„Motoros búcsú” az ecsédi Mária-kápolnánál

A zarándoklat – amelynek fő célja a Mária-tisztelet megőrzése – a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány, valamint a Motorosok a Motorosokért Alapítvány (MOTaMOT) és a kezdeményezésükhöz csatlakozó Hatvani Motoros Egyesület közreműködésével jött létre. Az érkezőket a település polgármestere, valamint az alapítvány kuratóriuma köszöntötte. A zarándoklat első napját a fáklyás keresztút zárta. A második napon még több résztvevő gyűlt össze a kápolnánál, közöttük számos Felvidékről érkező motoros zarándok. Szarvas István, a Szent István Rádió igazgatója hitről, családról és a nemzet boldogulásáról tartott előadást, majd közösségi programok következtek, például íjász- és kovácsbemutató. A szentmisét Kádár István apát, kanonok mutatta be, Dóbiás Zalán kókai plébánossal koncelebrálva. A liturgia keretében – immár hagyományosan – megáldották a kerékpárokat és a motorokat, valamint „gazdáikat”. Idén sor került a program kezdeményezői által, védelmezőjük tiszteletére állítandó szobor talapzatának megszentelésére is.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .