A megváltásba vetett keresztény hite tartotta meg a legnehezebb megpróbáltatások idején, és vezette ahhoz a köztisztelethez, ami legjobban halálakor és temetésekor mutatkozott meg. A washingtoni katedrálisban a republikánus politikust tisztelőinek széles köre búcsúztatta, köztük három korábbi elnök. (Donald Trump az elhunyt óhajának megfelelően nem volt jelen.)
A neves politikus katonacsaládból származott. Egyik őse Washington hadsegéde volt, ükapja a polgárháborúban a Dél oldalán esett el, nagyapja és apja a haditengerészetben az admirálisi rangig emelkedett. McCain pilótaként vett részt a vietnámi háborúban – ellentétben Trump elnökkel, aki ügyes ürügyekkel kihúzta magát a behívás alól. McCain 26. bevetésén, 1967 októberében, Hanoi bombázásakor egy szovjet gyártmányú rakéta leszakította a repülőgép szárnyát, amelynek pilótája volt. Katapultált, majd egy tóba esett, ennek következtében eltörte a végtagjait, ezt követően pedig a lakosság majdnem agyonverte. Egy évi hadifogság után fogvatartói rájöttek, hogy foglyuk apját épp kinevezték a csendes-óceáni amerikai erők főparancsnokává, erre felajánlották szabadon bocsátását. McCain azonban ezt csak úgy fogadta volna el, ha vele szabadulnak az előtte fogságba esett bajtársai is. A büntetése nem maradt el: négyévi kínzás következett, és éveken át magánzárka a még a francia gyarmati uralom alatt épített börtönben, amit az amerikai foglyok katasztrófahumorral a „Hanoi Hilton”-nak neveztek el. Cellája falára felkarcolta az Apostoli Hitvallás első hét szavát: I believe in God, the Father Almighty. Imáiban nem pusztán a szabadulást kérte, hanem azt, hogy becsületét képes legyen megőrizni. McCain nem tört meg, az észak-vietnámi hatóságok nyomására csak annyit ismert el, hogy helytelen volt a polgári célpontok bombázása.
1973-ban a béke meghozta szabadulását – nyomorékként. Élete végéig sántított, és az egykori törések után rosszul összeforrt karjaival egyedül nem tudta felvenni a kabátját, még fésülködni sem tudott. Viszont mint híres háborús hősért rajongtak érte a nők, amit nem utasított vissza. Később két házasságából négy természetes és három fogadott gyermeke származott. 1982-ben a Republikánus Párt tagjaként a képviselőház tagjává választották, majd 1986-ban Arizona állam egyik szenátorává. Öt alkalommal, legutoljára 2016-ban, újraválasztották. A szenátusban a pártpolitikán felülemelkedve, esetenként saját párttársainak többsége ellenében is mindig a meggyőződésére és a lelkiismeretére hallgatott. Így támogatta a kapcsolatok normalizálását Vietnámmal, a dohányzás visszaszorítását, az üvegházhatású gázok kibocsájtásának korlátozását, a közpénzosztogatás visszaszorítását, és kiállt a vallási fundamentalisták ellen. 2000-ben a pártelit ellenében versenybe szállt a republikánus elnökjelölti posztért, de alulmaradt a későbbi győztes George W. Bush-sal szemben. Ezt követően viszont a választási kampányban erőteljesen támogatta Busht, majd 2004-ben újraválasztását. 2008-ban ő lett pártja elnökjelöltje, de végül veszített a demokrata Obamával szemben. Következetes kritikusa lett Vlagyimir Putyinnak, különösen miután az 2014-ben elfoglalta a Krím félszigetet. A 2016-os választási kampányban kezdetben támogatta Trumpot, de annak néhány erősen vitatható megnyilvánulása után szakított vele. Megválasztása után is számos esetben szembekerült az elnökkel.
McCain rendszeresen látogatott egy baptista templomot, de az alámerüléssel járó keresztelést nem vállalta. Vallotta, hogy az Amerikai Egyesült Államok keresztény országként jött létre, ezért sem indokolt a vallásra utaló szimbólumok eltávolítása. Ellenezte az abortuszt, az egyneműek úgynevezett házasságát, az illegális bevándorlást, ugyanakkor azt képviselte, hogy azok, akik már az államokban élnek, kapjanak lehetőséget az állampolgárság megszerzésére.
Magyarországot becsülte az 1956-os forradalomért és a rendszerváltozásban vállalt szerepéért. 2014 januárjában járt hazánkban, és találkozott az őt korábban hősnek nevező Orbán Viktor miniszterelnökkel is. Pár hónap múlva azonban élesen bírálta, amiért „ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal”. Haláláról az egész világ megemlékezett. Egyetérthetünk Angela Merkel német kancellárral abban, hogy az elhunyt politikust „az a szilárd meggyőződés vezérelte: minden politikai tevékenység értelme, hogy a szabadságot, a demokráciát és a jogállamot szolgálja”.
