Veres András püspök újra felszentelte a felújított szombathelyi Szent Márton-templomot
(Fotó: Kissimon István)
Püspök úr, körülbelül egy időben kezdődik Magyarországon a Szent Márton jubileumi év, illetve az irgalmasság éve a világegyházban. Hogyan kapcsolható össze ez a kettő? Miként jelenik meg a szent életében az irgalmasság cselekedete?
– E két időszakot semmiképpen sem különíteném el egymástól, hiszen nagyon is összetartoznak. Márton világszerte ismert szent, és meggyőződésem, hogy születésének évfordulójáról a világon sokfelé megemlékeznek majd. Tudomásunk van arról, hogy a jubileum alkalmából több nyugat-európai országból készülnek ellátogatni Szombathelyre, Szent Márton szülőhelyére. Számos helyen tisztelik őt, így természetesen nemcsak a magyarok számára ünnep ez. Az erkölcsteológusok úgy szoktak fogalmazni: Krisztus követéséhez szükség van az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire. Szent Mártonra nagyon is jellemző volt az irgalmasság. Napjainkban is óriási szükség lenne arra, hogy gyakoroljuk ezeket a cselekedeteket. Ám, mint általában minden erény esetében, itt is szükségünk van példaképekre és mintákra, hogy a saját életünkben, a mai körülmények között is meg tudjuk valósítani az irgalmasság cselekedeteit. A Szent Márton jubileumi év és az irgalmasság éve tehát nagyon is közel áll egymáshoz, hiszen Márton egész életével rendkívül szép példát mutat számunkra.
Legendája szerint a szent kardjával kettévágta köpenyét, és az egyik felét odaadta egy rászorulónak. Ekkor már katekumen volt, valószínűleg hite indította őt az irgalmasságra. Mit jelent ma ez a mártoni cselekedet, és mit tehetünk mi a szent példája nyomán?
– Történészek azt mondják, hogy Márton szíve szerint talán az egész köpenyét odaadta volna a koldusnak, ám miután csak a fele volt a saját tulajdona, a másik fele pedig a kincstáré, így az egyik darabot megtartotta – nem magának, hanem törvénytisztelő emberként az államnak. A sajátját azonban egészen odaadta. Sokat hallunk arról, hogy Magyarországon is nagyon elterjedt a korrupció, hiszen megörököltük azt a szocializmusban kialakult rossz mentalitást, hogy a közösség tulajdona sokak számára egyfajta közprédának számít. A mi gondolkodásunktól idegen ez a szemlélet. Szent Márton példája is azt mutatja, hogy a saját tulajdonommal azt tehetek, amit jónak látok, ám a közösség vagyona felett nem rendelkezhetek. Szent Márton úgy gondolta, minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy enyhítsen a másik ember nyomorúságán. Napjainkban is nagy szükség lenne erre, hiszen látjuk, hogy sokan vannak, akik hiányt szenvednek a testi szükségletek terén, s talán még többen, akik lelki szegénységben élnek. Gondoljunk csak a rengeteg magányos, csalódott, elhagyott emberre. Sokszor még a házasságban élők, vagy éppenséggel a gyermekeik is úgy érzik, nem igazán fontosak a család többi tagja számára. Aztán ott van a sok idős, akiket nem látogatnak a gyerekeik, az unokáik. Rengeteg lelki ínség vesz körül bennünket. Szent Márton példája nyomán észre kell vennünk a szükséget szenvedő embert, és igyekeznünk kell megtenni érte, ami tőlünk telik.
Mindig szomorú szembesülni azzal, hogy egymagunk nem tudjuk megoldani a világ összes baját. A közelmúltban, a családszinódus alkalmából Rómában járva azt tapasztaltam, hogy ma talán még több koldus van a város utcáin, mint diákkoromban. Egyszerűen képtelenség mindenkinek adni valamit, egyénileg nem tudunk segíteni ezeknek az embereknek a nyomorúságán. Azon kell dolgoznunk, hogy társadalmi szinten találjunk megoldást erre a problémára, és az ínséget szenvedők valamiképpen enyhülést leljenek végre. Helyzetük javításához persze minden ember is hozzájárulhat a tőle telhető segítséggel.
Talán nem véletlen, hogy Szent Márton szülőföldjén ma is nagyon jól működik a karitász. Milyen akciókkal segítenek a szűkölködőkön?
