Madárdal október végén

Lan­gyosan meleg este volt, a rigó számára talán a tavaszt idézte. Befordultam az utcába, és megálltam ott, ahol énekelt. Nem láthattam, sötét volt, szép flótái a magasból, talán egy tévéantennáról érkeztek hozzám. Álltam, hallgattam, és arra a február végi estére emlékeztem, amikor ugyanitt hallhattam talán ugyanezt a madarat. Legalább öt percig énekelt. Közben emberek mentek el mellettem, de egyikük sem állt meg, talán észre sem vették, hogy odafent tavaszi dalát énekli egy koromfekete madár. Enyhe volt az este, amikor befejezte egyszemélyes koncertjét, akár február vége is lehetett volna.
Másnap körbejártam a Margitszigeten. A levelek egy része már lehullott, és az Afrika felől érkező langyos szél folyamatosan fújta, hengergette őket. Mindig a jobb oldalon megyek a bokrok között vezető sétaúton. Talán még száz métert sem tettem meg, amikor meghallottam, egy vörösbegy gyöngyöző énekét. Az egyik kedvencem ez a narancsos mellű madár, nyomban megálltam, és hallgattam. Látni nem láttam, a bokrok között ült valahol, de nekem ez is elég volt. A vörösbegy vonuló madár, de a hazaiak helyére északabbról mindig érkeznek vendégek, amelyek azután itt töltik a téli hónapokat. Egy, például Finnországból érkező vörösbegy számára a magyar tél már elviselhető lehet.
Mókus keresgélt a földön, ugrált a száraz levelek között, időnként felpillantott, aztán kutatott tovább. A szél gyenge volt, de olykor erős lökéssel érkezett. Egy ilyen hirtelen jött szélroham alaposan megijesztette a mókust, a jókora platánlevelek egy pillanat alatt beborították. Ugrott egy nagyot, felkúszott a legközelebbi fa törzsére, és onnan nézett szemrehányóan a már lecsendesedett levelekre. Ám nem vette nagyon a szívére a dolgot, mert újra leereszkedett, és tovább keresgélt.
A kis dísztavakon ott úszkáltak a tőkés récék. A kisebbeken csak kettő, egy gácsér és egy tojó, a másikon viszont tucatnyian mozogtak, szinte kivétel nélkül már nászruhába öltözött gácsérok voltak. Többen grundoltak, azaz tótágast állva kutattak a fenéken. Egy anyuka érkezett a partra gyerekkocsival. Erre a kacsák – talán már ismerték – gyorsan odaúsztak, és amikor kicsi kenyérdarabkákat potyogtatott eléjük, egymást lökdösve igyekeztek minél többet bekapni belőlük. Sirályok repültek a sziget felett, valahol zöld küllő kiáltott, és itt hallottam meg a második vörösbegyet. Valahol az aranysárgára színeződött levelek között ült, de hiába kerestem a távcsővel is, sem sikerült meglátnom. Sütött a nap, meleg déli szél borzolta a lombokat, és a narancsos mellű kismadár talán a mégoly távoli tavaszról énekelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..