Az új fő-zeneigazgató, Győriványi Ráth György miszsziójának tartja, hogy a társaságot visszavezesse a nemzetközi élvonalba, ahová való, ahova tartoznia kell(ene). Az évad koncertsorozatát már ez a nemzetköziség jellemzi, sőt talán a fájóan karcsú — főleg koncertfelvételeket tartalmazó — diszkográfia is bővülgethet. A producerkedő bariton, Horváth Ádám közreműködésével (és az ő címszereplésével), mecénási, banki támogatással vették lemezre a napokban az Anyegint. Rögzítését követően december 4-én, a Művészetek Palotájában — Káel Csaba rendezésében — szcenírozott formában szólalt meg a népszerű Csajkovszkij-opera. Az előadást a karizmatikus német karmester, Christoph Eschenbach vezényelte, aki immár viszszatérő vendége a Filharmóniai Társaságnak. Az érzékeny, értelmező és karakteres zenekari hangzás tehát garantált volt. Képzavarral élve „a szélrózsa minden irányából” érkezett szólistagárdából kimagaslik a német Michaela Kaune hiteles-árnyalt Tatjánája, az ausztrál Steve Davislim „mozartosan idegen” Lenszkije és a vezető olasz basszusként számon tartott Ferruccio Furlanetto megkérdőjelezhetetlen Gremin hercege.
Valószínűsíthető, hogy a leendő lemez különlegességnek és nem „etalonnak” számít majd a gyűjtők körében; nekünk, magyar „drukkereknek” pedig egy fontos állomást jelző, idézhető hangdokumentum lehet belőle.
Csajkovszkij egyik levelében írta készülő művéről, az Anyegin „lírai jeleneteiről”: „Természetesen az opera nem drámai, inkább a helyzetábrázolásra ad kitűnő zenei alkalmat.” Máshol pedig: „Hála Puskin lángelméjének, költészete a versírás szűk korlátai közül a zene végtelen birodalmába is áthatol. Műveiben — a belső tartalomtól függetlenül — sok olyan zenei hangzást találok, amely a lélek legmélyét érinti meg. Ez a dús hangzás már maga a zene.”
Mondják, Csajkovszkij földi életéért drága árat fizetett: lelke gazdagon érkezett és koldusszegényen távozott. Az Anyegin is bizonyság: tényleg mindenét odaadta.
