A téma a közös út volt – amelyre főleg a meghívott fiatal cigány értelmiségiek élettörténete adott választ. Cigány értelmiségi – régebben nem okozott volna akkora meglepetést egy ilyen szóösszetétel, ám amióta szinte mindennaposak lettek a „cigánybűnözésről” szóló hírek, szinte szó sem esik erről a rétegéről a cigányságnak. Az amúgy is hátrányosabb helyzetből származó gyerekek előrehaladását nagymértékben nehezítik a többségi társadalomban élő előítéletek. Ebből következik, hogy a nem cigányok is segítségre szorulnak: meg kell tanulniuk együtt élni a cigányokkal, ahogyan nekik is újra kell tanulniuk az együttműködést. – A Párbeszéd Házában tartott est házigazdái Szabóné Kármán Judit romológus, valamint Hofher József jezsuita szerzetes voltak. A meghívott vendégek – egy házaspár, valamint egy férfi és egy másik cigány nő -, az életük elmesélésével kezdték a beszélgetést.
Oláh Zsolt és Nagy Zsuzsa egy éve házasok, Monoron, a cigányok között élnek. Zsolt az iskolában került először kapcsolatba a „nem cigány” élettel. Hatalmas becsvágy fűtötte, hogy előrébb jusson. Felszolgálói tanfolyamot végzett, majd négy helyett két év alatt szerezte meg az érettségi vizsgát. Két OKJ-s diplomával, a kötelező sorkatonaság után „Vecsés legpatinásabb” éttermébe nyert felvételt. Közben adódott számára a lehetőség, hogy szülővárosában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként segítsen övéin. Felesége, Zsuzsa, aki nem cigány származású, szintén vele ment, és a szeretetszolgálat munkatársaként segít. Mint mondta, családjának nagyon nehéz volt feldolgoznia, hogy cigányhoz megy feleségül, de miután a szülei megismerték Zsoltot, áldásukat adták a házasságra. Ma Zsoltot a monori szülők példaként állítják saját gyerekeik elé, mondván – a tanulás és a szorgalom által jutott oda, ahol most van.
Kamarás István élete is példa rá, hogyan lesz „a poros utcán játszó cigány fiúból” diplomás, doktorija megvédésére készülő, közéleti szerepeket és vezetést vállaló, társadalmilag felelős egyén. „Tizennégy évesen a BKV-hoz mentem dolgozni, majd huszonöt évesen kezdtem el levelező szakon az épületgépészeti technikumot” – mesélte a kezdeteket. Szatmárcsekéről származik, analfabéta nagyszülei nevelték. Albertirsára költöztek, ahol a nagyszülők iskolába küldték unokájukat. A munka mellett végzett tanulás során jött az ötlet, hogy beiratkozzék az ELTE szociológia és történelem szakára, majd a Pécsi Tudományegyetemen szerzett politológus diplomát. Jelenleg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Roma Szakkollégiumának egyik alapító tagja, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság alapítója, valamint az Európai Integrációs Cigányszövetség tagja. A politika területén próbál küzdeni, hogy a cigányokról helyes kép alakuljon ki a társadalomban. Emellett reformátusként az albertirsai presbiterek közé választották, ahol szintén a helyi cigányokat képviseli.
A harmadik meghívott Lakatos Szilvia, szintén analfabéta környezetből származik. Édesanyjától sajátította el a romanesz nyelvet, amelyet most a Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékének tanársegédjeként tanít. Az iskolában, a barátnői ösztönzésére kezdett el a továbbtanuláson gondolkodni. Az általános iskola után egy vendéglátós képesítést szerzett, majd érettségi után szociológia és szociálpolitika szakon végzett az egyetemen. Doktori dolgozatának írása és az egyetemi oktatás mellett a pécsi cigányképviselet aktív tagjaként küzd ő is egy tisztább cigánykép kialakításáért.
Az előadók mindegyike felvetette az identitás kérdését. Nekünk, akik nem cigány származású katolikusok vagyunk – ahogyan azt a beszélgetésen Hofher József atya is megjegyezte – Szent Péter és Pál nyomán a társadalom minden tagja számára a feltámadott Krisztus hirdetőivé kell lennünk. Segítenünk kell a magyar társadalom cigány és nem cigány származású tagjait abban, hogy együtt legyőzzük a média és a politika által gerjesztett, nemzetromboló ellentéteket. E nélkül az együttműködés nélkül lassan se magyar, se cigány nem lesz a Kárpát-medencében.
