Második műszak

Kora reggel, amikor az Astoria metróállomás felé mentem a Múzeum körúton, újra hallottam a hímet, és később, amikor a HÉV-en ültem, Budakalász felé a nyitott ablakokon át több helyen is beszűrődtek a rigók területüket féltő strófái. Ezek után már nem lepődtem meg, amikor a Lenfonógyár állomáson leszállva megint a fekete rigó éneke fogadott. A madár fent ült egy fa koronájában, és olyan boldogan, önfeledten dalolt, hogy meg kellett állnom. Csak amikor már többen csodálkozva néztek rám, akkor mentem tovább.
A városi fekete rigók korán, márciusban kezdenek fészkelni, és április második felében már kirepült, önállóvá vált fiókáik lehetnek. Ezt követően a párok rövid szünet után újabb költésbe fognak, kezdődik a második műszak. A tojó hordja a fészekanyagot, épít, lerakja a tojásokat, kotlik, párja pedig a territóriumot őrzi, és egész nap énekel. A városi állomány egy része szerencsés esetben évente akár háromszor is nevelhet fiókákat. Szükség is van erre, mert az egyre szaporodó, mindenütt jelen lévő dolmányos varjak és szarkák nagyon sok fészekaljat, tojásokat, fiókákat pusztítanak el. Ezt a veszteséget a rigók a többszöri költéssel ellensúlyozzák, és ez a szép és gyönyörűen flótázó madár ma is gyakori Budapesten, akár a város címermadara is lehetne.
A települést elhagyva kanyargó, poros földút vezet a bányák felé. A szegélybokrok között még csattogott egy fülemüle, de aztán elhallgatott, és nem is szólalt meg többé. A fülemülék csak egyszer költenek évente, fiókáik már kirepültek, nincs szükség a terület védelmére. Hangosan és folyamatosan énekeltek viszont a barátkák, trillázott a mezei pacsirta, valahol kakukk kiáltott. Az egyik galagonya kinyúló ágán tövisszúró gébics ült. Buksi fejét ide-oda forgatta, aztán a fű közé szállt és felkapott valamit. A távolban ragadozó madár repült, kerengett, és közben sajnos egyre távolodott. Ahhoz túl mesze volt, hogy jól láthassam, de alakja, előrenyúló feje, viszonylag keskeny szárnyai és az ege­rész­­ölyvénél hosszabb farka alapján darázsölyvnek véltem. Az is lehetett, de nem volt biztos, kérdőjeles madár maradt. Már hazafelé tartottam, amikor egy kis, poros mélyedésben apró bogárkát vettem észre. Szegényke belecsúszott, de kimászni már nem tudott. Hiába próbálkozott, félúton mindig visszacsúszott. Amikor óvatosan felemeltem, biztosan szörnyen megrémült, de néhány pillanattal később már boldogan szaladt a fű között, és gyorsan eltűnt egy többágú, bokrosan nőtt, sárgán virító tejoltó galaj alatt.