Már hangolnak a madarak

Galambok, verebek, cinkék és mindenféle más kisebb-nagyobb tollasok sereglettek a levegőégen, olykor meg-megpihenve az ágakon, ereszeken, villanyoszlopokon. Be nem állt a csőrük, bár remélhetőleg a legtöbbnek azért elakadt olykor a hangja, ha valami élelemre lelt az istenadta. Mert bizony éhkoppon voltak országszerte jó egy hónapon át, amíg gyakorta esett a hó, aztán csak nehezen olvadozott a csontig ható zimankóban.


Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, mennyei Atyátok táplálja őket – próbáltam felidézni magamban a Biblia talán leginkább a helyzethez illő részletét, miközben épp egy harkály tüsténkedését figyeltem a konyhaablakból. Aztán – már kilépve a szabadba – egy verébcsapat élelemkereső civakodása kötötte le a figyelmem hosszú percekig. Majd egy holló körözése, aki odáig merészkedett, hogy le-leereszkedett a macskáink etetőtáljához, megkaparintani a benne hagyott maradék néhány csipetjét.

Azóta visszatért a tél, s bizonyára eltart még néhány hétig, mire teljesen kilábalunk belőle. A madarak is újra halkabbak, rejtőzködőbbek lettek, ki tudja, merre járnak, de tartós visszatérésük – ez a minden tavaszelőn újra átélt, csak rendre elfeledett varázslatos élmény – talán már nem várat sokáig magára. Ám addig is, aprócska részt vállalva a főszereplők gondviseléséből, istókuccse kiszórok nekik pár zacskónyi magot a ház körül, egyúttal bocsánatot kérve tőlük, hogy az idei szezonban eleddig valahogyan elfeledkeztem róluk.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.