Gyerekszáj

Lieli György,
Budapest
 

A lélek és az építészet

Hittanórán a pap magyarázza a nagyobbaknak: „A test a lélek temploma.” A pufók Pisti hirtelen jelentkezik. „Mondd, Pistike!” „Tisztelendő bácsi, akkor a kövér embernek bazilikája van!?”
Tornyos László
 

Furcsa imádság

Négy unokámra vigyáztam. Nem tudtam elaltatni őket, folyton ment a csivitelés. Végül beültem a gyerekszoba közepére, és elkezdtem hangosan imádkozni a rózsafüzért. Csönd lett, mert tudták, hogy imádság közben nincs beszélgetés. Amikor a harmadik üdvözlégynél tartottam, a legkisebb, a négyéves Balázska halkan megszólalt: „Nagyapa, ezt már mondtad!” Koós Albert,
Gödöllő
 

Szövevényes rokonság

Óvodás unokáim így társalogtak: „Anikó, én szerelmes vagyok beléd, és ha megnövök, elveszlek feleségül.” Mire a lány: „Nem lehet, Gabika, mert mi unokatestvérek vagyunk, és az unokatestvérek nem házasodhatnak össze. És én különben is az apuhoz megyek feleségül, csak azt nem tudom, hogy anyu kit vesz majd feleségül.” Később minden megoldódott, ma már mindkettőjüknek van társa.
Budaházi Józsefné,
Isaszeg
 
Várjuk kedves Olvasóink leveleit, melyekből lehetőség szerint válogatunk. E-mail: koncz.veronika@ujember.hu 1053 Budapest, Papnövelde utca 7. A borítékra írják rá: Gyerekszáj

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .