Liturgia: Szent Pál – a liturgia apostola

Amikor megérkezik egy-egy városba, a választott nép istentiszteletének helyére, a zsinagógába megy, hogy ott a feltámadt Krisztusról beszéljen. Ez mindig egyfajta előkészületként szolgál azok számára, akiknek megnyílik a lelke az igazság befogadására. Ezután – bár csak a tényt említi apostoli útjainak krónikása, Szent Lukács – következik a keresztség szentségének kiszolgáltatása.

A keresztség szentségének jelentőségét azonban világosan megmagyarázza. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust – írja a római híveknek (13,14). A pogány misztériumvallások beavatási szertartásaiból veszi a képet, hogy érzékeltesse a keresztény újjászületését a régiből. Amíg a pogányoknál egy külsőséges hozzátartozást jelentett, Pál más helyeken (például Ef 4,24; 6,14; Kol 3,12) a belső átalakulásra, az erények gyakorlására vonatkoztatja a hasonlatot. Igehirdetés előz meg más nagyon fontos eseményeket, így a kenyértörést is. Troászban az éjszakai órákban az Eucharisztia megünneplésére készíti elő hallgatóit. A hosszú beszéd alatt egy fiatalember az emeleti ablakból leesett, és holtan szedték össze. Pál lement hozzá, ráborult és átölelte, mondván: ne aggódjatok, a lelke még benne van. A fiatalembert élve vezette az emeleti terembe, és megtörte a kenyeret, vagyis folytatta az Eucharisztia ünneplését. A korinthusi híveknek írt első levelében elmondja, hogy mit tett Urunk, Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták. Kezébe vette a kenyeret, és részletesen elmondta a mise legfontosabb elemét, az átváltoztatás cselekményét. Ez – látszik a pontos megfogalmazásból, amit a szinoptikus evangélisták is leírnak – a liturgia végzésének a módja. Így ünnepelték a szentmisét. E liturgikus cselekményre utalva tanításával még közelebb viszi olvasóihoz a legszentebb cselekményt, mondván: amikor e kenyérből esztek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. A bűnbocsánat kérdéséről is kifejti álláspontját. A súlyos vétekért kizárt bűnösnek, ha megtért, „ti inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy nagy szomorúságában kétségbe essék” (2Kor 2,7). Nem részletes útmutatást ad, hanem a megoldás lehetőségét tanácsolja a korinthusi egyház elöljáróinak.

Még egy nagyon szép liturgikus gyakorlatról érdemes megemlékeznünk. Pál apostol leveleiben szerepelnek az úgynevezett Krisztus-himnuszok az efezusi, a kolosszei és a filippi hívekhez írt levelekben. A helyzetükből következtethető, hogy ezek az apostoli egyház liturgiájában szerepeltek, mivel imádásukat fejezték ki Urunknak. Az apostoli egyház a Krisztussal való találkozás reményében élt. Biztos, hogy liturgikus eredetű felkiáltás volt: „Marana tha! Urunk, jöjj el” – ami a korinthusi levél végén olvasható. Pál pedig lelkesedésében olvasóitól ezzel köszön el. A liturgia szavaival köszönjük Szent Pál közvetítő tevékenységét a mennyei Atya kegyelmi ajándékaiért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.