Rock & roll – ’56 – NDK

Bár végül mindenki magára hagyta Magyarországot, tudjuk jól, hogy az 1956 őszén zajló események hangja messzire jutott a világban. A néma forradalom című film (rendezte Lars Kraume), amely nemrég került a mozikba, egy jelentéktelennek tűnő mikrotörténést dolgoz fel, ami megváltoztatta néhányak életét, és meghökkentő módon leképezi a nagyobb léptékben zajló eseményeket is.
1956. október 23-án a berlini fal még nem áll, a frissen megalapított NDK-ban a kommunista vezetés következetesen építi a szocializmust. Egy keletnémet kisvárosban, Sztálinvárosban, a forradalom napjaiban egy végzős gimnazista osztály a magyar mártírok iránti szolidaritásból két perc néma csenddel kezdi a történelemórát. Az események indító szikráját az adja, hogy az osztályból két srác Nyugat-Berlinben tölt egy délutánt. Ekkor szembesülnek azzal, hogy ott mennyire más megvilágításban mutatja be a híradó a budapesti eseményeket. Rádöbbenek, hogy otthon a kommunista propaganda elferdítve tálalta nekik, ami történt. A rendszer által felemelt igazgató próbálná szépen elrendezni a dolgot, az önszerveződő akció hírét azonban nem sokáig sikerül az iskola falain belül tartania. Végül maga a népművelési miniszter is a helyszínre érkezik, hogy rendet tegyen, és példát statuáljon az ellenálló gimnazisták között. Az osztály demokratikus alapokon, bár nem teljes egyetértéssel döntött a tiltakozás mellett; a bajban az összefogás ereje lesz a meghatározó. Az elvtársak a fizikai kényszert leszámítva minden jól bevált módszert bevetnek, hogy kiderítsék, ki volt a felbujtó, miközben a gimnazisták elszántan összezárnak.
Mennyi az esélye az egyénnek a hatalmi gépezettel szemben egyedül, vagy ha összefog másokkal? A mozi bársonyszékében egyre kényelmetlenebbül fészkelődve reméljük, hogy mielőbb véget ér a hajtóvadászat, és ha veszteségekkel is, de megnyugtatóan zárul az egyre kíméletlenebb nyomozás. Nézői kitartásunkra is szükség van. Az elnyomó rendszer kádereinek beteges következetessége miatt újabb és újabb váratlan fordulatok következnek, miközben már több lehetőség is kínálkozott számukra, hogy kielégítően zárhassák le az ügyet. Az állam ellenségévé vált fiatalok egyre keményebben tanulják az életet. A helyzet egyetemességét egyszerűen fogalmazza meg az elvonultan élő idős nagybácsi örök érvényű mondata a gondolat és a tettek szabadságáról. A rendkívül izgalmas mozi közben eltűnődhetünk saját vállalásainkon, azon, hogy meddig állunk ki magunkért, a véleményünkért, a másikért és a közösségért. A helyzet akkor válhat különösen kínossá, amikor úgy tűnik, a saját túlélésem a másik vesztét is eredményezheti…
A történetet akár mi, magyarok is filmre vihettük volna, hiszen rólunk is szól. De ha az NDK-s gimnazisták szolidaritása nem is, a magyar diákok hasonló néma szalutálása Budapesten is játékfilmre kívánkozott volna. A kelet-németországi eseményekről minden bizonnyal mit sem tudtak a Toldy Ferenc Gimnázium szintén végzős diákjai, akik egy évvel később, 1957. október 23-án az iskola folyosóján álltak néma vigyázzban az elesettekre emlékezve. A rendszer felett őrködők itt is hasonló módszerekkel estek neki a fiataloknak. A Toldyban zajlott eseményekről dramatikus elemekkel illusztrált dokumentumfilm készült A néma tüntetés címmel (rendező: Pajer Róbert) 2016-ban a Mecenatúra program támogatásával, de lehet, hogy egy játékfilmet is kiadna a történet. Azt, hogy a németek mennyivel előrébb tartanak a kommunizmus sebeinek filmes feldolgozásában (is), jól mutatta már 2006-ban Florian Henckel von Donnersmarck Oscar-díjas mozija,
A mások élete.
Lars Kraumének és stábjának is tökéletesre sikerült a korrajz, amely nemcsak az 50-es évek atmoszféráját hitelesen megidéző képeket és kulisszákat jelent. Hátborzongatóan hiteles alakításokat nyújt a színészi gárda is, melyből a gimnazista fiatalokat játszók teljesítménye egészen kimagasló. A jól megtalált karaktereknek is köszönhetően félelmetesen átélhetővé válik a diktatórikus hatalom minden apró mozzanata, az, ahogyan az egyén életébe belemászva mindent kontrollja alá von. A feszültség végletekig fokozása ezúttal nem csupán a forgatókönyvíró-rendező érdeme, hiszen a történetet az élet írta. A fiatalok szinte abszurditásba forduló gyötrése egyre extrémebb helyzeteket eredményez, úgy tűnik, már nincs jó megoldás. Szembesülünk azzal is, hogy a rendszer mindenkiről tudja, kin hol lehet fogást találni. A múlt hazugságai, vállalt kompromisszumai meghatározzák a jelen lehetőségeit is. Hol van ebből szabadulás?
A gyerekek összefogásba vetett hitét is megjeleníti, hogy a filmnek valójában nem egyetlen főszereplője van. Az alkotók kiváló dramaturgiával több diák személyes történetét szövik párhuzamosan, ügyesen változtatva a hangsúlyokat, így lényegében az egész osztállyal együtt haladunk. A történet egy percre sem ül le, sodródunk az eseményekkel, szurkolunk a gimiseknek, és örülünk, hogy ez a hatalmi logika már a múlté, miközben a történelem megértéséhez, a még köztünk élő fájdalmak és rossz emlékek feldolgozásához is hozzásegít az alkotás. Nemcsak azok számára lehet érdekes a film, akik megélték az 50-es éveket, a kommunizmus időszakát, hanem a cseperedő generáció tagjainak is, akik tanulhatnak a történelemből és az életről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..