Májusi életige

Edit születése óta vak, a vakok intézetében él, ahol a káplán nem tud misét mondani, mióta a lába megbénult. Emiatt az Oltáriszentséget is el akarták vinni az intézet kápolnájából.„ Edit azt kérte a püspöktől, hogy nagy sötétségükben hagyják meg nekik ezt az egyetlen fényt. Kérését teljesítették, sőt, engedélyt kapott arra is, hogy ő áldoztathassa társait és a papot.
Edit szeretett volna mások hasznára lenni. Az egyik rádióadó többórás műsort bocsátott rendelkezésére. Edit ezt arra használta fel, hogy másoknak is juttasson abból, ami benne a legértékesebb: tanácsokat, mély gondolatokat, erkölcsi útmutatást ad, hogy saját élete tapasztalataival, sorsának példájával bátorítsa a szenvedőket. Sok mindent elmondhatnék még róla, a vak lányról, akit azonban a szenvedés megvilágosított. Sok más példát is sorolhatnék! A jó jelen van az életben – de nem hangoskodik. Edit keresztény életet él, tudja, hogy mindannyian részesültünk Isten ajándékaiban, és ő ezeket mások javára használja fel. Az „ajándék” – görög szóval „karizma” – azokat a rendkívüli ajándékokat is jelenti, amelyekben néhány kiválasztott hívő részesül – a közösség javára. Az ajándékok végtelenül különbözőek lehetnek. Mindenkinek megvan a sajátja, ezért a közösségben is sajátos szerepet tölthet be. Mondd, te hogy állsz ezzel? Diplomát szereztél? Eszedbe jutott-e már, hogy heti néhány órát szentelhetnél esetleg arra, hogy tanítsd azt, aki tudatlan, vagy akinek nem áll módjában tanulni? Különleges képességed van arra, hogy gondozz és vigasztalj másokat? Vagy háztartást vezess, főzz, vagy akár pár méter anyagból ruhát varrj? Vagy jó a kézügyességed? Nézz körül, és keresd meg, kinek van szüksége rád!
Fájdalommal látom egyesek igyekezetét, hogy megkeressék és tanítsák azokat, akik nem tudják, hogyan töltsék el a szabadidejüket.
Nekünk, keresztényeknek addig nem lehet szabadidőnk, amíg egyetlen beteg, egyetlen éhező, egyetlen rab, egyetlen tudatlan, egyetlen kétkedő, szomorú, kábítószeres, […] egyetlen árva vagy özvegy is lesz a földön… Talán nem nagyszerű ajándék az imádság, amit bármikor használhatsz, hogy Istenhez fordulj, aki mindenütt jelen van? „Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott.” Képzeld el, milyen lenne az egyház, ha a gyermekektől a felnőttekig minden keresztény megtenne mindent, hogy mások rendelkezésére bocsássa a kapott ajándékokat! A kölcsönös szeretet olyan átható erőre, olyan teljességre, olyan jelentőségre tenne szert, hogy erről ismerhetnék meg Krisztus tanítványait. Miért nem teszel meg hát mindent, ami rajtad áll, hogy ezt a nagyszerű eredményt elérjük?