Kerényi Lajos atya hősies munkával, de mások is kockázatot vállalva keresték fel a betegeket, ám a hivatalos előírás úgy szólt, hogy a kórházi betegnek – ha pap látogatására tartott igényt – saját maga vagy hozzátartozója írásbeli kérelmét kellett a főorvos elé terjeszteni. Ez meglehetősen körülményes, lényegében betarthatatlan rendelkezés volt, a betegek viszont igényelték a lelkipásztori szolgálatot. Ezért többnyire „lopakodva”, jóindulatú kórházi személyzetet keresve kellett a papoknak cselekedniük.
Húsz évvel ezelőtt a vallásszabadság érvényesülésének fontos jele volt, hogy szabaddá vált a kórházi lelkipásztori szolgálat. A sokfelé megszüntetett kórházi kápolnákban ismét szentmisén vehetnek részt a lábadozók, a papok szentségekben részesíthetik a betegeket.
A lelkipásztorok természetesen senkit sem zavarnak, csak felkínálják szolgálatukat. A súlyosabb betegeknél sem a halál riasztó madaraiként jelentkeznek az egykor „utolsónak” nevezett kenettel, hanem a hit megerősítésével a válságos pillanatokban.
Nem változott azonban a hozzátartozók felelőssége. Már kórházba kerülés előtt is, kórházban fekvő beteg esetében is tapintatos, okos szóval igyekezzünk a szentségek vételére figyelmeztetni és papjaink látogatását kérni. Egyházközségeinkben pedig igazi apostoli munkát vállalnak, akik beteg testvéreiket otthon és a kórházakban felkeresik, és ezzel előkészítik papjuk látogatását.
