Sajtóapostolok találkozója

Az országos és regionális lapok mellett nagy számban jelentek meg helyi újságok is – a legkülönbözőbb formájú, technikai kivitelű és szakmai szempontból igen változatos minőségű kiadványok között az volt az összekötő kapocs, hogy mindegyik szeretetből és közösségépítési vágyból sarjadt. A már akkor sem fiatal miskolci lelkipásztor, Kormos Gyula az úttörők egyike volt. Üzenet címmel létrehozta a város egyházközségeinek közös lapját, továbbá nyolc évvel ezelőtt, 2002-ben ő gondolta ki és szervezte meg a plébániai lapok első országos találkozóját Egerben.
A sajtóapostolok találkozóját azóta is minden évben megszervezik az ország más-más pontján, idén a szombathelyi egyházmegyében. Kormos atya – aki a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége keretében megalakult egyházközségi lapok és honlapok szakosztályának elnöke lett – az idei találkozóról már hiányzott: a lelki üdvéért mondott imádsággal, majd szentmisével kezdődött az összejövetel a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián. Szeptember 25-27. között közel ötvenen vettek részt a találkozón az ország minden részéről és a határon túlról. Veres András püspök bevezető előadásában a katolikus sajtó fontosságát hangsúlyozta: „Egyházunk jelen kell hogy legyen az írott és az elektronikus média minden ágazatában, mert az egyház természetéhez tartozik kezdetektől fogva a kommunikáció.” Figyelmeztetett arra is, hogy a katolikus sajtó célja minden esetben az egyház építése kell hogy legyen, nem az ellentétek szítása. „Az egységet és a közösséget kell szolgálnia a helyi lapoknak, akkor töltik be hivatásukat. A szerkesztőknek tisztelniük kell a másik ember másfajta gondolkodását. Ne higgyük magunkat az igazság egyetlen letéteményesének.” Mély benyomást tett a jelenlévőkre a Brenner József püspöki helynökkel való találkozás, aki vértanú testvére, Brenner János áldozópap életét mutatta be. Aigner Géza répcelaki plébános az egyházmegye védőszentjéről, Szent Márton püspökről szólt. Dékány Ferenc segítségével a résztvevők megismerkedtek a püspöki konferencia környezetvédelemről, a teremtett világhoz való helyes keresztény viszonyulásról szóló körlevelével is. A találkozón a MAKÚSZ egyházközségi lapok és honlapok szakosztálya – a Kormos Gyula halála miatt megüresedett elnöki tisztségre a szintén miskolci – Gróf Lajost, az Üzenet című helyi lap főszerkesztőjét választotta meg, a szakosztály titkára pedig Rochlitz Bernadett, az MKPK sajtóreferense, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Jel című folyóiratának főszerkesztője lett.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .