Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek
– A megyés püspököknek ősi idők óta kötelességük, hogy bizonyos időközönként meglátogassák Szent Péter és Pál apostol sírját, és megjelenjenek a római pápa előtt. Manapság a püspöki konferenciák együttesen – vagy népesebb püspöki karok esetében csoportonként – végzik ezt a látogatást abban az esztendőben, amikor ötéves jelentésüket is beterjesztik az Apostoli Szentszékhez egyházmegyéjük állapotáról. Örömmel indulunk Rómába az idén, hogy Benedek pápával mindannyian személyesen is találkozhassunk. A születések számának drámai csökkenése, az elvilágiasodó környezet kérdései éppúgy szerepelnek a fontos témák között, mint az új kezdeményezések és az eredmények, a városmisszió, a zarándoklatok megújuló lendülete, intézményes szolgálatunk megszilárdulása az oktatás, a nevelés és a szociális segítségnyújtás területén. De témáink között szerepelnek az egyház kulturális javai, ezek őrzése és méltó gondozása, az egyházművészet és a liturgia új szempontjai, a migráció és a kisebbségi pasztoráció kérdései, a hitoktatás alakulása, különös tekintettel a hit tartalmának minél pontosabb átadására, a szolgálatunkkal kapcsolatos gazdasági kérdések, az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd, a papnevelés és a papság szolgálatának méltó feltételei. Erőt meríteni indulunk Rómába, várjuk Szentatyánk útmutatásait, és kérjük az apostolfejedelmek pártfogását egyházunkra és népünkre.
Székely János, esztergom-budapesti segédpüspök
Gyermekkoromban egyszer eltöprengtem azon, hogy két igazán fontos és szent hely van a világon, ahová jó volna eljutni: a Szentföld és Róma. Magamban úgy gondoltam, hogy ha választani kellene a kettő között, akkor a Szentföldet választanám. Aztán megadatott nekem, hogy mindkét vágyam teljesült: járhattam azon a földön, amelyet Krisztus jászola és keresztje, az ő lábnyomai megszenteltek, és térdelhettem Szent Péter, az egyszerű halászból lett szikla-ember sírja előtt is. Amikor Rómába, az apostolok küszöbéhez (ad limina apostolorum) készülök, várom, hogy újra odatérdelhessek Péternek, a sziklának sírjához, hogy megerősítse a hitemet, hogy tanítson a Mestert szeretni és követni egyre nagylelkűbben. Ezenkívül nagyon készülök a találkozásra XVI. Benedek pápával. Mindig is szerettem olvasni az írásait: világosságot, erőt adtak a szavai. Várom azt is, hogy megismerjem a vatikáni hivatalok vezetőit, a mai egyház konkrét emberi arcát, és halljam azokat az útmutatásokat, melyekben hiszem, hogy az egyházat vezető Szentlélek szól, aki elvezet minket a teljes igazságra.
Seregély István, nyugalmazott egri érsek
A nyugalmazott érseket arról kérdeztük, miként zajlottak ezek a római zarándoklatok akkor, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia élén állt. – Három alkalommal vettem részt az ötévenkénti, úgynevezett ad limina látogatáson, amely hozzájárul a katolikus egyház egységének megőrzéséhez. Minden püspök ötévenként találkozik a pápával, s látogatást tesz a vatikáni hivatalokban. (Az ötéves időszakokat nem minden esetben lehet pontosan betartania a Szentszéknek a sok feladat miatt.) A püspökök, istentiszteleti céllal fölkeresik a négy apostoli bazilikát is. Húsz évig voltam az egri egyházmegye érseke. Ez idő alatt három ad limina látogatáson vettem részt. Szentelésem után, 1987-ben formalitásnak éreztem a római utat, hiszen „elkísért” bennünket az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium minket felügyelő személye. Kizárólag a pápával való négyszemközti beszélgetés volt értékes, mert itt őszintén elmondhattam hazai tapasztalataimat és egyéni életemet, szolgálatomat érintő minden gondomat. A pápa válasza emlékezetes marad: „Nálunk ez így van.” (Hiszen ő is nagyon jól ismerte a szocializmusnak nevezett kommunista diktatúra valóságát.) A következő látogatás alkalmával, 1993 februárjában már állami hatalmi kíséret nélkül utazhattak a püspöki konferencia tagjai. Igaz, ekkor is éreztük még a Nyugaton élő magyarok látogatásunkat kedvezőtlenül előkészítő törekvéseit. Ennek következtében még nem lehetett teljes a bizalom mindkét fél részéről. A látogatásra küldött előzetes írásbeli jelentés a különböző szentszéki hivatalokban ellenben objektív értékelésre talált. A harmadik látogatás 2001-ben – elsők voltunk a harmadik évezredben – már korrektnek nevezhető, s úgy vélem, a jövőben is ehhez hasonló hivatalos kapcsolattartás eszköze lesz az ad limina látogatás. Megemlítem, hogy harmadik alkalommal a Hitterjesztési Kongregáció akkori vezetője, Jozef Tomko szlovák bíboros rendkívüli szívélyességgel fogadott. Beszélgetésünk emlékezetes kijelentése volt, hogy a Kárpát-medencében ezeresztendős közös történelmünk van, s az együttműködés jelentheti a jövőt. II. János Pál pedig, aki átvezette az egyházat a harmadik évezredbe, átvezetett bennünket is az egyház számára és számunkra egyaránt messze kedvezőtlen huszadik századból egy, az átalakulás nehézségeit is ígérő új évezredbe.
