Donissan abbé fiatal pap, gyötrődő lélek, úgy érzi, alkalmatlan arra, hogy Istent szolgálja. Vívódásait mentorának és elöljárójának, Menou-Segrais abbénak tárja fel, aki teljesen más egyéniség, élete olyan, mint egy átlagos, jómódú világi emberé. Donissan ezt semmire sem becsüli, mégis, feltétel nélkül rábízza életét a szentséget nélkülöző abbéra. Isten kifürkészhetetlensége és kegyelme mutatkozik meg itt: Menou-Segrais abbé felfedezi az ifjú papban a végtelen alázatot, a lélek tisztaságát. Tanítani akarta Donissant, de rádöbben és ki is mondja: „Maga tanít engem.” Ő az, aki figyelmezteti az állandóan Isten akaratát kutató paptársát: „Oda kell eljutnia, ahová Isten akarja.”
A Sátán megkísérti a transzcendenciát elutasítókat és a szentségre törekvő lelkeket is. A tizenöt éves lánygyermek, Germaine-Mouchette nem törődik Istennel, érzéki vágyai vezetik, nem veszi észre, hogy a gonosz játékszere. A lány szeszélyes, idegileg túlérzékeny, a maga módján lázad környezete lelki sivársága ellen. A két férfi, akinek odaadja magát, a márki és az orvos-politikus, mindkettő az apja lehetne. Amikor a lánynak szüksége van rájuk, nem törődnek vele, érzéki vágyaik tárgyának tekintik csupán. Mouchette sem a szüleire, sem a szeretőire nem számíthat. A szülők durván beszélnek vele, a két férfi pedig csak önmagával foglalkozik, és menekülne a viszonyból, felismerve a lány kiszámíthatatlanságát. Bár Mouchette tudatában nincs jelen Isten, mégis megérez valamit a természetfölöttiből. Amikor orvos szeretője attól fél, hogy lebukik a felesége előtt, de természetesnek mondja, hogy nem hisz a pokolban, gúnyosan megjegyzi: „Bolond vagy, hogy a pokoltól nem félsz, de a feleségedtől igen.” A kétségbeesett Mouchette gyilkosságba keveredik, ám nem egyértelmű, hogy szándékosan ölte-e meg a márkit, vagy csak elsült a kezében a puska.
A Sátán nem csak szellemként van jelen, lócsiszár alakjában testileg is megmutatkozik az országúton gyalogló Donissan abbénak. Nevéhez méltó, hazug és ravasz, kihasználja, hogy az abbé elcsigázott a hosszú úttól. Szellem lényéből adódóan természetfeletti titkok birtokában van, tudja, hogy az abbé Isten végtelen irgalmából különleges kegyelemben részesült, beleláthat más emberek lelkébe. A Gonosz megkísérti a fizikailag és lelkileg fáradt papot – eszünkbe juthat Jézusnak a Sátán általi megkísértése –, s levetve negédes álarcát, Isten ellen beszél: „Ha tudnád, milyen sorsot tartogat számodra az Urad!” Emlékeztet a mennyben démonaival együtt elkövetett lázadására is, hogy választaniuk kellett a szeretet és a gyűlölet között, s ők a gyűlöletet választották. Isten kegyelmi ajándékáért az ifjú abbénak „drágán” meg kell fizetnie, ettől kezdve nem lesz egyetlen perc nyugta sem a Sátántól. Donissan abbé nem retten meg ettől, az ima erejében bízik: „Nem félek tőled. Imám közepére szegezlek, mint egy denevért.”
Ugyanezen az éjjelen találkozik Donissan Mouchette-tel, akinek a lelkébe beleláthat. A lány lelkének megmentéséről van szó, a küzdelem az ördög és az abbé között zajlik, az utóbbi Isten eszköze. Mouchette ellenséges, szabadnak érzi magát, de a pap rámutat ennek az érzésnek hamis voltára, szabad ugyanis csak Istenben lehetett volna. Ő azonban a bűnt választotta, mint oly sokan a világban. Ugyanakkor egyértelművé teszi, hogy a Sátán úgy játszik a lánnyal, „mint egy gyermek a labdájával”. Tudja, hogy Mouchette akarata a gyilkosság elkövetésekor „kevésbé volt szabad, mint ebben a pillanatban”. Nem veszett azonban el, a jó csírája ott van benne: „Amikor a lázadás szelleme magában volt, Isten nevét láttam a szívében.”
A mozi egyik legmegrázóbb jelenete, amikor a Sátán sugallatának engedelmeskedő, öngyilkosságot elkövető Mouchette véres holttestét Donissan fölemeli az Oltáriszentség előtt, kiváltva Menou-Segrais abbé haragját és felháborodását. Donissan abbé nem érzi úgy, hogy szentséggyalázást követett volna el, egyetlen cél mozgatja, hogy visszaadja a halott lány lelkét Istennek, bízva Krisztus végtelen irgalmában. Donissan abbé arca véres lesz az öngyilkos lány vérétől, felidéződhet bennünk Jézus teste és vére, bűneinkért meghozott életáldozata.
Az abbé Istentől kapott szentsége mutatkozik meg, amikor feltámasztja a halott kisfiút. A gyermek anyjának bizalmából és a hívők szeretetéből egyértelmű, hogy Isten választottjának tekintik. A Sátán ekkor is megkísérti az abbét, gyengítve Istenbe vetett bizalmát, hogy a tőle kapott kegyelem révén bármit elérhet. Itt is megmutatkozik, hogy a Sátán hatalma elleni küzdelemhez szükség van a folyamatos imára, az állandó élő kapcsolatra Krisztussal, a kisfiú kezében lévő rózsafüzér pedig arra utal, hogy Szűz Mária közbenjárása is fontos lehet.
Donissan abbé tisztában van a Sátán hatalmának nagyságával, hogy e világ fejedelme a gonosz, akit oly sokan követnek, anélkül, hogy tisztában lennének ezzel. Menou-Segrais abbé pontosan fogalmazza meg az emberek többségének létállapotát: „A kellemest szeretik és a hasznosat. Az ilyen világban nincs helye a szentnek.” A bűnös lelkek üdvéért a Sátánnal mindennap kegyetlen küzdelmet folytató, önmagát Krisztusként másoknak átadó Donissan abbé alakja és az őt körülvevő szeretet azonban legalábbis részben cáfolja ezt. A katolikus pap sorsa, hogy a gonosz mindig ott legyen mellette, próbálja gyengíteni az erejét. Küldetése, hogy üldözze az ördögöt a lelkekben, még akkor is, ha nyugalma, papi méltósága forog kockán.
Maurice Pialat filmje, hűen Georges Bernanos regényéhez, rádöbbent bennünket a rossz természetfölöttiségére, jelenvalóságára, és a modern világ tragikumára, amely nem veszi észre ezt, és természetes eszközökkel akar küzdeni ellene. Pedig ez csak a szeretet és az irgalom révén lehetséges, bízva Isten kegyelmében. Ha erről elfelejtkezünk, a gonosz magához vonz, és önsorsrontó kétségbeesésbe sodor bennünket.
(A Sátán árnyékában, francia filmdráma, 93 perc, 1987; rendező: Maurice Pialat, forgatókönyv: Sylvie Danton, Maurice Pialat, operatőr: Willy Kurant, zene: Henri Dutilleux; főbb szereplők: Gérard Depardieu, Sandrine Bonnaire, Maurice Pialat)
