A lelki élet modellje

Fotó: Lambert Attila

A budapesti D18 könyvesbolt-kávézó előadás-sorozatot indított Avilai Nagy Szent Teréz A belső várkastély című műve alapján. A harmadik előadást január 26-án, pénteken este tartották. Az előadók Béri ­Renátó kármelita szerzetes, lelkigondozó és Baráth Évi mentálhigiénés orvos voltak.
Avilai Nagy Szent Teréz A belső várkastély című könyvében a történelem során először és azóta is egyedülállóan összefoglalást adott a keresztény misztika teljességéről. Hét lakásra osztotta fel a várkastélyt – ezek szimbólumok, a lelki élet modelljei. Béri Renátó, utalva a két korábbi előadás témájára, felidézte: az első lakásban Teréz az önismeret fontosságát emeli ki, ahhoz ugyanis, hogy megismerhessük Istent, először önmagunkkal kell tisztában lennünk. A második lakásban az Istennel való kapcsolat hirtelen nehézzé válik. A lélek fejlődni kezd, és közben krízishelyzetbe kerül, átalakulnak az érzések. A legnagyobb válságot az önmagunk sötétségével való szembenézés jelenti. Ez arra késztethet bennünket, hogy forduljunk vissza az első lakásba. Ahhoz, hogy teljesen ráhagyatkozzunk Istenre, erős elhatározottságra van szükség. A lényeg, hogy bármilyen megpróbáltatásokkal kell is szembesülnünk, határozzuk el, hogy semmi áron nem fordulunk vissza.
A harmadik lakásról szólva a kármelita szerzetes kifejtette: ez a farizeizmus, a képmutatás, a középszerűség lakása. A farizeizmus ma is ugyanúgy jelen van az Egyházban és a mindennapi életünkben, mint Jézus korában – mondta Béri Renátó. Mit jelent ez? A vallási cselekedetek, a törvények abszolutizálását. Azt, hogy Isten elől a templomba, a gyónásba, az imádságba menekülünk.
Ezért nem is találkozunk Istennel. Kettős életet élünk: látszólag szép a vallási életünk, de belül egészen mások vagyunk. Együtt élni a zárt ajtók mögött a farizeussal keresztút – állapította meg az előadó, példaként említve az evangéliumból az önmagát bűnösnek tartó vámos és a gőgös farizeus esetét. Figyelmeztetett: ez a kettős élet a leghatékonyabb antievangelizáció. A mindennapi életben, emberi kapcsolatainkban ugyanis pillanatokon belül lelepleződünk, és ezzel elűzzük Istentől embertársainkat. Ha nem vigyázunk, egész életünkben beleragadhatunk ebbe a maga­tartásba. Megrögzötten hajtogatjuk: nem vagyok én olyan rossz ember, hiszen nem én szerepelek a címlapokon valami rettenetes bűn elkövetőjeként. Betartom a vallási előírásokat, nincs velem semmi különösebb baj.
A kármelita szerzetes rámutatott: a harmadik lakásban a vallásgyakorlat áll szemben a kapcsolati kereszténységgel. Mindkettőre szükség van, de létezhet vallás­gyakorlat istenkapcsolat nélkül is. Renátó atya A belső várkastélyból idézett: „De egy dologra figyelmeztetlek benneteket: azért, mert ilyenek vagytok, és ilyen Anyátok van (Szűz Mária – a szerk.), még nem vagytok biztonságban. Hiszen nagyon szent volt Dávid, és látjátok, milyen lett Salamon. Ne bizakodjatok az elzártságban és a vezeklésben, amelyben éltek, és ne nyugtasson meg az, hogy mindig Istennel társalogtok, és folyamatosan az imádságban gyakoroljátok magatokat, és olyannyira visszavonultok a világ dolgaitól, amelyektől állításotok szerint irtóztok. Mind­ez jó (…), de nem elég (…)” Béri Renátó kulcsszónak nevezte a biztonságot. A kérdés, hogy miben találom meg ezt: a vallásgyakorlásban vagy az istenkapcsolatomban? Ha csak az előbbiben, akkor a vallás védőpajzs lesz Istennel szemben, menekülési útvonal. A puszta vallásgyakorlat ugyan­is lehet elhárítás, védekezés, hogy ne kelljen szembesülnöm Istennel és önmagammal, a gyengeségeimmel, a hibáimmal. Az előadó Szent Pált hozta fel példának, aki vallásgyakorlóként embereket üldözött, majd hívővé vált, amikor találkozott Istennel és önmagával. Ma azonban nem ez a jellemző, hanem a „Ringasd el magad” vallásosság, utalt Renátó atya a Képzelt ­riport egy amerikai popfesztiválról című musical egyik