Öt éve a tizenkét csillagos lobogó alatt

Mások annak a hiedelemnek áldozataiként gondolkodtak, hogy majd az unió fog arra a szintre emelni minket, amelynek elérését hiába reméltük 1990-ben. Másféle hiedelmeket is hallani lehetett – voltak bőven… -, pedig mennyi pénzt költöttek tájékoztatásunkra!

Ma is keveset tudunk sajnos az Európai Unióról. Inkább adatokról, ilyen-olyan követelményekről hallunk, mintha az unió nem volna egyéb, mint gazdasági közösség, belső piac. Nem csodálkozhatunk, hogy nem csökkent, hanem inkább nőtt az „euroszkeptikusok” száma, vagyis azoké, akik az unióra csalódottan tekintenek.

Kevés szó esik arról, hogy elérte első célját: 1945 óta Európa a béke földrésze lett. 1990 óta pedig – legalábbis politikai értelemben – fontos lépések történtek a világrész egysége érdekében.
Nehéz megtanulnunk, hogy az Európai Unió közösségében a tagállamok dolga nemzeti érdekeik párbeszéd útján való érvényesítése. Nehéz megtanulnunk, hogy nemcsak kapunk, hanem adnunk is kell.

Az is feladatunk, hogy igyekezzünk érvényesíteni – június 7-i szavazatunkkal is – az unió alapításának és alapítóinak keresztény szellemiségét, más tagállamokkal együttműködve. Ne felejtsük, hogy az Európai Unió lobogóján az aranycsillagok a Szűzanya szobrairól ismert tizenkét csillagú koronára utalnak. A kezdeti döntő lépéseket megtévő Robert Schuman francia külügyminiszter boldoggáavatási ügye folyamatban van. A többi „alapító atya” is kereszténydemokrata államférfi volt. Nemcsak jólétet, de békét, szabadságot is akartak teremteni, és erkölcsi értékeket kívántak érvényre juttatni Európa életében. A mára már 27 tagállamot és 498 millió polgárt jelentő Európai Unió persze ma sem tökéletes, mindnyájunkon múlik, hogyan javítja működését például az egyre fontosabb szerepet betöltő Európai Parlament, amelynek képviselőit június 7-én választjuk, öt évre.

A következő öt esztendő során számos kiemelkedően fontos döntés vár az Európai Parlamentre. Érvényesítsük keresztény szempontjainkat, mert a globális felmelegedés, a pénzügyi piacok, biztonságunk, a bevándorlás, szociális rendszereink, környezetünk védelme, kulturális, nyelvi, történelmi értékeink védelme ügyében képviselőinknek dönteniük kell. Itt a lehetőség, hogy részt vegyünk megfontolt szavazatunkkal június 7-én közös Európánk építésében!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .