Már nem vágyom máshová
Fotó: Kissimon István

 

Eszter egy kis faluból származik. Leginkább dédnagymamája imádságos jelenléte hatott rá, de a családban természetes volt a vallás, a vasárnapi szentmise. Mint mindenki, ő is kereste a maga helyét, ennek része volt egy kanadai utazás, ahol ráébredt, nem a nyüzsgés, hanem a csend – s benne Isten – az, ami vonzza.
Krisztián egy nagy, budapesti lakótelepen élte a hozzá hasonló fiatalok életét. Családja nem volt különösebben vallásos, ám keresztneve jelentését – Krisztushoz tartozó – ismerte, ez rejtve ott lappangott benne mindig. Keresgélés közben jutott el egy katolikus hittanra, ahol sok mindent megtudott Krisztusról és a kereszténységről. Ám a legnagyobb felismerése mégis az volt, hogy rádöbbent: miközben ő kutakodik, Isten is keresi őt, mert személyes kapcsolatba szeretne lépni vele. Később rátalált Szent Ferencre, és úgy érezte, az ő életformája áll hozzá a legközelebb.
Hogyan lesz valakiből szerzetes? – hangzott az egyik kérdés. – Nem kell túl sok mindenről lemondani? Nem hiányoznak nekik a gyermekek?
„Az a legfontosabb, hogy meg tudjuk hozni a megfelelő döntést – válaszolta Eszter. – Szakítani kell az előző élettel, és rá kell lépni az új útra. Akkor mondhatom, hogy ez az én utam, ha biztos vagyok abban, hogy már nem vágyom máshová. Az is igaz, hogy bár voltak elképzeléseim a szerzetességről, azért más lett, mint amit először vártam. A környezetem jól fogadta az elhatározásomat, de persze aggódtak is egy kicsit. Gyerekekkel pedig óvónőként találkozom, vagyis igazán nem hiányoznak az életemből. Azt látni kell, hogy szerzetesként az Isten másra, egy szorosabb kapcsolatra hív bennünket. De a szerzetes is ember, neki sem kell tökéletesnek lennie.”
„Az én családtagjaim megdöbbentek azon, amikor bejelentettem nekik, hogy ferences szerzetes leszek – mondta Krisztián –, de ez nem ingatott meg az elhatározásomban. Azt gondoltam, nekik is szembesülniük kell azzal, hogy nem élhetik a gyerekük életét. Ez az én döntésem, ezt el kell fogadniuk.” Szerzetes ugyanakkor nem lesz valaki egy csapásra. „Válni valakivé egy folyamat, egy egész élet munkája. A szerzetesi élet azt jelenti, hogy naponta alakuljak, formálódjak. Nekem is vannak mindennapos küzdelmeim, de azt is fontos felismerni, hogy a szerzetesi élet a szabadság egy foka. Lelki gyermekeim nekem is vannak – hatvan fiatalnak tanítok hittant –, ez pedig azt jelenti, hogy én is az életet szolgálom, az én életem is további életeket fakaszt, csak más értelemben.”

Természetesebbé válhat a jelenlétük

Megszólítottuk Labancz Zsolt piarista tartományfőnököt a szerzetesek terén. „Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek – mondta a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke. – Ezen az alkalmon a különféle rendek tagjai egymással is találkozhatnak, s emellett a világnak is megmutathatják, milyen sokféle szolgálatban vállalnak részt. Azt is jó látni, hogy mennyien érdeklődnek a munkájuk, tevékenységük és személyük iránt. Látom, hogy sokan megszólítják őket, elbeszélgetnek velük. Fontos, hogy a katolikus hívek is találkozzanak a szerzetesekkel. Ez a tér Budapest egyik forgalmas helye, ahol nagyon sok ember megfordul. Az ő számukra is természetesebbé válhat a szerzetesek jelenléte, ha látják őket. Egy-egy fiatal számára ugyanakkor ez a rendezvény akár az első lépés is lehet a megszentelt élet felé. Itt indítást, bátorítást és megerősítést kaphatnak ahhoz, hogy a szerzetesi hivatást válasszák.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.