„Lekacagott” szavainkról

Versmondó-találkozónkkal évről évre kísérletet teszünk arra, hogy a „lekacagott”, sárba tiport, félreértett, megtagadott szavakat felemeljük, megtisztítsuk, megmentsük. Mentsük azt, ami emberi, és keressük azt, ami isteni. A szavakon túl meg kell tisztítani a lelkünket is, hogy a világ szennyével elborított, bennünk élő istenarc újra felragyogjon. A versek értelmezése közben és után fiataljaink rádöbbennek, hogy nemcsak a költőt ismerték meg jobban, hanem saját magukat is. Érzik, mások lettek, többek, gazdagabbak. Hatással volt rájuk. Ez a művészet. A költő zsenialitása révén mi is képesek vagyunk az ő szemével látni a világot. Hiszen azt fogalmazta meg, amit mi is éreztünk már, csak nem tudtuk ilyen szépen szavakba önteni. Ez az érzés, rácsodálkozás nélkülözhetetlen minden ember életében. Földi létünk és Isten között a művészet az összekötő kapocs. Segítségével felfoghatóvá válnak számunkra az élet gyönyörűséges titkai. Ezért óriási jelentőségű minden gyermek életében a művészeti nevelés, mely manapság igen mostohán kezelt területe az oktatásnak. Ha képesek vagyunk átmenteni az értékeket a jelenen túlra, saját életünk őszinte példáján keresztül mintát adva fiataljainknak, akkor az őszinte barátság, a tiszta szerelem, önzetlenség, nem „sárba tiport” szavak lesznek, hanem igazi életcélok.