Imák kapcsolódnak még a magánkinyilatkoztatásokhoz is, amikor a látnokok közlik, hogy Jézus vagy Szűz Mária ennek vagy annak az imának a rendszeres elmondását kéri. Az egyházi vezetők – apátok, rendalapítók, pápák – egyéni indíttatásai (jámborsági, fogadalmi vagy látomásbeli) az egész közösség számára szülhetnek újabb és újabb kötelező imákat, amelyek azután rendszerint liturgikus alkalmakhoz kötődnek. Ilyen volt például a középkorban a zsolozsmához csatolt halottak zsolozsmája, és Szűz Mária kis zsolozsmája.
Nagy bátorság és józanság kell ahhoz, hogy ezeknek a „kötelező függelékeknek” a számát egy pápa vagy egy zsinat, illetve egy új liturgikus könyv csökkentse vagy egyenesen eltörölje. A XVI. század nagy reformzsinata megszüntette a fenti két kis zsolozsmát, helyette egy Mária-antifónát engedélyezett az esti dicséret végén, és egy mondatot a halottakért („A meghalt hívek lelkei Isten irgalmából békességben nyugodjanak.”). Amisét is megtisztította a hozzá tapadt imáktól. Tette ezt a tridenti zsinat után Szent V. Piusz pápa liturgikus könyveiben azért, hogy tisztán a lényegre lehessen figyelni, és ne kötelezzen senkit egyéni jámborsági gyakorlatokra.
A II. vatikáni zsinat 1963-ban kiadott liturgikus konstitúciójában (Sacrosanctum concilium) a mise megújítása kapcsán leszögezi: „El kell hagyni mindent, ami az idők folyamán megkettőződött vagy haszontalan járulék” (50. sz.). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1965. február 4-én adott ki rendelkezéseket a liturgikus változások bevezetésére. Benne így utasít: „Az utolsó evangélium elmarad, a Leó-imádság pedig véglegesen megszűnik. Ezután semmiféle szándékra mondott imádságnak nincs helye.”
A rendelkezés nem azt mondja ki, hogy akár János evangéliumának bevezető versei („utolsó evangélium”), akár a XIII. Leó pápától bevezetett Szent Mihály-ima nem lennének szépek, igazak, de kötelező módon rendszeresen a miséhez kapcsolni nem helyes őket. Mint ahogy más egyéni imákkal se terheljük a misét. Az áldozás után és a mise előtt és után mindenkinek lehetősége van magában csendes imákat mondani, illetve a népi jámborság alkalmain sokféle imádságot szabadon elővenni. Azonban határozza meg az egyház azt, ami kötelezően közös, mi pedig maradjunk ennél!
