Legyünk élő felkiáltójelek!

A hálaadó szentmisét és a homíliát Pápai Lajos püspök mondta. „A katolikus iskola az evangélium tanítását adja tovább a rábízottaknak – hangsúlyozta Pápai Lajos. – A tanúságtétel nem könnyű ebben az istenellenes világban, ahol a hűséget, a tisztaságot, a családot megkérdőjelezik. Ezért élő felkiáltójeleknek kell lennünk!” – mondta a főpásztor, majd Szent Benedeket, Loyolai Szent Ignácot, és Boldog Kalkuttai Teréz anyát állította a fiatalok elé példaképnek. Isten ma is hív szerzeteseket, papokat, és ez a hívás az emberek tanúságtevő életén keresztül történik. Ehhez keresztény közösségre van szükségük a fiataloknak, és mi mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy a másik meghallja-e a halk kopogtatást a lelke mélyén – mondta a püspök.
A szentmise után a Szent Margit Gimnázium dísztermében a rend által működtetett intézmények képviselői adtak ünnepi műsort. Fellépett a gimnázium énekkara Köncse Kriszta vezényletével, hallhatták a jelenlévők Dóczy Péter színművészt. Megható volt látni, ahogy a piliscsabai Szent László Óvoda kicsinyeinek éneke és tánca után nem kevesebb lelkesedéssel léptek színpadra az ugyancsak Piliscsabáról jött Nagyboldogasszony Ház idős lakói, akik énekekkel és versekkel tették szebbé az ünnepet. A Iosefinum Kollégium fiataljai Sillye Jenő Mária-oratóriumából énekeltek részleteket. A résztvevők diavetítés segítségével ismerhették meg a rendalapító Eppinger Erzsébet Alfonza életét és a rend fejlődését az 1849-es kezdetektől egészen napjainkig. A nővérek 1863- tól Sopronban árva gyermekek gondozását vállalták, foglalkoztak szegényekkel, és házi betegápolást is végeztek. Az akkori kor szükségleteihez igazodva egyre bővült intézményeik sora országszerte, Simor János esztergomi érsek 1867-ben a nővéreket önálló szerzetesrenddé tette, hogy új tagokat vehessenek fel. 1899-ben tanítónőképzőt, egy év múlva saját óvónőképzőt nyitottak. Sok óvodában és iskolában működtek, foglalkoztak az iskolát befejező leányokkal, Mária-kongregáció tagjaival, varrni, kézimunkázni is tanították őket. 1912-ben egy amerikai magyar plébános kérésére négy nővér utazott ki, hogy segítsen a bevándorló magyarok gyermekeinek tanításában, hitoktatásában, magyar anyanyelvük megőrzésében. E gyors fejlődést a trianoni békediktátum megakasztotta. Tíz intézmény Ausztriához, nyolc pedig Csehszlovákiához került. Ezek 1924-ben önálló tartományokká alakultak. Az 1950-es szétszóratás közel ezerkétszáz nővért érintett hazánkban. A negyvenévi kényszerszünet után a nővérek mindent megtettek azért, hogy az alapító anya karizmáját folytathassák. Ebben sok segítséget kaptak a margitos öregdiákoktól, valamint számos jótevőtől, akik anyagiakkal és más módon járultak hozzá a rend fejlődéséhez. Ahogy Kuchta M. Margit tartományfőnöknő mondta: „Lehetőségünk van az emberi életet végigkísérni szinte a születéstől a halálig.” A rendüknek ma Piliscsabán és Budapesten van intézménye. Csornán és Szekszárdon az iskola és az óvoda egyházmegyei fenntartásban működik, valamint egykori soproni anyaházuk temploma is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .