A húsvét éjszakáját külön fény jelezte az ókorban is, Nagy Konstantin császár elrendelte, hogy a frissen megkereszteltek tiszteletére – akiknek neve is megvilágosított volt – világítsák ki Rómát, amely a kortársak szerint nappali fényben úszott ezen az éjszakán. A templomokat belülről a nagy húsvéti virrasztáson két hatalmas gyertya világította meg, Róma régi templomaiban ma is magas állványon áll az evangélium ambója mellett a nagy húsvéti gyertya.
A gall egyházban a húsvéti gyertyát díszíteni kezdték. Volt, ahol a mozgó ünnepek táblázatát akasztották rá, vagy más, az aktuális évhez kötődő adatokat (van olyan gyertya, amelyen negyvenkét adat található). Az adatok közül ma az adott év száma található a gyertyán, közötte a kereszt jelével. A kereszten öt kis aranyszínű gömb, úgynevezett tömjénszem található. Ezek a szimbolikus szögek Jézus öt sebhelyét jelzik. A kereszt és a tömjénszemek a gyertya nagyobb szimbolikájára mutatnak. A húsvéti virrasztásban e gyertya már nemcsak a fényt adja, hanem egyenesen Krisztust, a Fényt jelképezi. Az allegorikus magyarázók szerint e gyertya maga a tűzoszlop, amely a választott népet vezette és óvta az Egyiptomból való meneküléskor. Most ez óv bennünket a Krisztus halálától sötét éjszakában, és ez vezet be a templomba, ahol az igazi szabadulást, vagyis a megváltást ünnepeljük majd fényénél. A gyertya díszítésén szerepel még az alfa és az ómega, a görög ábécé első és utolsó betűje, jelezve, hogy Krisztus feltámadását nemcsak idén ünnepeljük, hanem már a kezdettől fogva van ő, és a végidőkig velünk marad, és nem csak ebben az ötvennapos húsvéti időben az oltár mellett, a húsvéti gyertyával.
