Homíliavázlat: Az engedelmesség boldogsága

Önátadó életük, teljes és visszavonhatatlan igenjük Isten szeretetére adott válasz. Ha teljes szívvel, ha jól töltik be hivatásukat, akkor a papok egész élete egy folyamatos szentmise, egészen elégő áldozat, melyben a megsemmisülésig az Istenéi akarnak lenni. Gyertyaláng-élet ez, melyben kimondják: „Mécses vagyok, Uram, ha meggyújtasz, elégek, de közben világítok másoknak.” Isten lángolni és világítani küldi őket. Küldetésükben Jézus a mesterük, tőle tanulnak, és ő naponta tanítja őket. Mint bárányokat küldi őket a farkasok közé, vagyis veszedelmekkel terhes (és áldott) küldetés ez, aki a maga életéért (biztonságáért, kényelméért) aggódik, annak valójában nincs papi hivatása…

Az ősbűn annyit jelentett: kivettük kezünket, életünket Isten kezéből. A magunk elgondolásai szerint akartunk boldogok lenni – nélküle. Jézus keresztje az engedelmesség boldogsága, s erre minden papnak, szerzetesnek szüksége van. A papszenteléskor a szentelő püspök mintegy útravalóként mondja a frissen felszenteltnek: „Alakítsd életedet az Úr keresztjének titka szerint.” Egy élet munkája, tapasztalata és feladata ez a mondat, melyen sokat lehet elmélkedni, egészen megérteni talán sosem sikerül, életre váltani viszont életfontosságú.

Hogy jó papjai vagyunk-e az Úrnak, az elsősorban nem a mi erőfeszítéseinken múlik. Hagynunk kell, hogy a Lélek vezessen minket. Hagyatkozzunk rá, szolgáltassuk ki magunkat neki! Jézus számára az apostolok életük utolsó pillanatáig tanítványok maradtak. Nekünk, papoknak ugyanez a feladatunk ma is: apostolkodó küldetésünkben, tevékenységünkben maradjunk mindvégig tanítványok. Jézus lábainál ülve folyamatosan hallgassuk őt.

Ő küld ma is – pásztorként, szenvedő szolgaként, fölkentként: minket, papokat, akiket megcsókolt és az üdvösség krizmájával kent fel. Talán sohasem fogjuk felfogni, mit tett velünk az Úr a papszentelés szertartásában. Megrendült emberré váltunk, újra és újra bele kell borzonganunk, micsoda titkot bízott ránk az Úr. A megváltás titkának őrzői, az Eucharisztia szent titkának bemutatói lettünk. Megkaptuk az oldás és kötés hatalmát, papok lettünk Melkizedek rendje szerint. Megrendült emberré váltunk, akik minden szentmisén könnyeket ejtenek – még ha ez nem látszik is -, miközben a náluknál alázatosabb Urat tartják a kezükben. Az egyház felszentelt papjai lettünk. Micsoda bizalom ez gyarló személyünk iránt: ránk bízatott Krisztus az Eucharisztiában, ránk bízatott a Krisztusban hívők közössége, hogy hétről hétre hirdessük az üdvösség jó hírét, az Úr kedves esztendejét.

Papságunk az Úr nagylelkű ajándéka. Az Úr lelke van rajtunk, ő kent fel minket, s valóban ez az a nép, melyet megáldott az Isten (Iz 61,1,9).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.