A hazanézés apropója most is egy kiállításmegnyitó volt. Tíz évvel ezelőtt felállított, immár világhírűvé vált lourdes-i keresztútjának stációszobrait saját fotókkal bemutató vándortárlata ugyanis – amely a Béres Alapítványt elnöklő Béres Klára lelkesedésének, témaérzékenységének köszönhetően az elmúlt két évben bejárta az országot – február végén a fővárosba, a Pesti Vigadóba érkezett. Faykod Máriával ott folytattuk a beszélgetést, ahol tavaly tavasszal abbahagytuk: a Fülöp-szigeteken, Cavite Szent Családról elnevezett lelkiségi központjának készít nagyméretű rajzsorozatot a rózsafüzér titkairól. De nincs megállása, újabb szobrot is várnak tőle. Ott és Lourdes-ban is.
– Hat készült el eddig a rózsafüzér titkaiból, ebben az évben megcsinálok még hármat. Jövőre fogom a legtöbbet rajzolni, hetet tervezek. 2020-ra kell befejeznem a húsz krétarajzból álló sorozatot az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges titkokról, valamint a világosság titkairól. Nagyon lelkesek a Fülöp-szigeteki megbízóim: különböző műveimből egy helyi múzeumot akarnak létrehozni ott. A Szent Család-szobor után közben már egy újabb szobrot is kértek tőlem. Egy nagy méretű, legalább háromméteres feltámadt Jézust szeretnének, márványból. A rajzok készítése közben már él bennem a feltámadt Jézus, szinte látom a fehér carrarai márványtömbben.
Az Ön esetében elválaszthatatlan művészi és spirituális elmélyülés során most éppen hol jár a karácsonyi öröm és a húsvét, a passió drámája közötti folytonos „ingázásban”?
– Ebben az évben a rózsafüzér kapcsán is a húsvétnál, a fájdalmas titkoknál. Elkészült már a Jézus a kereszten, és a Jézus az Olajfák hegyén. Most jön a kereszthordozás, a tövissel koronázás és az ostorozás.
Ezek szerint nem sorban halad. Kedv vagy lelkiállapot kérdése, hogy éppen melyik „stációval” foglalkozik?
– A választásnak több függvénye van. Most úgy gondoltam, hogy a rózsafüzér „húsvéti oldalára” összpontosítok, később majd az örömre, a feltámadásra. Számomra nem lényeges a sorrend. Az idei év a fájdalmasé lett. A töviskoronázás és az ostorozás nyomasztó hatását másképpen, más formában próbálom megoldani, hiszen
lényege túlmutat a fizikai kínzatáson. Amint a Jézus a kereszten is a földi és az égi szféra közötti összefüggést, összekapcsoltságot láttatja. Azt a dimenziót, amit Krisztus megnyitott. Amikor elmélyedek egy evangéliumi témában, történésben, már társul hozzá a megfogalmazás módja. Valahogy kapom vele.
Ahogy korábbi találkozásainkkor már beszéltünk róla, újszövetségi munkái, s köztük kiemelten a passiójelenetek a feltámadás fényében értelmezendők. Vagyis mindig a fájdalmon, a fizikain túliak…
– Amikor az emberek ezeket a szobrokat, képeket nézik, belülről kiindulva átérzik-megélik, amit látnak. Fontos, hogy továbbvigyék magukban, és ne álljanak meg a testi-lelki szenvedéseknél. A kérdés: miért kellett Jézusnak végigmennie mindezen? Nem a szenvedés legnagyobb fokát akarta bemutatni nekünk, hanem azt, ahogy ő a szeretet által átlényegítette a szenvedést. Alkotás előtt és közben nem a szobor témájának tudatos megközelítése a meghatározó. Ilyenkor nem „kitalálni” vagy megérteni kell, hanem keresni a meglátást, és lelkileg élni azt. Akkor kezdődhet a szobor faragása, amikor bizonyossá válik, hogy teljes lényemet szabadon átadhatom az alkotásnak. És attól a pillanattól folyamatosan kibontakozik a lényeg.
A misztérium nem kitalálható és magyarázható; ha az lenne, akkor nem volna misztérium. Ebből fakad az önmagát keretek közé szorító teológia behozhatatlan hátránya és erőtlensége
a művészettel szemben.
– Mert mindaz, amiről beszélünk, túlhaladja az emberi tudatot. Az alkotás egy állapot, amely folyamán, ahogy említettem, feltárul az evangéliumi, krisztusi valóság.
Mi újság most Lourdes-ban?
– Nemrég, év elején jártam ott. Tíz év után még jobb helyre – előrébb, a barlanghoz közelebb – került a keresztút, nagyobb távlattal, ívelődő vonalban elhelyezve. Van egy pont, ahonnan mind a tizenhét szobor belátható. A kegyhely igazgatója és rektora lelkesen mondta nekem, hogy Lourdes-ban még nincs megjelenítve a mennyei „fuvallat” által érintett, elragadtatott Bernadett. Egy életnagyságúnál nagyobb szoborról beszélgettünk, amelynek elkészítésére már szintén készülök lelkileg.
A szobrászat mellett mennyiben jelent mást a rajzsorozat kihívása?
