Tevékenységüket akkor sem hagyták abba, amikor a templomban szertartások voltak, így amikor októberben a hívek a rózsafüzért imádkozták. Egy este az egyik – vallási dolgokban talán kevésbé járatos – munkás odament az atyához, és megkérdezte tőle, hogy nem unalmas-e ilyen sokszor elmondani az Üdvözlégy, Mária kezdetű imádságot. Ő azt felelte neki, hogy miközben a hívek Mária szavait ismétlik, mindig Jézusra figyelnek. Jézus pedig mindig újat mond számunkra.
A karmelita atya szavai, úgy érzem, nem a rózsafüzér népszerűségének titkát fedték fel, hanem Mária lelkületét, s így a máriás lelkület mélységeit is megvilágították. Mária lelkületének középpontjában szent Fia, Jézus Krisztus állt. Őt fogadta a méhébe, hordozta, világra szülte, ha kellett, vele együtt menekült, utánament, követte a keresztúton, állt a kereszt tövében, és ott volt az apostolok között, amikor a húsvéti események után róla beszélgettek, majd találkoztak vele. Így lelkében átélte a várakozást, az aggódást, a fájdalmat és az örömet. Mária lelkületét tehát a Jézus iránti szeretet lelkiségi vonásai adták. A Máriát követő máriás lelkület is ezt jelenti: Mária szemével nézni Jézust, abban a biztos hitben, hogy ezáltal Üdvözítőnket is jobban megismerjük, titkaiban jobban elmerülhetünk.
Montforti Grignon Lajos is ezt a gondolatot erősíti meg bennünk Szentolvasó című könyvében: Amikor a rózsafüzért imádkozzuk, lelkünk üres vásznán forgatjuk azt az ecsetet, amellyel Jézus képét mintázzuk meg magunkban. „A festő modellt állít maga elé, és minden ecsetvonásnál rátekint mintaképére; hasonlóképen a keresztény is Jézus Krisztus életét és erényeit tartja szem előtt, hogy ne mondjon, ne gondoljon és ne tegyen semmit, ami ne egyeznék Krisztus szellemével. A szent rózsafüzér tizenöt titka hozza szemünk elé az eszményképet: Jézus és Mária életét, amit le kell mintáznunk.” Hozzátehetjük, hogy a mai ember számára külön ajándék, amit Szent II. János Pál pápának köszönhetünk, hogy a világosság rózsafüzérének öt titkát is személve még inkább megérthetjük, mennyire Jézus áll a rózsafüzér, a máriás lelkület középpontjában.
Az előbbi gondolatmenet szerint Szűz Mária lelkülete és az őt követő úgynevezett máriás lelkület erényekben, lelkiségi színekben végtelenül gazdag, felöleli üdvösségünk legfontosabb eseményeit. E lelkület magában foglalja például a názáreti ház csendjét, a hétköznapi munkásélet egyszerűségét, Isten feltáruló országának örömét, az elutasítás fájdalmának elviselését és Isten gondoskodó szeretetének felfedezését, megértését. Egy keresztény ember vagy egy nép e teljességet magában foglaló lelkiségnek általában csak egy-egy részét éli át. Azt a metszetet, amely életállapotából fakad, de amelyben megsejthető az egész is, Isten irántunk való, valamennyiünket az üdvösségre vezető szeretetének egésze is.
A XX. században élő magyar édesanyák például a katonai frontokon harcoló fiaiakra gondolhattak, maguk elé vetítve a keresztfa alatt álló és a halott fiukat ölükben tartó Máriát. Őt látva, vele együttérezve fohászkodhattak, hogy kérésüket vigye szent Fia elé. De lehet, hogy egyszerűen csak azért adtak hálát, hogy az Istenanya velük van gondjaikban. Jómagam is utólag értettem meg, hogy a nagymamám miért tisztelte oly mélységesen a Fájdalmas Anyát. Kisebbik fia a Don-kanyarban harcolt, és lehet, hogy édesanyja fohászainak köszönhette: az áttörés előtt szerzett kisebb sebesülése miatt betegen ugyan, de hazakerülhetett. Hasonló módon egy nemzet lelkiségének is lehetnek máriás vonásai, ha küzdelmeiben hozzá, pontosabban vele együtt fordul segítségért megváltó Jézusunkhoz.
A máriás lelkület valóban mindig Krisztusra irányul, feltétlen bizalommal, úgy, ahogyan azt Szűzanyánknak a kánai menyegzőn elhangzott szavai mutatják: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”(Jn 2,5.) Készséggel követni, elfogadni, amit Krisztus mond, amire Krisztus hív. Ezek a gondolatok arra serkenthetnek minket, hogy szentolvasót imádkozva mi is Mária szemével szemléljük Jézus életének titkait, s így lelkünkben égi Édesanyánk lelki gazdasága otthonra találjon.
