„Lázítani” a jóra, az igazra

Szociológiai felmérések által bizonyított tény, hogy bár anyagiakban, technikai lehetőségekben sokkal gazdagabb a mi világunk, mint a korábbi, a fiatalok között nő a pesszimizmus, sokakból hiányzik a jövőkép, a hosszú távú elköteleződés – olvashatjuk a záródokumentumban. – A régi, gyökerekben hordozott vallásosság már a családi otthontól hiányzik. A transzcendens világ helyét kitölti a televízió, a számítógép, a játékok és az élvezetek. A dokumentum ebből a helyzetképből kiindulva vázolja fel az egyetemi lelkipásztorkodás gyakorlatát, amelynek „szinte a nullpontról kell elindulnia”. Mégis élteti az őskeresztényekre jellemző rendíthetetlen hit. „A preevangelizáció keretében szeretnénk elérni az egyházi középiskolák végzős diákjait, és tudatosítani bennük, hogy az egyetemi világban is számíthatnak az egyház segítségére, jelenlétére életükben… Azt szeretnénk, ha lelkipásztori szolgálatunk »lázítana« a szépre, a jóra, az igazra, ha az egyházi képviselők elérhetők lennének, ha olyan új utakat találnánk a fiatalok szívéhez, amelyek már régen is megvoltak, de amelyeket újra felfedezhetünk” – fogalmaznak az egyetemi lelkészek. – Mindezt a személyes megszólítás erejével, nem erőszakkal, hanem szelíd erővel. A dokumentum szerzői megállapítják, hogy „az evangelizáció útját nehezíti az úgynevezett bolognai folyamat bevezetésével előállt helyzet, a szakismeretek és az oktatás előtérbe állítása az értékrendátadással, a neveléssel szemben”. Sajátos missziós feladat vár ebben a helyzetben az egyházra: szükséges, hogy ne csak a hallgatókat szólítsák meg, de a tanárokat, oktatókat, az egyetem egész szférájában tevékenykedő valamennyi embert is. Az egyetemi lelkészek a záródokumentumban leszögezik: még több főállású munkatársra lenne szükség. Ezért kérik az egyetemi lelkipásztori szolgálatban tevékenykedők további segítségét és munkájuk megbecsülését, értékelését.