falfestő, Czanik Zoltán ecsetjét az 1890-ből fennmaradt képek vezették, s visszahozták a XIX. században történt felújítás eredeti színeit is – a falak márványmintás festést kaptak. A templom története az Árpád-korban kezdődött. Akkor épült az első, ma a temetőben álló Szent István-kápolna. Nagylózs lélekszámának növekedésével kezdtek új templom építésébe. Ott alakították ki a településközpontot, ahol síkba szelídülnek a lankák. XVII. századi források már említést tesznek a templom elkészültéről, a század végi írásos emlékek pedig a felújításáról is beszámolnak. Ekkor nevezték el az istenházát Szent Lőrinc vértanúról. Az 1700-as években barokk stílusban építették át a templomot, ám a század utolsó harmadában, 1769-ben tűz martalékává vált az épület. A nagylózsiak templomszeretetét és a falu földbirtokos családja, a Viczaiak elkötelezettségét mutatja az összefogás, amelynek köszönhetően nemcsak újra felépült, hanem orgonát és négy harangot is kapott templom. Ám nem telt el száz év, és ismét tűz pusztított a településen. 1863-ban a templom ismét leégett, de ezúttal is létrejött az összefogás a hívők számára oly fontos épület megmentésére. A következő száz évben sem maradtak el az állagmegóvási és szépítési munkálatok. A századvég aztán újabb megpróbáltatást hozott a templom számára. Bár a településen nem vezet keresztül főút, a Sopronkövesden található Autoliv gyárba érkező járművek erre rövidítik le az útjukat. A kamionforgalom okozta terhelést nem bírták a falak, s az épület szerkezete oly mértékben károsodott, hogy életveszélyessé vált a belső tér. A felújítást az egyházmegye is kiemelt feladatnak tekintette, összesen 97 millió forinttal támogatta a beruházást. A szerkezeti felújítás mellett így a díszítő festésre is jutott pénz – tudtuk meg Veres András püspöktől.
Az ünnepre összegyűlt nagylózsiak, akik csaknem négy év után léphettek be újra a templomukba, most először fogadhatták körükben megyés főpásztorukat.
A szentélyben nyitva volt a tabernákulum, az oltárasztal csupaszon állt. A megilletődött arcokról sugárzott az öröm. „Szebb, mint gyerekkorunkban” – mondta a templomról egy idős asszony. Az újraszentelésre rózsafüzér imádsággal készültek a hívek.
A szertartás a ministránsok, a papság és a plébániai képviselő-testület bevonulásával kezdődött. A felújítási munkálatok egyes lépéseiről Hajtó Géza számolt be, majd átadta a templom kulcsait a főpásztornak, aki a vízszentelést követően meghintette a falakat. Aztán kezdetét vette a szentmise. Veres András püspök mellett a szomszédos településekről érkezett paptestvérek kon­ce­leb­rál­tak, és ott volt Bros Gergely, a falu korábbi plébánosa, aki elindította a munkálatokat.
– A templom az a hely, ahol az ember Isten kegyelme által növekedni tud, ahol a szentségek révén tökéletesedhet a keresztény életben. A templom a település lelke – fogalmazott Veres András.
„A mienk otthon szebb” – idézte egy idős férfi véleményét a templomról, amit a római Szent Péter-bazilikából kilépve osztott meg társaival. Sokak közös érzését fogalmazta meg ezzel, hiszen a szülőfalunk templomát egész életünkben a legszebbnek látjuk.
A templom adja meg a lehetőséget arra, hogy közösségben legyünk egymással, hogy épüljünk egymás hitéből. „Tegyünk elhatározást, hogy ezután még nagyobb kitartással, hűséggel élünk” – buzdította a híveket Veres András.
A főpásztor arra is figyelmeztetett: nem pusztán a kőből épült falak megújulását kell ünnepelnünk. Lélekben és imádságban kell imádnunk Istent. A közös ima és a „jó nekünk itt lenni” érzése hívhatja meg a templomba azokat, akik ma még nem részesei a közösség örömének. „Erősödjön tovább, és a megújult templomban váljon még inkább eggyé ez az együtt munkálkodásban megedződött közösség – kívánta a híveknek Veres András.
A homília után folytatódott a szentelés szertartása. A főpásztor Krisztus sebeire emlékezve öt ponton krizmával és olajjal kente meg az oltárt, s az apostolokra utalva tizenkét helyen a falakat. Tömjénfüst szállt fel, fények gyúltak a templomban, majd a püspök megáldotta az oltárt, az ambót, a keresztet, a szentély festményeit és szobrait. Az áldozat liturgiája után következett a szertartás csúcspontja. A papok a tabernákulum elé térdeltek, a templom népe elcsendesedett. Felgyúlt az örökmécses lángja, a főce­lebráns elhelyezte a szekrényben az Oltáriszentséget, és felhangzott a hálaadó ének.
Ferling György plébános köszönő szavai zárták az ünneplést, aki a faluközösség nevében átnyújtotta Ferenc pápa áldását Hajtó Gézának és családjának, megköszönve áldozatos munkájukat.
A templom felújítása a nagylózsiak számára még nem fejeződött be. Az épület külső falainak renoválása még hátra van. Ám az egyházközség híveinek áldozatkészségét megismerve azzal a biztos tudattal búcsúzunk, hogy hamarosan újra ünnepelni jöhetünk ide.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..