A fényünnepet követő igeliturgia rendkívül hosszú. Hét olvasmány (három kötelező) után következik a szentlecke és a feltámadás evangéliuma. Jó, ha értjük, miért, hiszen a meg nem értésből származó minimalizmus mindig nagy kísértés a liturgiában (is). A bőséges igeliturgia oka, hogy ezen az éjszakán az egyház ünnepélyes formában még egyszer összefoglalja a keresztelendők és a hívők számára mindazt, amit Isten a történelem folyamán tett az ő népével. Rituális ünnepélyességgel emlékezetünkbe idézzük, sőt világgá akarjuk kiáltani mindazt, amit Isten tett velünk. Először a teremtés felidézése emlékeztet minket arra, hogy létünk mindenestül Isten ajándéka. Az éltető isteni lehellet nélkül egyetlen pillanatig sem volnánk képesek létben maradni. A második olvasmány Ábrahám áldozatát beszéli el. A pátriárka, ura iránti feltétlen bizalmában, nem mérlegelte, vajon gondoskodik-e Isten azokról, akik elkötelezik magukat neki a hitben – s ezért minden emberi kilátástalanság ellenére ő lett az atyja minden hitben élőnek.
Ezt követően a kivonulásról és a Vörös-tengeren való átkelésről (pászka!) hallunk, majd Mózes és Izrael népének szavaival éneklünk hálaéneket a szabadító Istennek, mi, akik magunk is a keresztvíz által nyertünk szabad életet. A negyedik olvasmány Isten irgalmát dicsőíti, amellyel megkönyörült övéin a pusztító vízözön után. Jó érzés újból tudatosítani magunkban, hogy Isten nem múló türelemmel viseltetik semmirevaló szolgái iránt. Isten igéje a földre hull, és gazdag termést hoz – halljuk a prófétai igehirdetést Izajástól. Az ige csillapítja lelkünk éhségét. „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok!”, hangzik a bátorító felhívás mindnyájunkhoz.
Hatodjára a Törvény ajándékát magasztalja Báruk próféta. Egy olyan nép szavaival szól, amelyet láthatóan boldoggá tesz az, hogy őt az Isten bölcsességének és akaratának megismertetésére méltatta. „Ne engedd át dicsőségedet másnak, és kiváltságodat más népeknek!”- szól ezen az éjszakán különös erővel a prófétai intelem elkényelmesedett szívünkhöz. Az ószövetségi olvasmányok között utolsóként Ezekiel prófétát hallgatjuk: „Tiszta vizet hintek rátok, és új szívet adok nektek!" Isten megígéri újjáteremtő kegyelmét, s ezt követi az ígéret földjének látomása, amely már tovább vezet a jövő felé. Húsvét éjjeli ünneplésünk alkalmával fogadjuk felkészült és figyelmes szívvel hozzánk szóló Istenünk szavát, hiszen csak sugallatainak segítségével növekedhetünk folytonosan az isteni életben.
