Madarak Apajpusztán

A távolban fehér tömeggé olvadtak össze a hattyúk, Andris teleszkópján keresztül hetvenöt bütykös és négy énekes hattyút számlált. Hangok mindenfelől. Gágogtak a nyári ludak, hápogtak a tőkések, és idén először hallottam a piroslábú cankók szép „tyü-rü-rü” kiáltását. Ketten a közelben szálltak le, jól lehetett látni a szárnyuk hátulsó szegélyén a fehér karevezők képezte széles sávot, amely biztosan megkülönbözteti őket valamennyi hazánkban előforduló cankófajtól.



A kora tavaszi vadvizeken mindig sok a réce, a gácsérok nászruhájukban pompáznak. Persze akadnak kivételek is. A kendermagos réce például gyakorlatilag egész évben azonos tollruhát visel. Jellemzőek a fekete alsó farkfedők és előttük a fehér szárnytükör, a vízen úszó madáron mindkettő nagyon jól látszik. Kendermagos récét csak néhányat láttunk, annál gyakoribb volt a csörgő és a kanalas réce. Utóbbi gácsérjai zöldes fémfényű fejükkel és nyakukkal, hófehér begyükkel, rozsdabarna oldalukkal festői látványt nyújtanak. Kedvelik a sekély vizeket, tocsogókat, ahol kanálszerűen kiszélesedett csőrükkel szürcsölve kutatnak férgek, rovarok és gyommagvak után.

Egész nap a közelben voltak a lilikcsapatok. Néha felemelkedtek, fordultak egyet, aztán valamivel távolabb újra leereszkedtek. Óvatos madarak. Csipkedték a füvet, de a csapat egy részének feje mindig a magasban volt. A hónap második felében indulnak tundrás hazájuk felé. Úton északra időznek a Kiskunságban az aranylilék, a füstös és pajzsoscankók. Utóbbiak még nyugalmi ruhájukat viselték, de mert akár május elejéig maradnak, később a nászruhás, rókavörös, fehér és fekete tollakkal ékes, felmeresztett gallérjukkal egymásnak ugró hímekben is gyönyörködhetünk.

A pajzsoscankó csak alkalmilag költ hazánkban, de tömeges őszi és tavaszi átvonuló. Csapataira jellemző a némaság. Míg a füstös, réti, szürke és piroslábú cankókat hangjuk alapján könnyű felismerni, a pajzsosok némán repültek, ám viszonylag rövid csőrük és – legalábbis számomra – kicsit púpos tartásuk alapján meghatározhatók.

Ragyogó idő és rengeteg madár! A gáton barázdabillegetők szaladgáltak, a távolban barna rétihéja keringett, egyszer rétisas megjelenése keltett riadalmat. Felkavarogtak a libák, de a hatalmas ragadozó távolodott, s lassan tovább körözött. Már elfelé jöttünk, amikor madarász barátaink mobilon utánunk szóltak: vörösnyakú és apácaludak is vannak a lilikek között. Az én szememnek sajnos túlságosan messze, sőt, a teleszkópon át sem láttam őket. Szomorú, hogy egész nap egyetlen mezei pacsirtát sem hallottunk énekelni, pedig korábban ilyenkor már az ő trilláiktól zengett a puszta. Andris csupán két átrepült madár „prrit” hívógatóját hallotta.

Fotó: Bécsy László