A hálaadó szentmisét és a homíliát Pápai Lajos püspök mondta. „A katolikus iskola az evangélium tanítását adja tovább a rábízottaknak – hangsúlyozta Pápai Lajos. – A tanúságtétel nem könnyű ebben az istenellenes világban, ahol a hűséget, a tisztaságot, a családot megkérdőjelezik. Ezért élő felkiáltójeleknek kell lennünk!” – mondta a főpásztor, majd Szent Benedeket, Loyolai Szent Ignácot, és Boldog Kalkuttai Teréz anyát állította a fiatalok elé példaképnek. Isten ma is hív szerzeteseket, papokat, és ez a hívás az emberek tanúságtevő életén keresztül történik. Ehhez keresztény közösségre van szükségük a fiataloknak, és mi mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a másik meghallja-e a halk kopogtatást a lelke mélyén – mondta a püspök.
A szentmise után a Szent Margit Gimnázium dísztermében a rend által működtetett intézmények képviselői adtak ünnepi műsort. Fellépett a gimnázium énekkara Köncse Kriszta vezényletével, hallhatták a jelenlévők Dóczy Péter színművészt. Megható volt látni, ahogy a piliscsabai Szent László Óvoda kicsinyeinek éneke és tánca után nem kevesebb lelkesedéssel léptek színpadra az ugyancsak Piliscsabáról jött Nagyboldogasszony Ház idős lakói, akik énekekkel és versekkel tették szebbé az ünnepet. A Iosefinum Kollégium fiataljai Sillye Jenő Mária-oratóriumából énekeltek részleteket. A résztvevők diavetítés segítségével ismerhették meg a rendalapító Eppinger Erzsébet Alfonza életét és a rend fejlődését az 1849-es kezdetektől egészen napjainkig. A nővérek 1863- tól Sopronban árva gyermekek gondozását vállalták, foglalkoztak szegényekkel, és házi betegápolást is végeztek. Az akkori kor szükségleteihez igazodva egyre bővült intézményeik sora országszerte, Simor János esztergomi érsek 1867-ben a nővéreket önálló szerzetesrenddé tette, hogy új tagokat vehessenek fel. 1899-ben tanítónőképzőt, egy év múlva saját óvónőképzőt nyitottak. Sok óvodában és iskolában működtek, foglalkoztak az iskolát befejező leányokkal, Mária-kongregáció tagjaival, varrni, kézimunkázni is tanították őket. 1912-ben egy amerikai magyar plébános kérésére négy nővér utazott ki, hogy segítsen a bevándorló magyarok gyermekeinek tanításában, hitoktatásában, magyar anyanyelvük megőrzésében. E gyors fejlődést a trianoni békediktátum megakasztotta. Tíz intézmény Ausztriához, nyolc pedig Csehszlovákiához került. Ezek 1924-ben önálló tartományokká alakultak. Az 1950-es szétszóratás közel ezerkétszáz nővért érintett hazánkban. A negyvenévi kényszerszünet után a nővérek mindent megtettek azért, hogy az alapító anya karizmáját folytathassák. Ebben sok segítséget kaptak a margitos öregdiákoktól, valamint számos jótevőtől, akik anyagiakkal és más módon járultak hozzá a rend fejlődéséhez. Ahogy Kuchta M. Margit tartományfőnöknő mondta: „Lehetőségünk van az emberi életet végigkísérni szinte a születéstől a halálig.” A rendüknek ma Piliscsabán és Budapesten van intézménye. Csornán és Szekszárdon az iskola és az óvoda egyházmegyei fenntartásban működik, valamint egykori soproni anyaházuk temploma is.
