Pedig a tapasztalat szerint nemcsak a szólásmondásbeli ördög, hanem a kegyelem is szeret megbújni a részletekben: vagyis nagyon sok függ attól, hogyan végezzük a szertartást. Miközben a liturgia végzésének egyháziassága igen fontos szempont, nem szerencsés, ha egyedül erre vagyunk tekintettel. Sok liturgikus ünneplés idegenségét és unalmasságát az okozza, hogy pusztán valami szent kötelességteljesítés légköre árad belőle. Elvégezzük, mert ez így egyházias, és így érvényes. A liturgiát vezető ténykedése az ilyen esetekben – minden kétségbevonhatatlan jó szándékával együtt is – valószínűleg inkább nehezíti, hogy a hívek bekapcsolódjanak a szertartásba.
Az első években meglepett, mikor egy-egy ünnepi liturgia után először hallottam az emberektől: „Atya, hát ilyet mi még sohasem láttunk, sohasem éltünk át!” Azt kérdeztem magamban: de hát hogy lehet ez? A korábbi években más szertartáskönyvből végezték volna a liturgiát? Más rítusokat, gesztusokat végeztek volna, mint ami az egyház liturgiája? Tovább beszélgetve aztán kiderült, hogy nem erről van szó, maga a liturgia ugyanaz volt, de valamiképpen mégsem vált lehetővé, hogy a hívek ilyen mélyen megértsék, átérezzék, megközelíthessék a rítusokon keresztül megnyilatkozó misztériumot. Pedig a szimbolikus nyelvet használó liturgikus cselekvésnek éppen ezt kellene megkönnyítenie. Ez az értelme, ezért van. Enélkül mindenki egyedül bevonulhatna szobájába, és imádkozhatna, szemlélődhetne, nem lenne szükség még a Szentírásra sem. Elég lenne a szavak és közvetítések nélküli kapcsolatban levés, a misztikus eggyé válás Istennel. De hát valami miatt ezt Isten nem így akarta. Jézus közösségi és szimbolikus cselekvéseket rendelt el, hogy általuk közelebb lépjünk Istenhez, és egy újfajta közösség épüljön köztünk.
Liturgikus ünnepléseink minőségét meghatározza, mit gondolunk – gondolunk-e valamit is – az egyes ünneplések teológiai tartalmáról, a szimbolikus közvetítések milyenségéről, aktuális egyházközségünkről, és egyáltalán: akarunk- e, tudunk-e valamit közölni szertartásainkkal? Értjük- e, hogy az egyes szertartásrészek középpontjában melyik szimbólum áll, és milyen misztériumra akarja ráirányítani figyelmünket? Tudunk-e a szépség, az esztétikum nyelvén beszélni, gesztusaink képesek- e az örömhír meghirdetőivé válni? – Sok fontos kérdés, három hét múlva még visszatérnék rájuk.
