Az öröm és a félelem napja
Fotó: Merényi Zita

 

Reggel időben, korán elindulunk. A fotós kollégával úgy számoljuk, hogy egy órával az ünnepi szentmise előtt a partiumi Máriaradnára érünk. Számításunkat az útvonaltervező is igazolja. A határt átlépve minden simán megy. Arad városát elhagyva azonban a forgalom egyre sűrűsödik, majd időnként az útvonaltervező is jelez: öt-tíz percet csúszunk. Amikorra a Zarándi-hegység szőlőtőkékkel tűzdelt vonulatai kéznyújtásnyira kerülnek tőlünk, már csak lépésben haladunk a nemzetközi főúton. Egymást éri az út két oldalán parkoló, megszámlálhatatlanul sok személyautó és busz. Tizenöt perccel a szentmise előtt érkezünk a kegytemplom elé, ahol tengernyi zarándokon vágjuk át magunkat, s közben azt reméljük, hogy munkánk révén olvasóink az írott szó és a képek segítségével lélekben bekapcsolódhatnak majd a térség legnagyobb múltú búcsújáró helyének jubileumi ünnepébe.
Amikor Erdő Péter bíboros vezetésével az asszisztencia az egykoron ferences barátok által belakott falak közül kilép a templom előtti térre, éneklő, ünneplő sokaság várja. A bazilikába érve azt érezzük, nem túlzó a magyar mondás: egy tűt sem lehetne leejteni. Bent és kint több ezer zarándok köszönti a papsággal a Szűzanyát. A bazilika ünneplő közössége kisebb csodát hajt végre: Vörös-tenger módjára nyílik ketté, majd záródik össze középen, amikor az asszisztencia útját biztosítja az oltárhoz.
A szentélyt Roos Márton, Temesvár nyugalmazott megyéspüspöke és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök vezetésével a két egyházmegye papsága tölti meg.
A szentmise az Egyház „anyanyelvén”, latinul zajlik. Emellett a búcsúi liturgián a Temesvári Egyházmegye hagyományai és mindennapi valósága is jól érzékelhető: a szentírási részek, a homília, a Miatyánk magyar, német és román nyelven hangzik el. Az itthon szokatlan háromnyelvűség ott üdítően hat, hiszen a szertartáson részt vevő papság és a zarándokok mindhárom nyelven, egy emberként válaszolnak, imádkoznak és énekelnek. Egymás kölcsönös tisztelete, a másik kultúrájának elfogadása nem gyengíti, hanem erősíti a jelenlévőket.
Homíliájában Erdő Péter Szűz Mária dicsőséges születésének titkát két képpel világítja meg: a születésnap „az öröm és a félelem napja”.
A bíboros elmondja: történelmünket látva, amely sokszor emberi nyomorúságunk, önzésünk, gyűlölködésünk következménye, vagy a magukra hagyottak, a betegek, haldoklók, a szenvedélybetegek reménytelen állapotával szembesülve igazat adhatunk a régi bölcsességnek, amely a siralom völgyének nevezi ezt a földet. A Biblia a bajok ősforrását az első ember bűnében, az eredeti bűnben jelöli meg. Ezt tetézik a történelem során az egymást követő nemzedékek újabb és újabb bűnei. Ezért szomjazott az emberiség a megváltásra – fogalmaz a bíboros.
Szűz Mária születésének napja ezért az öröm napja, mert „Szűz Mária születésével megszületett az az ember, aki mentes volt az áteredő bűntől. Születésével felragyogott a remény csillaga, személyében feltűnt a közeledő Krisztus fényének első sugara”.
„De Mária születésnapja a félelem napja is – figyelmeztet Erdő Péter. – Halálával és feltámadásával Krisztus győzelmet aratott a gonosz lélek, a bűn és a halál felett. Ezért fél a gonosz­ság az igazságtól. Ezért van az, hogy sokan ma is szinte érthetetlen hevességgel igyekeznek gyalázni Krisztust, vagy alakját eltorzítani. Minden emberi hibán és gyengeségen túl, amitől a hívők sem mentesek, ez a végső oka annak is, hogy a keresztényeket annyi helyen üldöztetés éri a világon.”
„Hol a mi helyünk ebben a képben? – tette fel a kérdést az ünneplőknek összegzésként Erdő Péter. – Csakis Szűz Mária és szent Fia, Jézus Krisztus mellett. Ragaszkodásunkat a mindennapokban kell megmutatnunk. Tisztelnünk kell az emberi életet, szeretni az embert fogantatásának pillanatától a neveltetésen, a munkán, a betegségen, a megfáradt öregségen túl egészen a természetes halálig. Szeretni kell az emberi közösséget, családunkat, rokonainkat, barátainkat, népünket. Minden nép, minden nyelv, minden nemzetiség a gondviselés ajándéka, ezért kell megbecsülnünk. S ugyanezért kell tisztelnünk a többi nemzetet és nemzetiséget is.”

*

A szentmise végén Roos Márton köszöni meg a prímás szolgálatát. Felidézi Erdő Péter egyik elődje, Rudnay Sándor emlékét, aki maga is oly sokszor zarándokolt el Radnára. Itt vette át az érseki palliumot, majd pedig végakarata szerint itt helyezték el a szívét, a kegyoltárban. Roos Márton arra kéri a zarándokokat, hogy imáikkal segítsék Erdő Péter bíboros főpapi szolgálatát.
A szentmisét követően a hívek körmenetben énekelve, kérve, könyörögve, hálát adva, térden állva imádkoznak a radnai Szűzanya kegyképe előtt. A templom előtti lourdes-i barlangnál megszámlálhatatlan gyertya ég. Vannak, akik egyénileg, mások közösségben vágnak neki a hegyre vezető keresztútnak. Így tesz a Nagyváradi Egyházmegyéből érkezett több száz zarándok is, akik Böcskei László megyéspüspök vezetésével énekelve indulnak neki az útnak.
A templomban időközben a különböző nyelveken beszélő hívek számára szoros egymásutániságban kezdődik – folytatódik – az ünnep. A kegytemplom előtti területen búcsúsok, árusok lacikonyhásokkal keveredve próbálnak múló ajándékokkal, emlékekkel, élelemmel szolgálni a több ezer zarándoknak.
Hazafelé indulva a főút mentén kőbányák mellett visz az utunk: jelei annak, hogy a környéken utak, házak épülnek. Szívünkben tudjuk: a búcsús szentmiséről, a „sarokkőtől”, Jézustól jövünk. Mi is őhozzá kapcsolódó kövekként térünk haza otthonainkba, plébániánkra. Kisboldogasszony járjon közben értünk, hogy a kapott kegyelmekkel jó építőelemei lehessünk családunknak, Egyházunknak!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..