– Márton napján, a pénteki vesperás után minden esztendőben megkoszorúzzuk Szent Márton szobrát a róla elnevezett templom előtti téren. Ekkor szoktam felhívással fordulni a közösséghez: „Váltsuk meg Szent Márton köpenyét!” Ilyenkor valamennyi plébánia karitászönkénteseit arra kérem, hogy mérjék fel, kik azok a szemérmes szegények, akik sohasem állnak sorba a ruha- vagy az élelmiszerosztásnál. Meggyőződésem, hogy az igazi szegények azok, akik mások előtt is szégyellik a szegénységüket. A „Váltsuk meg Szent Márton köpenyét!” felhívás valójában arról szól, hogy Szent Márton napjától kezdve, majd egész adventben és karácsonykor is enyhítsünk egy kicsit a rászorulók nyomorúságán. Ezt a célt szolgálja egy másik akció is, amely a Szent Márton ládája nevet viseli. Az egyházmegye két nagy városa, Szombathely és Zalaegerszeg pékségeit arra kértem, vegyenek részt egy rászorulókat segítő programban. A Zalaco pékség vállalta, hogy minden kijelölt üzletében elhelyez egy ládát, amelybe a vásárlók néhány általuk vásárolt péksüteményt rakhatnak, felajánlásként a szegényeknek. Ha rászoruló tér be az üzletbe, az eladó felkínálhatja neki az adományt, a karitász önkéntesei pedig mindennap elmennek az üzletekbe, és az összegyűlt péksüteményeket eljuttatják a szükséget szenvedő családoknak, időseknek.
Márton katona volt, később pedig keresztényként Krisztus katonája lett. Mai, változó korunkban hogyan követhetjük Szent Mártont, akiről tudjuk, hogy az igaz hit védelmezője volt, és közben békét közvetített?
– Szent Márton nehéz küzdelmet folytatott kora eretnekeivel, az ariánusokkal szemben. Amikor például visszatért Szombathelyre, az ariánusok elkergették, így jutott el Milánóba, majd onnan vissza Galliába. Márton nagyon is tudatában volt annak, hogy a keresztény hit átadása számtalan veszéllyel jár, és hogy akik nem ismerik a krisztusi tanítást, azok könnyen eltévelyedhetnek. Ez napjainkban is súlyos probléma. Korábban csak kevesen kaptak otthon vallásos nevelést, és még kevesebben jártak hittanra. Lelkipásztorként az a tapasztalatom, hogy a szektákhoz való áttérés, illetve az elvallástalanodás legtöbbször arra vezethető vissza, hogy az emberek nem ismerik a saját hitüket. Szent Márton nem csak azért volt hős, mert pogányokat térített a krisztusi hitre. Külön érdeme, hogy a saját környezetében is el tudta érni ugyanezt. Az édesapját nem sikerült ugyan elvezetnie a keresztény hitre, de az édesanyját ő maga keresztelte meg. A Szent Márton-templom előtt van egy kút. A hagyomány szerint ebből merítették a vizet édesanyja megkereszteléséhez.
Szent Márton fáradhatatlanul küzdött azért, hogy a keresztény hitet minél alaposabban megismerjék a kortársai. Tudta, hogy csak a megismert hitigazság mellett tud kiállni az ember akár az erőszak ellenére is, s csak így juthat el a hit megvédésére, amikor az veszélybe kerül.
Püspök úr és zarándoktársai a közelmúltban Szent Márton püspöki székvárosában, Tours-ban jártak. Hogyan köti össze a Szent Márton-út az európai Szent Márton-helyszíneket a magyarországi Szent Márton-tisztelettel?
– Reményeim szerint Szent Mártonról egyre többen tudják, hogy egyházunkban ő az első, aki nem vértanúként vált szentté. Már életében szentként kezdték tisztelni. Talán ennek is köszönhető, hogy halála után nem sokkal szerte Európában ismerték az életpéldáját. Ezzel függ össze az is, hogy rengeteg település viseli Szent Márton nevét, s még több templom és kolostor. Ez a tény már önmagában is egyfajta egységbe szólítja Európát a szent alakján keresztül. Igazi európai ember volt, hiszen életében bejárta Közép-Kelet-Európát, és Galliában lett szentté. Személye tehát összekötő hidat képez Kelet és Nyugat között. Ha mi, magyarok gondolunk arra is, hogy a történelmi Magyarország legkeletibb és legnyugatibb egyházmegyéje – a munkácsi és a szombathelyi – egyaránt Szent Márton oltalma alatt áll, akkor még inkább érezzük Márton integráló erejét. A magyar néphagyományban különösen erős Szent Márton jelenléte. Talán Magyarország az a hely, ahol a legtöbb népszokás kötődik a nevéhez. Ez is azt jelenti, hogy az emberek számára rendkívül vonzó az ő példája, ezért a tisztelete mind a mai napig töretlen.