híres betétdalára. A vallásgyakorlók többsége vallja: nem kell fejlődnöm, minden rendben van, hiszen misére járok, gyónok, áldozok. A gonosz lélek legnagyobb fegyverténye, hogy emberek tömegeivel képes elhitetni ezt. Egyesek a templomba menekülnek Isten elől, mások a kocsmába, de az utóbbiak legalább elismerik ezt. Talán nem véletlen, hogy csak ritkán idézzük az evangéliumból Jézusnak a fő­­pa­pokhoz és a farizeusokhoz intézett szavait: „Az utcanők és a vámosok megelőznek benneteket a mennyek országában.” Ők ugyanis tudják magukról, hogy megváltásra szoruló, nyomorult lelkek – tette hozzá Renátó atya. Föltette a kérdést: hogyan lehet kijönni a harmadik lakásból? Teréz a gazdag ifjú példáját említi, aki minden törvényt megtartott, de érezte, valami még hiányzik az életéből. S bár nem követi Jézust, valami megmozdult a lelkében. Ha egy vallásgyakorló érzi ezt a hiányt, akkor előbb-utóbb ki fog jönni a harmadik lakásból. Ehhez valódi megtérésre van szükség, a gondolkodásmódunk megváltozására, az önmagunkról alkotott bálványkép elvetésére, bensőséges kapcsolatra Istennel, s az önmagunkkal való őszinte szembenézésre. Ha ki merjük mondani, hogy életünk végéig fejlődnünk kell a hitben, akkor meg vagyunk mentve, akkor vallásgyakorlóból Istennel kapcsolatba lépő emberré válunk. Teréz erről ad nekünk útmutatót A belső várkastélyban – fejezte be előadását Béri Renátó.
Baráth Évi emlékeztetett arra, hogy Teréz azt javasolja, ha tudjuk, kerüljük el a harmadik lakást. Az előadó szerint azonban ez nem lehetséges, ugyanis az maga a nagybetűs élet.
Brené Brown amerikai pszichológus a szégyenről és a sebezhetőségről írt könyvét elemezve Baráth Évi kiemelte, hogy a sebezhetőség egyetemes, nem gyengeség, hanem kincs. A szégyenérzet pedig el akarja hitetni velünk, hogy rosszak vagyunk, ami az emberi kapcsolatainkban és az Istennel való kapcsolatunkban is akadályoz bennünket. Teréz azt mondja, hogy a lélek a harmadik lakásban kezdi jól érezni magát, vallásilag rendben van. Ennek a lakásnak a veszélye az ítélet. Ha hiányzik a személyes istenkapcsolat, az emberben könnyen rögzülhet az a tévhit, hogy ő rendben van Istennel, de a másik nem. A mentálhigiénés orvos is megemlítette az evangéliumból a vámos és a farizeus példáját. A farizeus gőgös magatartása nemcsak a vallásos emberekre jellemző, hanem mindazokra, akik azt hiszik magukról, hogy megérkeztek, nincs szükségük gyógyulásra, fejlődésre, és nincs bennük empátia mások gyengeségei iránt, csak ítélkezni tudnak. A vámos viszont beismeri a vétkeit, tudja, hogy gyógyulásra szoruló lélek, és szüksége van Isten irgalmas szeretetére. Ugyanúgy, ahogyan a házasságtörő asszonynak is. Jézus nem azt mondja neki, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy menj, és ne vétkezz többet. Ha átérzed annak fájdalmát, amit tettél, ha végiggondolod, hogyan jutottál ide, akkor leszel képes az újrakezdésre. Jézus irgalmas szeretetébe beletartozik a biztatás is, hogy tudsz másképp élni. Teréz pedig A belső várkastélyban azt mondja nővértársainak: Nézzétek meg, honnan hová jutottam Isten segítségével. Ha nekem sikerült, nektek is sikerülni fog.
Baráth Évi arról is beszélt, hogy Teréz szerint miként lehet kijönni a harmadik lakásból. Ehhez le kell győzni a függőségeket, a nehéz érzéseket, a félelmet a betegségektől és a haláltól. Nagy kísértést jelent a szégyen is, amikor elhiszem magamról, hogy rossz vagyok. A kiút Teréznél az alázat, a helyes szeretet, az irgalom és az igazság. Az, ha elfogadom, hogy sebezhető vagyok és tökéletlen, s hogy vannak hibáim, amelyekkel őszintén szembe kell néznem. Teréz sem túl soknak, sem túl kevésnek nem gondolta magát, és feltétlenül hitt Isten szerető irgalmában és szeretetében. Az előadó leszögezte: Isten irgalma határtalan, az Úr állandóan itt van a közelünkben, bennünk, és arra vágyik, hogy elfogadjuk a szeretetét. Ha megnyílunk előtte, válaszol.