– Lényegében nincs nagy különbség, csak az anyag más. Mielőtt rajzolni kezdek, a fehér papír törékenysége szinte megfélemlít, a többtonnás márványtömb viszont hív, vonzó energiával hat rám. Ennyiben különböznek egymástól. Azért is tartom érdekesnek a rajzolást, mert a szobrászatban is segít. Időben más a lépték, hiszen addig, amíg valamit márványba faragok, öt ilyen képet el tudok készíteni. Sok megrendelésem van, de közben a múzeumomat is szeretném új munkákkal bővíteni. Ezek a rajzok engedik, időt adnak arra, hogy azokkal a kikívánkozó szobrokkal is foglalkozzam, amelyeket régóta szeretnék megalkotni. Vagyis – a képek mellett – még többet és szabadabban tudom faragni a márványt.
És melyek ezek az egészen saját indíttatások? Nem mondom, hogy profán témák, mert az Ön esetében ilyenekről aligha beszélhetünk.
– Mostanában egy kisebb szobron is dolgozom. Nagyon érdekel a Jézus arcát takaró lepel, de úgy, hogy a természet formáiba áttűnve valamiféle organikus valósággá válik. Közben folytatom azt az összetett kompozíciót, amely a négy őselemet: a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt ábrázolja, valamint az ötödiket, az éterit. Spirituális értelemben: az „átlényegültet”, ami valójában a láthatók láthatatlanját jeleníti meg. Egyidejűleg immanenciája és transzcendenciája az őselemeknek. Figurális, sokalakos alkotás lesz. Az emberen, a természeten keresztül mutatom meg mindezt. Mondjuk a föld esetében ott a születés és a halál, az újszülött és az aggastyán, a begyökerezettség és a kiszakadás. A cseppkő lassú növekedése például olyan, mint az ember örök spirituális fejlődése. Ezért van fontossága az ötödiknek, amely felemeli, összefogja az egészet, miközben minden feléje konvergál. Régi tervem volt ez a szobor, amelynek most egy kisebb, közel kétméteres változatát faragom márványba. Utána szeretném megcsinálni nagyban. Az már egy nagyjából tízméteres alkotás lenne. Nem a látható valóság az, ami inspirál, hanem a spirituális valóság, ami bevilágítja a belső utamat. Számtalan szobor vár a „születésre”. Úgy érzem, nem dolgozom elég gyorsan, annyi minden van még bennem. De hát hol, kinél is van ez a bent?
Gondolom, hogy az „öt elemnél” is fontos az evangéliumi, a krisztusi dimenzió. Vagy ez egy „független” alkotás lesz?
– Nem. Éppen, amikor teljesen szabad az ember, akkor van csak igazán együtt Krisztussal. Ez nem elszakadás valamitől, ellenkezőleg, elmélyítés. Mert az ötödik elem, ha rejtett formában is, a krisztusi dimenziót fejezi ki. Amikor az őselemek spirituális valóságával kezdtem foglalkozni, egy ember- és angyalszerű, spirálisan felfelé törő, elragadtatott figurát akartam megformálni. Bennem van még, nem engedtem el, talán éppen az említett Bernadett-szobornál fogom megvalósítani. Először úgy tűnt, kicsit megköt az, hogy létező személyről van szó. A vonzást, a mennyei fuvallatot, a spirituális összekötöttséget kifejező szobornak ugyanis túl kell lépnie a személyábrázoláson. Így az arc formái szinte átváltoznak a kifejezendő lényeg által.
Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a megrendelők is kezdik megérezni és megérteni mindazt, ami a „védjegye” lett. A földöntúli valóság üzenetét, amely valójában minden alkotásában egy, azonos és örök.
– Mondhatjuk úgy is, hogy irányítva vagyok. A szabadon alkotott szobrok is mindig felülről irányítottak. Feladat számomra, hogy egy „kötött” témában, a leendő Szent Bernadett-szoborral is ki tudjam fejezni mindazt, amit közvetítenem kell.
Országjárásának utolsó állomásához, Budapestre érkezett a lourdes-i stációkat bemutató fotókiállítása. Itt egy sajátos együttállás, egyfajta összművészeti törekvés tanúi lehetünk. Ideálisnak tűnő helyzet, amikor a szobrász maga készít képeket az alkotásairól.
– A fotózásnál mi a legfontosabb? Az, hogy milyen szögből készül a kép, és hogyan érvényesül a fény-árnyék hatás. De ez önmagában csak technika. Én nem elsősorban a technikával játszom, hanem tudom, hogy mit szeretnék láttatni, és arra összpontosítok. Egy háromdimenziós mű, a lourdes-i keresztút esetében a fotók által igyekszem rámutatni a szobor lényegét képező számtalan részletre. Így a képek felfedeztetnek rejtett fontosságokat, melyek a szobrok teljességét képezik. De a szobrok és a fotók meglátásához egyaránt nélkülözhetetlen a lélek dimenziója.
(Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig – A spirituális szépség megújítása a művészetben, a lourdes-i stációk című fotókiállítás március 27-től május 22-ig a Szent István-bazilika Lovagtermében tekinthető meg.)