Napjainkban, amikor Európa újraevangelizálásáról beszélünk, érdemes a figyelem középpontjába állítanunk Szent Márton személyét és hősies példáját. Ő ugyanis olyan alapvető emberi értékeket képviselt, mint a másik ember iránti figyelem, a szolidáris szeretet vagy az önzetlen segítségnyújtás. Alakja épp ezért a nem hívő ember számára is vonzó lehet.
Bátorság és irgalom címmel a Martinus Kiadó gondozásában jelent meg az a Szent Márton életéről szóló könyv, amely elsősorban a fiataloknak szól. Szombathelyen, illetve a Szombathelyi egyházmegyében sikerül-e eljuttatni a fiatalokhoz a Szent Márton-i példát?
– Nagy öröm számomra, hogy Szent Márton napjához közeledve a városban és a környéken minden óvoda lampionokat készíttet a gyermekekkel. Több településen is tartanak lampionos körmenetet. Szombathelyen ez valami egészen gyönyörű látvány és különösen szép hagyomány: a város valamennyi óvodása eljön ilyenkor, hogy – nemegyszer a templomba nem is járó szüleivel együtt – részt vegyen abban a körmenetben, amely a székesegyháztól a Szent Márton-templomhoz tart. Ott aztán az ünnepi beszédek és a koszorúzás után egy kis szeretetvendégség következik. Az ünnep jellegzetes süteménye a Szent Márton-kifli, ez két egymáshoz illesztett kiflit formázó finomság, amelyet mindenki csak úgy fogyaszthat el, hogy megosztja valakivel. Ez is egy szép hagyomány, és egyúttal egy olyan metafora, amely sokakat képes megérinteni. Így kellene az életben is megosztanunk egymással mindazt, amink van. Osszuk meg a családban jelentkező terheket, az örömeinket, a bánatunkat. Egészen biztos, hogy sokkal több lenne az egészséges család, ha ott élne az emberekben ez a mentalitás. Társadalmi szinten is érezhető változások indulnának el, ha az emberek az önzés helyett az egymásra odafigyelő, egymáson segítő magatartást választanák.
A csak a saját érdekekre összpontosító, önző mentalitás, amellyel gyakran találkozom például az utakon, sokak életét megkeseríti, és örömtelenséget okoz még azok számára is, akik apró előnyökhöz jutnak az agresszivitásuk által. Ettől senki nem lesz boldogabb.
Hogyan lehet családiassá tenni ezt az évet az egyházmegyében?
– Valamennyi rendezvényünknek az a célja, hogy megerősítsük az emberekben Szent Márton lelkületét. Az elmúlt esztendőben papjaink lelkigyakorlatának és továbbképzésének témája is Szent Márton élete és példája volt. Az idei jubileumi esztendőben a ministránsok találkozója, az ifjúsági találkozó és a hittanverseny is ezt a témakört járja körül. Bízom abban, hogy számos ötletet és mintát tudunk felmutatni, amelyek között mindenki megtalálhatja majd, hogy miként tudja megvalósítani Szent Márton erényeit a saját életében. Lesz két olyan rendezvényünk is, amelyekkel kifejezetten a családokat szeretnénk megszólítani. Minden év júniusának utolsó szombatjára összehívjuk a jubiláns házaspárok találkozóját, azokat, akik öt, tíz, tizenöt, húsz vagy még több esztendővel ezelőtt házasodtak. Tavaly már kettő híján ötszáz házaspár vett részt ezen a programon, annyian voltunk, hogy sokan be sem fértek a székesegyházba. Ősszel rendezünk majd egy olyan sportversenyt is, amelyre kimondottan a családokat várjuk nekik szóló feladatokkal, amelyekben a gyerekek és a szülők együtt tudnak részt venni. Mindemellett természetesen lesznek lelki programok, imádságok, amelyeken keresztül szeretnénk még közelebb vinni az embereket Szent Mártonhoz. Azt remélem, hogy a jubileumi év rendezvényeivel sikerül közvetítenünk a szent szellemiségét, és mindenki felismeri, hogyan tudná a saját életére vonatkoztatni Szent Márton példáját.
A Szent Márton jubileumi év logója egyre szélesebb körben ismert. De mi a jelmondata?
– A logó alatt aranyszínű betűkkel írva ez áll: „Felemelő szeretet”. Azt szeretnénk, ha ennek a jelmondatnak a jegyében a jó cselekedetek által ki-ki felemelné a másikat emberi méltóságának magaslatára, legalább magával azonos szintre, s ha lehet, akkor még magasabbra.
