Bizalomra hangoltan élnek

Fotó: Merényi Zita

 

– Úgy kerültünk Zitával Malawiba, hogy én orvosként már jó néhány éve visszajárok oda – meséli Körtvélyessy Mónika. – A Sant’Egidio (Szent Egyed) közösségnek ugyanis, amelynek mindketten tagjai vagyunk, 2002 óta létezik egy programja a világ legszegényebb országaiban. Álom Afrikáért a neve, de leggyakrabban egyszerűen csak Dreamnek hívják. Az alapvető célkitűzése az AIDS és az alultápláltság elleni fellépés. Gyógyszereket és forrásokat teszünk elérhetővé azok számára, akik „rossz helyre születtek”. Biztosítani akarjuk, hogy ugyanazt a kezelést kaphassák, mint a Föld szerencsésebb vidékein élők. Egészségügyi nevelés, képzések is a program részei, hogy a változás maradandó legyen. A helyiek, a gyógyuló betegek közül kerülnek ki a munkatársaink.
Malawi, ahol a közösségünk 1999 óta van jelen, s ahova én 2010 óta járok ki, ma a világ hatodik legszegényebb országa. Annak idején még a harmadik volt a listán: a fejlődés az utóbbi években jól érzékelhető, és ebben valami pici részünk nekünk is van a náluk 2008-ban elindított ­Dream program révén. Terhes nők AIDS-szűrését végezzük; ha betegek, kezeljük őket, és a megszülető gyerekek sorsát is nyomon követjük kétéves korukig.
Az AIDS a 90-es évek végétől, a 2000-es évek elejétől, ha teljesen gyógyíthatóvá nem is, de jól kezelhetővé vált az úgynevezett komplett antiretrovirális triterápiával. Mindenkit ingyen kezelünk élete végéig. Nemcsak az AIDS-szel, hanem a szövődményeivel, például a tüdőgyulladással és a TBC-vel, a méhnyakrákkal is farkasszemet kell néznünk.
Mozambikban, ahol 2002-től dolgozunk, a Sant’Egidio neve egyenesen a béke szinonimájává vált, mert a tizenhét éven át tartó polgárháború 1992-es lezárásához egy kétéves tárgyalássorozat és közvetítés útján a közösség is nagyban hozzájárult. Ám pár év múlva újabb ellenség érkezett az országba: az AIDS. Ez sok más afrikai országot – köztük Nigériát, Tanzániát, Zimbabwét, Guineát, Szváziföldet, Kenyát, Kamerunt, Kongót, Angolát – is sújt. A közösség mind a tízben megpróbál javulást elérni.
Mindannyian a szabadságunk terhére, önkéntesként segítünk Malawiban. Olasz bankok és magán­emberek, például táv-örökbefogadók adományai teszik lehetővé a program működését: a kezelési költségeket, a gyerekek élelmezését. A II. vatikáni zsinat utáni megújulás pezsgése idején, 1968-ban született, római alapítású Sant’Egidio közösség helyben, európai „anyaországaiban” is fokozottan a szívén viseli az elesettek, köztük a hajléktalan emberek és az idősek sorsát.
Kétévente járok ki Malawiba, idén Zitát is magammal hívtam. Egy nemzetközi Dream-csoport tagjaiként utaztunk ki. Zita Dream-központokban végzett előzetes vizsgálatokat: testhőmérséklet-, súly- és magasságmérést, és két táplálkozási központban járt, ahol gyerekekkel játszott, foglalkozott. Én képzést tartottam és orvosi esetmegbeszéléseken vettem részt. Malawiban rémesen rossz az orvosi ellátottság, szakorvosból pedig végképp kevés van. Főleg úgynevezett clinical officerek gyógyítanak – a szó többet jelent az ápolónál, de kevesebbet az orvosnál.
A közösség gyógyítással, gyógyszerekkel és táplálással egyaránt megpróbál segíteni, élelmiszerraktáraink vannak odakint. A táplálkozási központokban játszhatnak is a gyerekek, és ami nagyon fontos, legalább egyszer egy nap biztosan kapnak enni. A munka része a kezelésen meg nem jelenők otthoni felkeresése is, mivel életbevágó, hogy a gyógyszereit mindenki rendesen szedje. A beteg-együttműködési mutatók szerencsére elég jók Malawiban. Sok olyan betegből, főleg asszonyokból vált Dream-aktivista, akiknek az életét mentette meg a kezelés. Ma már ők látogatják, bátorítják a többi beteget.
Referencialaboratóriumokat tartunk fenn az országban, kutatási tapasztalatainkat a WHO is figyelembe veszi. Mivel nagy a beteganyagunk, bizonyos csoportok, például a HIV-pozitív terhes nők és gyerekek kezelése ügyében nekünk a legkiterjedtebbek a tapasztalataink, így ezek terén előtte járunk még a nyugati országoknak is.
Minden kinti tevékenységünknek a barátság az alappillére. A malawiak általában nagyon barátságosak, és hálásak minden segítségért.
Vidékies a táj, jelentősebb város csak három van, a közlekedés bajos. Van, aki három órát gyalogol, hogy eljusson a központjainkba vizsgálatra. De mindig türelmesen várakoznak. Azt szokták mondani, Malawiban egyvalamiből biztosan nagyon sok van: időből.
Az asszonyok viszik a hátukon a társadalmat, ők viselnek szinte minden terhet – általános, hogy hét-kilenc gyereket is nevelnek. A kezelés hatásaként a gyerekeiknek már nem adják tovább a vírust. Az ő megmentésükkel – kis túlzással – magát a társadalmat mentettük meg, mivel az AIDS-járvány éppen a szülők nemzedékét tizedelte meg. Rengetegen meghaltak közülük, így egy ideig nagyszülők és unokák társadalma volt a malawi. Egy aktivista asszony, aki nagyon beteg volt, de meggyógyult, rövid előadást tartott, amikor ott voltunk. Visszakapták az életüket, mondta.
A templomok tele vannak. Amint vége az egyik misének, már árad be a tömeg a következőre. És amikor odabent táncolnak, mintha minden bajukról megfeledkeznének. Sokkal kiszolgáltatottabbak, mint egy jómódban élő ember, talán ezzel magyarázható, hogy jobban érzik, mennyire szükségük van az isteni gondviselésre. Mint mindannyiunknak.

*

– Nagyon lehangolt a tehetetlenség érzése – folytatja Zita. – Kint mindennek nagyobb értéke van, mint nálunk. Bárkinek adtam tollat, kekszet vagy egy táskámban szétnyomódott szendvicset, olyan örömmel fogadta, hogy az szinte ijesztő volt. Hamar rá kellett döbbennem, hogy nem segíthetek ennyi nélkülözőn. Csak egyetlen választ találtam kétségeimre, és ez maga a közösség: nem vagyok egyedül ezzel a lelkülettel.
Az afrikaiak másképpen viszonyulnak az időhöz, mint mi. Talán egyszerűen csak azért, mert a jelenben élnek. Nem aggodalmaskodnak, nem rágódnak a holnapon. Úgy táncolnak a szentmisén, mintha nem lenne semmi problémájuk. Nekünk van, mégis panaszkodunk, ők nélkülöznek, ugyanakkor öröm látszik az arcukon. Ilyen ez a feje tetejére állított világ. Jézus kérdésére, hogy nem több-e az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál, ők tanúságtevőként válaszolnak: bizalomra hangoltan élnek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .