Az ember minden időben küzdött a szenvedés ellen, vagy volt, amikor türelmesebben fogadta?
– A szenvedés kérdése – ahogy egyébként a bűn fogalma is – a kezdetektől foglalkoztatja az emberiséget. Buddha mondja, hogy „minden, ami létezik, a szenvedés forrása”. Ebből adódóan a jó is az, hiszen az elveszítésétől való félelem fájdalommal, szenvedéssel jár. Ez utóbbira gyógyírként Buddha az életszomj kioltását javasolja. Célja a „szent közömbösség” elérése. Így megszüntethető sok lelki kín: csalódás, kisebbrendűségi és tehetetlenségérzés, megbántásból fakadó fájdalom, a távollét és a halál okozta szenvedés, valamint a bűntudat, amelynek helyére lép a tökéletesség érzése. Nem véletlen talán, hogy az Indiából elterjedt fakírok tanítottak a testi fájdalommal szembeni közömbösségre, amely által megszüntethető a fáradtság, a betegségtől és a haláltól, a kínzástól és a természeti csapásoktól való félelem fájdalma is.
Mit veszít az ember, ha kiiktatja a szenvedést az életéből?
– A szenvedésre való képesség hiánya kioltja az emberből az örömre és a boldogságra való alkalmasságot is. Ezért az evangéliumot hirdető, a menyegzőn és a lakomákon részt vevő, a mezők liliomaiban és az ég madaraiban gyönyörködő, a mennyországot menyegzőhöz hasonlító Názáreti Jézus nem követhette Buddha és a fakírok tanait.
Hogyan viszonyul a szenvedéshez a mai ember?
– A modern Nyugat és a Kelet egy része is a fájdalomcsillapítók és a különböző élvezeti cikkek, drogok fogyasztásában látja a szenvedés kiiktatásának útját. Nem a végső stádiumban levő halálos betegek szenvedését enyhítő módszerekre gondolok itt természetesen, inkább a legkisebb fejfájásra is erős gyógyszert szedő mai emberre célzok. Ezt a szenvedéskerülést szolgálják az alkohol és más tudatmódosító szerek is, amelyekhez egyre többen menekülnek – fiatalok is – családi gondjaik, unalmuk vagy éppen szellemi túlterheltségük elől. Idesorolhatjuk azokat a módszereket is, amelyek a perverz szexuális technikákban keresik a lelki szenvedéstől való menekülést. Azonban ezek a módszerek csak ideig-óráig űzik el a fájdalmat, hosszú távon megsokszorozzák. Sokkal nagyobb és mélyebb fájdalomban lesz része a szenvedés elől ilyen módon menekülő embernek.
Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember is volt, milyen fizikai szenvedéseket élt át rövid élete során?
– Kezdjük azzal, hogy mit tudunk Jézus testi szenvedéséről. Nyilvános működésének kezdetéig nem sokat tudunk mindennapi életéről, így arról sem, érték-e gyermekkorában betegségek, de sejthetjük, hogy felnőttkorában József mellett a názáreti ácsműhelyben az erős fizikai munkában feltehetőleg megedződött. A pusztában böjtölve eltöltött negyven nap biztosan komoly próbának vetette alá szervezetét. A hároméves tanító út nélkülözései, fájdalmai azonban csak előkészítették mindazt a szenvedést, amelyet halála előtt el kellett viselnie. Passiójának eseményeit bevezeti vérrel verejtékezése – ez az orvosok által egyébként másoknál is megfigyelt különleges esemény jelzi először lelki és testi szenvedését. Különösen kegyetlen kínzási mód volt a megostorozás, amelyet a katonák ólomgolyókkal és szögekkel felszerelt ostorral végeztek. Ez már önmagában is halálos kimenetelű lehetett volna, hiszen Jézusnak ekkor komoly vérvesztesége volt, s a lemeztelenített testet érő ütések a vérzés mellett nagyon erős traumás sokkot is előidézhettek. Az ostorozás után megszégyenítés következett a fej bőrébe fúródó töviskoronával. A keresztút, ez a közel hétszáz méteres enyhén emelkedő út a legyengült ember számára nagyon megerőltető volt. Bár csak a kereszt vízszintes szárát kellett vinnie Jézusnak, az úton valószínűleg többször elesett a fagerenda súlya alatt. Ezeket az eleséseket azonban csak a hagyomány őrizte meg. A keresztre feszítés egy centiméter átmérőjű szögekkel történt, s a csuklón található nervus medialist (középső ideget) találták el a kalapáccsal dolgozó katonák. A keresztre szegezett Jézus a teljes tehetetlenséget is átélte, az állandó légszomj pedig folyamaton „kíntornát” követelt tőle. Egyre fogyott az ereje és szomjúság gyötörte. A szomjazás természetesen nem csupán testileg értendő.
Melyek voltak életének lelki szenvedései?
– Valóságos emberként őt sem kímélték a lelki megpróbáltatások, kísértések. A Szentírás konkrétan is említi, hogy a sátán kísértő szavával próbálta befolyásolni. Szenvedést jelentett számára a három esztendeig tartó tanító út kudarca is, amikor a galileai Názáretben, saját hazájában utasították el. Modern szóval nagy stresszt kellett átélnie, amikor előre látnia kellett kínhalálát. A testi szenvedéskor említett ostorozás után az egész nép előtt kellett megaláztatást, a perben a hamis tanúvallomásokat és a nép gyűlölettel teli hangját elviselnie. Képzeljük el, milyen fájdalom lehet, amikor ott állsz egy bíróság előtt, és a nagy nyilvánosság előtt zajló perben mindenki azt hiszi rólad, a vádlottról, hogy bűnös vagy. Hiába tudod, hogy ez nem igaz, szinte már elhiszed, hogy bűnös vagy. Erre rímel az egykori Dinamit együttes Igazság című dala, amelyet annak idején sokat dúdoltunk:
„Igazság! / Mutasd meg arcodat, nézz a fénybe / Igaz szó! / Kísérj el utamon, ne állj félre // Belül fáj nagyon / Nehéz mondanom / Hogy más bűneit hordom vállamon // Volt egy nap / mikor lélekben egy fiút meggyötörtek / De kemény a szív / A vádak lehullanak, összetörnek.”
Szót kell ejtenünk a magány miatti szenvedésről is, hiszen a virrasztani képtelen, elalvó tanítványok, az áruló Júdás és Péter tagadása szintén fájdalmas perceket okozhattak Jézus számára. Ránehezedett a világ bűneinek terhe: a halál, a halálos bűn, a pokol súlya. Magára maradt ellenségeivel, és a kereszten most még mintha a mennyei Atya is magára hagyná. Felkiált: „Éli, éli, lammá sabaktáni” (Istenem, Istenem, miért hagytál el engem). Ez a pokol, a kárhozat előíze. Sajátos értelemben alászállt a poklokra. Sík Sándor Keresztútjának tizenegyedik stációja fejezi még ki ezt nagyon meghatóan és lélekbe markolóan.
Sík Sándor: Keresztút
XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik
Áll a kereszt az ég alatt, a föld felett.
Tajtékot ver lába körül a gyűlölet.
… Ember Fia, egyedül vagy a puszta végtelenben!
Egyedül lenni: emberek között,
Egyedül lenni: az Isten előtt…
Egyedül lenni, önmagamnak is csak undora,
Hát ezt is megtapasztalod,
Ember Fia!
Akkor tudod meg, hogy mi a kereszt és ki az Úr, a nagy Kereszten, ha mellette függsz áldozatul.
Az áldozatban ott megoldatik minden titok:
Ott, akkor Isten, a nagy Hallgató,
Felelni fog.
Ott akkor: „Istenem, én Istenem!” kiálthatom.
Úgy tűnik, Jézus ezen a depresszión, lelki krízisen már túljutott, amikor azt mondja a kereszten: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Mondhatjuk úgy is, hogy lélekben már a kereszten elkezdődik a feltámadás. Szavai, amelyeket anyjához és a szeretett tanítványhoz, illetve a jobb latorhoz intéz, majd pedig mikor így szól, „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”, végül a János által feljegyzett „Beteljesedett” jelzik, hogy Krisztus szenvedése célba ért. Megdicsőítette az Atyát és megváltotta a világot.
Egy döbbenetes élményem kapcsolódik ahhoz a dalhoz, amely így szól: „Tested, Jézus, értünk függött, véred, Jézus, értünk ömlött.” Egyszer Szombathelyen a szentmiséről és Krisztus szenvedéséről beszéltem korábban hittanra nem járó, a hitünkről keveset tudó fiataloknak. Arról, hogy az oltáron a kivérzett Krisztus áldozata is megjelenik a feltámadás mellett. Amikor a végén az említett dalt magnóról lejátszottam, a fiatalok csendben maradtak. Amikor vége lett, maradt a csend, és mintha nem akartak volna hazamenni – rájuk és rám is megdöbbentő hatással volt az élmény. Életem csúcspontjai közé sorolom ezt az alkalmat.
Sok szenvedő kérdezi a Jóistent, hogy miért kell szenvednie. Mi lehet a mi szenvedésünk értelme?
– Jézus nem vétkezett, ezért nem is vezekelhetett a szenvedése által. Kizárólag szeretetből vállalta a szenvedést értünk és az Atyáért. Mi azonban tökéletesedhetünk a szenvedés által, hiszen leróhatjuk bűneink adóját. Erőt adhat a türelemhez, hogy a „tiszta lapért” szenvedünk. Haladhatunk az életszentség útján, és nagyon fontos tudnunk, hogy a szenvedéssel tiszta szeretetből engesztelhetünk másokért, ebben válhatunk hasonlóvá Krisztushoz.
