Ez nem a lényegi részekre vonatkozott, hanem olyan változatokra, amelyeket akár a helyi hagyományból vagy gyakorlatból vettek. A lényegi eltéréseket azonban mindig szóvá tették. Már I. Ince pápa határozottan állította, hogy a római egyház püspöke, a pápa személye miatt elsőbbséget élvez. Ez a liturgikus életre is vonatkozik. Egy másik levelében Rouen püspökét, Vittritiust figyelmezteti a liturgikus törvények megtartására. Még egy bővebb magyarázatot is ad. Arra hivatkozik, hogy a pápa tulajdonképpen metropolita, és ezt az állítást a niceai zsinat nyomán a torinói zsinat (398) ismét megfogalmazta. A levél aggódó hangjából kitűnik, hogy az eset, amiről ír, csak egy provinciát érint. Figyelmébe ajánlja a püspöknek, hogy milyen botrányt okozna a hívek körében, ha a hagyományokkal ellentétes liturgikus szertartáson vennének részt. Ez pedig megengedhetetlen.
Nagy Szent Gergely pápa liturgikus levelezése Ágoston szerzetessel az elmúlt számban volt olvasható. A második levélben írt a pogány áldozatokkal és szerzetesekkel kapcsolatos kérdésekről. Ágoston szerzetes, amikor Britanniába utazott, francia földön nyilván találkozott olyan személyekkel, akik nem értették vagy nem akarták elfogadni a pápa iránymutatását. A pápa erről tudomást szerezve, 601. július 18-án levelet írt Mellitus apátnak és nemcsak megismételte a levélben foglaltakat, hanem meg is magyarázta.
A pápák példaként említették a római egyház hagyományát. Mindig Péterre, a sziklára hivatkoztak, akinek Krisztus Urunk adta a legfőbb hatalmat. De egyben gondoskodtak arról, hogy nagy felkészültséggel rendelkező papság tevékenykedjék a városban, és így sikerült megőrizni a hagyományokat. Ugyanakkor a különböző feljegyzések, a liturgikus utalások és később a liturgikus könyvek elősegítették ennek a hagyománynak a megőrzését. De – természetesen – sokat jelentett a mindenkori pápák vezetésével folyó liturgikus élet. Püspökök is írtak lelkipásztori leveleket. Csak egyetlen utalás Szent Ágoston két levelére, amelyek hosszasan foglalkoznak a liturgikus élet legfontosabb kérdéseivel. Egyikben egy püspöknek válaszol, aki – a hangnemből ez tűnik ki – eléggé ellenségesen kezelte az egyetemes egyház gyakorlatát számos kérdésben: például a nagycsütörtök liturgikus ünneplésében és a szentségi böjt tartásában. Ágoston részletesen kitér minden témára, és megmagyarázza az élő gyakorlat helyességét. Az utóbbi hetek írásaival azt akartuk érzékeltetni, hogy Krisztus egyházának minden korban legjelentősebb tevékenysége volt az istentisztelet. Mindig irányt mutatott, de ha szükséges volt, Róma püspöke a tévedéseket kiigazította.
(Az elkövetkező néhány hétben az aktuális témákkal foglalkozunk, majd elkezdjük a Biblia és liturgiasorozatunkat.)
